A 3 emeletes mesekönyv című bábelőadás zalaegerszegi bemutatóját 2017. október végén láthattuk a Griff Bábszínházban. A 7 éves kortól ajánlott darabon az óvodás korú gyerekek és a kísérő felnőttek is nagyszerűen szórakoztak.
A színpad közepén egy félgömb alakú, háromszintű építmény áll. Az első szinten a különféle mesék szereplői, a másodikon a Magyar Történelem, a harmadikon pedig maga a meseíró lakik. Mindezzel egy időben egy emberi koponyában, mégpedig az író agyában is vagyunk, beleláthatunk a gondolataiba, amiket aztán megjelenített a mesekönyvében is. Ugyan az előadás kezdetén a kisebbek megijedtek a mesélő (a mesekönyv írójának) mélyen búgó hangjától, de az ijedtséget a vicces jelenetek és a néha szomorú, de magával ragadó pillanatok hamar ellensúlyozták.
Minden szereplőt egyetlen művész játssza könnyed, elragadó stílusban. Tóth Mátyás kelléke néha csak egy „tanítónéni-szemüveg” vagy egy nemzeti színekkel díszített sál két végére varrt bokszkesztyű, ám a színész arcjátéka olyannyira kifejező, és olyan jól használja ki a teljes színpadteret, hogy egyes jeleneteknél vagy a gyerekek kuncogtak fel, vagy a felnőttek hümmögtek elismerően.
A mese nem mismásol, nem titkolja a gyerekek elől az élet nehéz pillanatait. Sorra kerülnek elő a problémák, iskolai nehézségek, nagyszülők halála, válás. Ebben az előadásban – a korábban Kemény Henrik bábjátékaiból népszerűvé vált figura – Vitéz László szavaiban a Magyar Történelem is életre kel. Egy kis virág történetén keresztül eljutunk a honfoglalástól mai korunkig, a változó világban ez a kis növény fejezi ki az állandóságot.
Ezeket a történelmi, iskolai vagy családi kérdéseket, epizódokat csak felvillantja és mesés köntösbe öltözteti a Somogyi Tamás által rendezett bábjáték, de a téma megbeszélését otthonra, a családra hagyja.