Besze Barbara interjúja.
Honnan ered a mohácsi busójárás hagyománya?
Az 1526-ban elszenvedett nagy katonai vereségünk, a mohácsi csata után Mohács és környéke teljesen elnéptelenedett. A felszabadítás után a vidéken horvátok telepedtek le, pontosabban egy horvát népcsoport, a sokacok. Az 1700-as években jöttek a németek, így meglehetősen színes, soknemzetiségű régió született.
A sokacok őshazájukból, a mai Bosznia területéről a nyelvükön, öltözködésükön és gasztronómiájukon kívül magukkal hozták a szokásaikat is, többek között a busójárást, amit ők úgy mondanak: poklade. Ez magyarul átváltozást jelent. Érdekesség, hogy nemcsak Mohácson jellemző a poklade, hanem egészen az Eszékig terjedő úgynevezett Baranya-háromszögben a mai napig akadnak busók a mohácsiakon kívül is.
A busójárást nem mindig nézte az egyház jó szemmel, mert illetlenségnek tartotta, hogy egy férfi beöltözik nőnek, vagy egy nő férfinak, és kurjongatnak – mert bizony busójáráskor ilyen is előfordul, és ez teljesen természetes. A busójárás a velencei vagy a riói karneválhoz hasonlóan a télűzésről, az átváltozásról, az átlényegülésről szól. Örömünnep, aminek nyomait Szlovéniában is felfedezhetjük; a busókhoz hasonló szőrös bundában űzik el a telet a szlovének.
Úgy hallottam, Mohácson megáll az élet busójáráskor, akkor csak az ünnep, ami él. Mi a különbség egy halfőző fesztivál és a busójárás között?
A busójárás azért jó dolog, mert nem egy városi bizottság dönt arról, hogy akkor most szervezzünk egy busójárást – itt a teljes város mint közösség mozgósítja magát és szervez, tervez. Már régóta szellőznek a birkabőrök az erkélyeken, a férfiak ellenőrzik, rendben van-e a szőrme, nem rágta-e ki a moly, nem törött-e le a szarv… És ha a busójárás az átváltozásról szól, és arról, hogy ne ismerjenek fel bennünket, akkor három-négyévente a maszkot is le kell cserélni… Fűz- vagy nyárfából készülnek a maszkok, amit a téli disznóvágáskor félretett vérrel díszítünk. A mohácsi gyerekek már ebbe születnek bele, és minél előbb szeretnének ők is busók lenni. A városban tizenöt-húsz ember foglalkozik a busómaszkok faragásával.
Az egész város ünnepre készülődik...Ez nem olyan, mint amikor elmegyek a jelmezkölcsönzőbe, magamra öltöm a Micimackó-jelmezt, fél órán át Micimackó vagyok, és utána leveszem a jelmezt. Szellemi átalakuláson megy keresztül, amikor valaki busóvá vedlik; átváltozik, és egészen máshogy kezd el viselkedni. A tér és idő szabályai felborulnak, és kicsit szabadabban, nem illetlenül, de egy másfajta kultúrában létezünk, amikor ilyen átváltozott állapotban vagyunk hat teljes napig, csütörtöktől húshagyó keddig.
Bárki bekapcsolódhat a busójárásba?
Nincs megtiltva, de aki itt nem helyi emberként be szeretne öltözni és vonulni, kicsit kívülállónak érezheti magát, mert a felvonuló busók mindig csapatokba verődve riogatják a telet. Egészen más ebbe beleszületni és így megélni, mint ha valaki mondjuk a busójárás tetőfokán, vasárnap magára ölti pár órára a ruhát meg a bocskort. Nem szeretnénk kirekeszteni senkit, nem erről van szó, de a készülődés már hónapok óta zajlik, ebben él a város. A busójárás látogatóit azonban mindig nagy szeretettel várjuk.
Hogyan lett önből busó?
Nálunk a családban nem volt hagyomány busónak öltözni. Felnőtt fejjel, mérnökként gondoltam rá, hogy szeretném előbb magamat busóvá érlelni, megérteni ennek az egésznek a lényegét, és akkor beöltözni, ha már késznek érzem magam rá. Tavaly már megpróbáltam, és remélem, hogy az évek során csak jobb lesz. A lányom sokacruhát kért ajándékba. Szóval a családunkban azt hiszem, tovább él majd a hagyomány.
