Majoros Nóra nagyon izgalmas és humoros könyveket ír, hol egy különös családról, hol egy kisfiúról, aki a toronyban lakott, vagy épp a rémről a szobában, legutóbb pedig bolygóvadász gyerekekről. Most azt is megtudhatjuk, hogyan készülnek a könyvei, és ezen kívül még egy csomó fontos dolgot is elmesélt nekünk.
Miért kezdtél el pont gyerekeknek írni?
Nem is gyerekeknek kezdtem el írni. Gyerekkoromban már kitaláltam meséket, de egyáltalán nem az érdekelt, hogy ki olvassa, csak szerettem volna kifejezni a gondolataimat. Később is ez motivált. A fejemben, mint egy tévében, állandóan peregnek a történetek. Amikor leírom őket, kiderül, hogy leginkább gyerekeknek valók.
Ha jól 
tudom, amellett, hogy író vagy, van egy egészen más foglalkozásod is…
Egy varázslatos helyen dolgozom: a Pannonhalmi Bencés Főapátságban. Rendezvények szervezésével foglalkozom, például koncerteket, kiállításokat szervezünk. Izgalmas feladat, számtalan különleges emberrel találkozom, a rendezvények pedig olyan élményekkel gazdagítanak, amelyeket az írás során felhasználok.
Mit csinálsz, ha éppen nem írsz és nem is dolgozol a munkahelyeden?
Van egy kertünk, tele finom, illatos, virágos vagy éppen furcsa növényekkel, állatokkal, árnyékokkal. A kisfiammal, Milánnal sokat vagyunk kint. Van, amikor csak heverünk a fűben és figyeljük a hangyákat, máskor meg együtt dolgozunk. Most éppen gyeppadot építünk, rengeteg munkával jár.
Fel szoktad olvasni a kisfiadnak a könyveidet?
Nem mindegyiket olvastam fel neki, de a zömét igen, sőt, olyan meséket is felolvasok, amik csak a blogomon vagy az Író Cimborák alkotókör oldalán jelentek meg. Ki is találunk együtt történeteket, de azokat inkább ő meséli nekem.
Hogyan lesznek a történetekből mesék, regények?
Az írás nem úgy működik, hogy kitalálok egy témát, mondjuk űrutazás, és költök hozzá egy történetet. Inkább egy szemlélet ez, ahogy a világra tekintek. Néha észreveszek valami érdekeset, vagy felfedezek magamban egy szokatlan érzést, esetleg felkavaró élmény ér, és ezt úgy fejezem ki, hogy mesévé alakítom. Lehámozom róla a zavaró, hétköznapi dolgokat, képzeletbeli térbe helyezem, kitalált szereplőkkel. Amikor így átalakítom, sokkal könnyebb megértenem és megemésztenem a velem történteket.
Amikor megírsz valamit, utána mi történik a szöveggel, mi kell ahhoz, hogy kész könyv legyen?
A leírt szövegek legnagyobb részéből nem lesz könyv, vagy nem akkor, amikor leírom. Előfordul, hogy évekig őrzöm, többször átdolgozom, mire beérik, és alkalmas lesz arra, hogy megmutassam egy kiadónak. Ha a kiadó lát benne fantáziát, akkor egy újabb nagy feladat következik: a szöveget ki kell takarítani, mint az ember lakását. Kiszórni mindent, ami felesleges, kisöpörni a porcicákat, megválni a csicsáktól, és beszerezni a hiányzó bútorokat. Ha ez is kész, akkor jöhet az illusztráció. Ez a kedvenc részem, minden egyes rajz megérkezése előtt úgy izgulok az e-mail fiókomat nézegetve, mint karácsonykor a csomagok előtt.
Neked ki, kik a kedvenc íróid, mik a kedvenc könyveid?
Folyton változó. Most éppen Diana Wynne Jonestól A vándorló palota című könyvbe szerettem bele, és Ted Chiang sci-fi író novelláiba. Ha rossz a kedvem, gyakran fellapozom a régi kedvenceimet. Maguktól kinyílnak a legkedvesebb részeknél, és a jól ismert sorok megvigasztalnak. Ilyen például Verne-től a Sztrogoff Mihály, Tolkientől A Gyűrűk Ura, meg néhány Jókai. Ha feldúlt vagyok, akkor verset olvasok: gyakran veszek elő kortársakat, de ha nincs kedvem felfedezni, akkor a cafrangosra olvasott Garcia Lorca-kötetemet. A gyerekirodalom állandóan jelen van az életemben, mert Milánnal minden este verselünk és mesélünk, de annyi a kedvencem, hogy egy egész regény hosszát kitenné a felsorolásuk.
