A csudapikula

Élt egyszer egy király, annak volt két fia. Ezek egyszer elmentek sétálni, és láttak egy szegény embert, aki a kecskéjét legeltette. A nagyobbik kapta a puskáját, ráfogta a kecskére. A kisebbik így szólt:

– Hallod-e, bátyám, ne lődd le a kecskét, mert ennek a szegény embernek sok gyereke van, nem tud nekik tejet adni.

– Én akkor is lelövöm – mondta a nagyobbik, azzal lelőtte a kecskét.

Aztán egy asszonnyal találkoztak, aki egy kosár barackot vitt a fején.

– Gyere – mondta a nagyobbik –, lökjük le a fejéről a barackot!

– Ne tegyük – felelte az öccse –, a barack árából ruhát akar venni a lányának.

De a nagyobbik rá se hederített az öccse szavára, lelökte a kosarat az asszony fejéről. A barack mind a folyóba esett.

Hazafelé meg tüskét szórt az útra a nagyobbik. Egy farkas belelépett a tüskébe, és megátkozta a királyfit:

– Addig száradj, míg meg nem látod a Csudakirály lányát!

Mire hazaértek, a nagyobbik szemmel láthatóan soványabb lett, de otthon egy szót se szóltak. Harmadnapra úgy lesoványodott, hogy az öccse már nem állhatta szó nélkül, és mindent elmondott a királynak.

Másnap el is indult a két királyfi, hogy megkeressék a Csudakirály lányát. Találkoztak egy varjúval, és a varjú elküldte őket a rézfogadóba. A nagyobbik fiú a szobában aludt, a kisebbik az istállóban. Éjfélkor az istálló szénapadlásáról leszállt két tündérlány. A királyfi úgy tett, mintha aludna.

Azt mondja az egyik tündér a másiknak:

– Látod, testvérkém, milyen szép lovak vannak itt?

– De még a gazdájuk is milyen szép! Ugyan mit akarhat?

– A testvérével van, de az bent alszik a szobában, mert nagyon beteg. Addig szárad, amíg meg nem látja a Csudakirály lányát.

– És azt hogyan látja meg?

– Jaj, testvérkém, ha ezt elmondom, s valaki meghallja, és továbbmondja, az meghal!

– Nem hallja itt senki, hiszen alszik a királyfi!

Pedig hát dehogy aludt, most kezdett csak igazán fülelni.

– Hát elmondom. A rézfogadóból elmennek az ezüstfogadóba, utána az aranyfogadóba. Az aranyfogadó mögött van egy csipkebokor. Azt a bokrot háromszor körül kell járni, és azt kell mondani:

Csipkebokor, aranyrózsa,
nyisd ki ajtódat,
ereszd ki szárnyas lovamat!

Hanem ekkor eltűnt a két tündérlány, mert megszólalt a kakas.

A kisebbik fiú semmit se szólt a bátyjának arról, hogy mit hallott az éjszaka. Mentek az ezüstfogadóba. A nagyobbik a szobába ment aludni, a kisebbik az istállóba. Éjfélkor a széna-
padlásról megint leszállt a két tündérlány. A királyfi úgy tett, mintha aludna.

Azt mondja az egyik tündér a másiknak:

– És ha a csipkebokorból kijön a szárnyas ló?

– Akkor felülnek rá mind a ketten, és elvágtatnak a tó közepéig. Ott van egy sziget. A ló egyet dobbant a lábával, és előjön egy öregember. Az az öregember száz esztendeje készít egy pikulát.

Fülelt a királyfi, hogy jól halljon minden szót. Hanem újra megszólalt a kakas, és eltűntek a tündérlányok.

Reggel továbbmentek az aranyfogadóba, de a nagyobbik királyfi már alig állt a lábán. Száradott, törődött egyik óráról a másikra.

Az aranyfogadóban a nagyobbik fiú megint a szobában aludt, a kisebbik az istállóban. Éjfélkor megint csak leszállt a széna-
padlásról a két tündérlány, és így szólt az egyik a másikhoz:

– Édes testvérkém, ott folytasd, a pikulánál!

– Hát az öregembertől el kell kérni a pikulát.

– És ha nem adja?

– De odaadja, mert különben a nagyobbik királyfi elszárad. Ha megkapta a pikulát, felülnek ismét a szárnyas lóra, de olyan magasra kell szállniuk, hogy a sárkányok el ne érhessék őket. A Csudakirály váráig vissza sem szabad nézni, mert akkor a szárnyas ló ledobja mindkettőjüket.

– És hogyan láthatják meg a királylányt?

– A kapu előtt megfújja a kisebbik királyfi a csudapikulát, erre kinyílik a kapu. A bátyja ekkorra már úgy összeszárad, hogy szépen elfér a pikulában. Amikor leülnek ebédelni…

Megint kukorékolt a kakas; a tündérlányok eltűntek. A kisebbik nem szólt semmit a bátyjának, de virradatkor odavitte a csipkebokorhoz. Bizony, úgy kellett vinni, mert már jártányi ereje se volt. Háromszor körülcipelte, aztán azt mondta:

Csipkebokor, aranyrózsa,
nyisd ki ajtódat,
ereszd ki szárnyas lovamat!

Mikor harmadszorra is elmondta, hát előugrott a szárnyas paripa. A kis királyfi felültette a bátyját, ő maga is felült a lóra, s mire a bátyja megkérdezhette volna, hogy hogyan és miképp, már ott is voltak a szigeten.

A paripa egyet dobbantott. Odajött erre az öregember, és megkérdezte:

– Mi járatban vagytok, fiaim?

– Szépen megkérjük, öregapám, adja oda nekünk a csodapikulát!

– Nem lehet azt, fiaim, hiszen száz esztendeig faragtam!

– De hát láthatja, hogy elszárad a bátyám, ha nem láthatja meg a Csudakirály lányát. A pikula nélkül pedig nem engednek be minket a várba!

Megsajnálta az öregember a száradó királyfit, odaadta a pikulát. Megköszönték, s már repültek is a szárnyas ló hátán a Csudakirály várához. Itt a kisebbik belefújt a pikulába, hát az olyan szépen szólt, hogy a kapu egyszeriben kinyílt. A bátyja ekkor már olyan picike volt, úgy összeszáradt, hogy belefért a pikulába.

Ahogy leültek az asztalhoz, a bátyja kinézett a pikulából, és meglátta a királylányt. Olyan szép volt a lány, hogy abban a pillanatban beleszeretett. Kibújt a pikulából, de akkor olyan csúf kövér lett, hogy a királylány inkább az öccsét választotta. Mindhárman felültek a szárnyas lóra, és vágtattak hazafelé. Útközben azt mondja a nagyobbik:

– Hallod-e, öcsém, te valamit titkolsz előttem!

– Ha megmondanám, semmire se mennél vele, hiszen a királylány engem választott, én pedig meghalnék abban a pillanatban.

– Hát akkor így is meghalsz! – Azzal lelökte a lóról.

Szerencséje volt a kisebbik királyfinak, mert a két tündér fölfogta a kötényében, így nem esett semmi baja; még előbb is ért haza, mint a királylány meg a bátyja. Éppen a végére ért a történetnek, mikor azok betoppantak. A kisebbik akkor gyorsan elbújt.

– Meghoztam a feleségemet – szólt a nagyobbik fiú. – Az öcsémet meg útközben széttépték a farkasok.

– Sajnálom, hogy ilyen a nagyobbik fiam, akire a koronám vár – felelte a király. – Nem elég, hogy annyi gonoszságot művelt, most még hazudik is! Aki az én országomban így cselekszik, azt börtönbe csukatom.

Azzal intett is a szolgáknak, akik azonnal tömlöcbe vetették a fiút.

Még az öccse lakodalmára sem engedték ki. Le is fogyott alaposan, mert három hétig vízen és kenyéren tartották. Mikor kiengedték, már csak egy kis darab megszáradt kalácsot talált az asztalfiókban. Talán még most is azt rágicsálja.

Megjelent: Esti mese fiúknak, válogatta: Boldizsár Ildikó.
Illusztráció: Kőszeghy Csilla (Móra, 2015)