Szarajevótól Trianonig IV.

BEVEZETÉS

^[1] [2]2Az 1980-as évek eleje a pártállami rendszer lazulásának időszaka Magyarországon. A reformok a közoktatásban is megjelentek, ami az 1978/1980-as tantervek, majd az azt követő új tankönyvek megjelenésében volt érzékelhető. Egyrészt általánossá tették a tanárok módszertani szabadságát, másrészt – a kiegészítő tananyagok formájában – lehetővé vált, igaz, erősen korlátozottan, a szabad tananyagválasztás. (Magyar irodalomból már részben szabad tankönyvválasztás is!)^[3]Újdonság volt az is, hogy az új tankönyvek szerzőit pályázati úton választották ki.^[4]Az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején az általános iskolai történelemtankönyv-sorozatot a bevezetés előtt ki is próbálták, kísérleti osztályokban tanították. Közülük azonban jellemzően a 8. osztályos tankönyvi pályázatot megnyerő Fekete Pál-féle tankönyv megjelenését megtiltotta a pártközpont, és egy megbízható emberével íratott új tankönyvet.^[5]A többi tankönyv írói a pályázat nyertesei maradtak.^[6]A középiskolás tankönyvek szerzőinek tankönyvei nem kerültek előzetesen kipróbálásra.^[7]Itt a IV. osztályos tankönyvpályázat nyertese meg is írhatta a tankönyvét,^[8]amelyet azonban egy 1989-es átdolgozást^[9] követően már nem forgalmaztak a rendszerváltozást követően.

A tankönyvek didaktikailag igen jelentős átalakuláson mentek át a Kádár-korszak utolsó évtizedében. A korszak elején még csak fejezetvégi forrásokat, összefoglaló kérdéseket, valamint képi, térképi és rajzos illusztrációkat alig-alig tartalmazó, pusztán megtanulandó szövegeket tartalmazó tankönyvek a korszak végére – különösen az általános iskolában – kifejezetten munkáltató jellegűvé, erősen didaktizálttá váltak. Ezekben didaktikus rajzok, összefüggésvázlatok, munkáltató kérdések és feladatok, valamint a szöveget kiegészítő – és nem pusztán illusztráló – képek, térképek segítették immár a tananyag feldolgozását, és nem pusztán „bevágását”, megtanulását.

Természetesen mi csupán az első világháború és következményei szempontjából vizsgáljuk e szűk két évtized történelemtankönyveit, de azokat a viszonylagos teljesség igényével, bár csupán a két meghatározó iskolatípusra összpontosítottunk: az általános iskola felső tagozatára és a négy osztályos középiskolára. Tematikus jelleggel külön alfejezetben vizsgáljuk az első világháború, benne az oroszországi forradalmak,^[10]valamint a tananyagokban egyre inkább szűkülő nemzetközi (és magyarországi) munkásmozgalom ügyét, ezeket is szigorúan csak az első világháború és következményei viszonylatában. Ugyanilyen szűkítéssel tárgyaljuk az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság, valamint a Párizs környéki békék, a trianoni béke időszakát, illetve témáját.

MIT TANÍTOTTAK 1982/1984 KÖZÖTT, A RENDSZERVÁLTOZTATÁS ELŐTT?

Az „imperialista” világháborúról

Az 1978/1980-as tanterv nyomán az általános iskolai tankönyvben a 7. és 8. osztály közötti korszakhatár az első világháború végére került. Így a háború következményeit, beleértve az oroszországi történéseket is, a 8. osztályos tankönyv tárgyalta. A 7. osztályos általános iskolai tananyagba ezúttal már csak érintőlegesen épültek be az oroszországi események, azért a bolsevik párt háborúellenes szerepét és az oroszországi forradalmakat megemlítve. A 7. osztályos tankönyv a háború előzményei kapcsán a német felelősséget emeli ki: „A XX. század második évtizedében fokozódott a háborús készülődés. Európa nagyhatalmai háborút akartak, fegyverkeztek. A fegyverkezési versenyben Németország szerzett pillanatnyi előnyt, és ezért mielőbb szerette volna kirobbantani a háborút.” A szarajevói merényletet követően is a „… Monarchia Németország biztatására üzent hadat Szerbiának.” Ezután a hadüzenetek sora következik azzal, hogy „Rövidesen 34-re emelkedett a háborúban részt vevő országok száma.”^[11]Vagyis szinte először jelzi tankönyv a háború valóban világháború jellegét, hiszen az eddigi könyvek – csaknem kivétel nélkül – az európai eseményekre szorítkoztak csupán. Ebben persze itt sincs lényeges változás, de az ilyen mondatok szemléletet formálnak. A marxista hagyományok folytatódnak azzal, hogy a nemzetközi munkásmozgalom háborúhoz való viszonyának a bemutatása és értékelése beépül a tananyagba. A háború melletti általános kiállást és lelkesedést képben és szövegben is bemutatva leszögezi a tankönyv: „A nacionalizmus, a sovinizmus elhomályosította az igazságot. Azt, hogy a világháború mindkét részről imperialista célokért folyik, hogy a nagyhatalmak gyarmatokra, világuralomra áhítoztak, hogy a háború a tőkések érdekeit szolgálja, míg a háborúval járó véráldozatot, szenvedéseket a néptömegeknek kellett viselniük.” Mindezek a lenini „ismérveket” (pl. harc a világ újrafelosztásáért) hangsúlyozzák. A II. Internacionálé korábbi háborúellenes határozatainak ellentmondó árulását is megemlítve kiemeli a tankönyv a bolsevikok és Lenin szerepét: „A bolsevik párt nem hódolt be a mesterségesen szított nacionalista hangulatnak. Lenin az új körülmények közt új jelszót adott ki: az imperialista háborút az uralkodó osztályok elleni háborúvá kell átváltoztatni.”^[12]

A háború menetének leírása a hagyományos. A német villámháborús tervek összeomlását követően „állásháború”^[13] alakul ki, kialakul A tömegek és gépek háborúja, képeken is bemutatva a korabeli fegyvereket (tank, repülőgép, tengeralattjáró, gépfegyver, gáztámadás). Az eddigieknél kiemeltebb szerepet kap a hátországban élők szenvedéseinek leírása: „A hátországban élők, a nők, az öregek és a gyerekek tömegei nélkülöztek. Emelkedtek az árak, de a bérek nem. A gyárosok hadi érdekekre hivatkozva egyre hosszabbra nyújtották a munkanapot. A tőkések a hadi szállításokon óriási pénzeket kerestek. Mind többen lettek "hadimilliomosok". Ugyanakkor a néptömegek helyzete, ellátása napról napra rosszabbodott. Elkeseredést szültek a frontról érkező hírek is. Egyre többen maradtak árván, özvegyen, rokkantan.”^[14] Ezután következik az egyre inkább „forradalmi helyzet” leírása a frontbarátkozások bemutatásával (képben is!), az érzelmi hatást egy Ady-versidézettel (Ember az embertelenségben) fokozva:

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom rövid említését követően azonnal A háború befejezése következik, de az amerikai szerepvállalás következményeként: „Az Egyesült Államok friss haderejével szemben Németország és kimerült szövetségesei nem bírtak megfelelő tartalékokat mozgósítani.”^[16]Általában feltűnően kevés a szövegben a háborúval kapcsolatos tényanyag, az is kivétel nélkül kiegészítő anyagban: Verdun, Somme folyó, Doberdó, Isonzó, Piave szövegben és Gáztámadás Ypernél, a Lusitania személyszállító gőzös elsüllyesztése képben, illetve képaláírásban. Ez már egy új szemléletű tankönyv, amely szövegével, képanyagával és feladatrendszerével együtt használható.

A korabeli gimnáziumi történelemtanítás témánk szempontjából szerencsésebb volt azzal, hogy az első világháborúval kezdődött a záró évfolyam tananyaga. Itt tehát ugyanaz a tankönyv tárgyalta a háborút és következményeit is. Természetesen a részletesebb tárgyalás tekintetében is eltér ez az általános iskolaitól, bár terjedelmileg nincs nagy eltérés (9, illetve 11 oldal, igaz, nagyobb oldaltükörben). A legjellemzőbb különbség a két iskolafokozat között az, hogy a gimnáziumi történelemtanítás lényegesen elemzőbb jellegű. Újdonság az is, hogy az előzmények kiegészítő anyagban történő leírása után törzsanyagban tárgyalja a tankönyv a központi hatalmak és az antant országok terveit. Ez utóbbin belül említi meg: „Az antant felkarolta a Monarchiából emigrált nemzetiségi politikusokat – hiszen ezzel az ellenséget gyengítette, saját közvéleménye előtt pedig ezáltal a népek szabadságjogainak védelmezőjeként léphetett föl, de nem törekedett a Monarchia szétbomlasztására.”^[17]Külön tananyagrész szól A szemben álló hatalmi csoportosulások erőviszonyairól. Mindezeket néhány oszlopdiagram is alátámasztja: a hadosztályok tűzerejéről, a repülőgépek és a flotta arányáról, valamint egy számsor a hadiállományban lévőkről 1914-ben. Egyetlen adatsorból sem jönnek ki kedvezően a központi hatalmak. Rövid olvasmány szól a haditervekről is.

A tankönyv részletesen tárgyalja a „casus bellit”, a szarajevói merényletet, és az utána beálló helyzetet. Azt is megemlíti – igaz, kiegészítő anyagban –, hogy a „… Monarchia vezető politikusai közül egyedül Tisza István magyar miniszterelnök emelt szót a háború kirobbantása ellen.” Ugyanakkor hozzáteszi: „Az osztrák-magyar politikai vezetés egyes köreiben jó ideje az a felfogás uralkodott, hogy a délszláv kérdést csak háborúval lehet megoldani…” Törzsanyagban állapítja meg ugyanakkor az ultimátummal kapcsolatban: „A jegyzék szándékosan olyan feltételeket tartalmazott, melyeket a szuverén szerb állam nem fogadhatott el (pl. hogy a Monarchia rendőrsége nyomozzon szerb területen).”^[18]

A háború tárgyalása túllép a megszokott kereteken. Az 1914. évi európai hadi események tárgyalása után Az európai háború átalakulása világháborúvá tananyagrészben ír Japán hadba lépéséről, majd a távol-keleti német gyarmatok elfoglalásáról, végül a törökök hadba lépése következett, új frontok nyíltak: Kaukázus, Mezopotámia, Palesztina, Dardanellák. Ugyanakkor a tankönyvekben szintén ritkán emlegetett „… Helgoland szigeteknél elszenvedett német vereség … a kikötőkbe szorította a német flottát, így az antant tengeri fölénye elsöpörte a német gyarmati uralmat. E területeket angol és francia csapatok szállták meg.” ^[19]Az is újdonság, hogy nagyon jó „tézismondatok” zárják a háborús éveket: „Az 1914-es év nem hozta meg a központi hatalmak által tervezett elsöprő győzelmet. A villámháborús tervek kudarcot vallottak. […] Katonai tekintetben a második év a központ hatalmak jelentős fölényével zárult, de a döntést mégsem hozta meg.”^[20] Az első súlyos esztendőt jelentő 1916-ban „Az antanthatalmak nemcsak tartani tudták Verdunt, de erejükből tehermentesítő ellentámadásra is telt júniusban a Somme folyónál.” Hazánk katonái ekkor Galíciában, Erdélyben és az olasz fronton küzdöttek. „[az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai] Magyarországon [is] az összeomlás szélére kerültek; mindhárom frontján német hadosztályok jelentek meg. […] A stratégiai kezdeményezés 1916 nyarán az antant kezébe ment át.”^[21]

A háború tárgyalásának menetét itt is megszakítja A munkásmozgalom baloldali erőinek harca a háború ellen tananyag. Megjelenik viszont a szociáldemokrata pártok és nemzetközi szocialista konferenciák, valamint a magyar szociáldemokraták állásfoglalásai mellett a Kimegyek a doberdói harctérre… világháborús magyar katonanóta szövege is, igaz, afféle szórakoztató „kakukktojásként”. A háború második szakaszát a béketárgyalási kísérletekkel indítja a tankönyv: „1916 második felében a központi hatalmak politikusai előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy stratégiai célt, a teljes győzelmet nem érhetik el. Románia legyőzése után ezért – kihasználva a kedvező helyzetet – 1916 decemberében békeajánlattal fordultak az antanthoz.  […] … a békeajánlatot az antant hatalmak elutasították.”^[22]A hazai helyzetet marxista módon így mutatja be a tankönyv: „Magyarországon is alábbhagyott 1915-re a háborús nemzeti lelkesedés, és erősödött a békevágy. A szociáldemokrata párt már 1915-ben követelte a békekötést. Megbomlott az uralkodó osztályok háborús egységfrontja. […] … megerősödött a háború befejezését követelők hangja.”^[23]Szó esik a királyváltást követően a Monarchia békekezdeményezéséről is. Innen kezdve minden a béketeremtés kísérlete körül folyik, igaz, más eszközökkel: „A béke kikényszerítésére Németország 1917 elején korlátlan tengeralattjáró háborút hirdetett meg, ezzel akarván megtörni Angliát. Ez a lépés azonban az USA hadüzenetét váltotta ki, […] de a hadba lépés valódi oka az volt, hogy az USA nagy mennyiségű áru- és pénzhitelt folyósított Angliának és Franciaországnak. Tehát nem lehetett érdektelen számára, hogy melyik fél nyeri meg a háborút.”^[24]Innen kezdve már csak a „vég” bemutatása marad hátra a központi hatalmak szempontjából a Szovjet-Oroszországra erőszakolt „imperialista béke” és Romániára kényszerített különbéke után. Némileg oldja a drámai helyzetet Hašek joviális regényhősének, Švejknek a figurája, akit „a k.u.k. hadsereg bölcshumorú közkatonája”-ként ábrázol a tankönyv.^[25]

Az oroszországi eseményekről a világháború idején

A 8. osztályos általános iskolás tankönyv a marxi „formációelmélet” jegyében A Nagy Októberi Szocialista Forradalom témával kezdődik, mely szerint ezzel a szocializmus kora (a „szocialista termelési mód”) kezdődött el, felváltva a kapitalizmust. A februári forradalom kapcsán fontosnak tartja megjegyezni: „A hadseregben megtiltották, hogy a tisztek tegezzék a katonákat, megtiltották a durva bánásmódot.”^[26]Itt önálló tananyagrészben kap teret annak hangsúlyozása, hogy Az Ideiglenes Kormány folytatni akarja a háborút, a következő indokkal: „1917-ben már látszott, hogy az antanthatalmak, amelyekhez Oroszország is tartozott, minden bizonnyal győzelemmel fejezik be a háborút. Ezért az Ideiglenes Kormány, noha hangoztatta békevágyát, nem akart kilépni a háborúból. Az imperialista külpolitikát a „forradalmi honvédelem” eszméje álcázta. Az Ideiglenes Kormány propagandája azt hangoztatta, hogy a cárizmus megdöntésével a háború Oroszország részéről elvesztette hódító jellegét, és ha az orosz csapatok beszüntetik a küzdelmet, a forradalom vívmányai veszélybe kerülnek.”^[27]

A gimnáziumi tankönyvben a jellemző című Osztályerőviszonyok és politikai küzdelmek a polgári demokratikus Oroszországban tananyagban a fordulópontot jelentő Kerenszkij-offenzíva kerül a középpontba, a háborús események leírásával: „1917 áprilisában az Ideiglenes Kormány külügyminisztere, Miljukov jegyzékben ígérte meg az antantnak a háború folytatását. A jegyzék nyomán Pétervárott háborúellenes tömegtüntetés zajlott le, amely kormányválságot robbantott ki. […] A kormány […] a nehéz belpolitikai helyzetből katonai sikerek felmutatásával akart kilábalni. A június közepén megindított offenzíva azonban összeomlott. A háromszázezres hadseregből százötvenezren elestek, illetve megsebesültek.”^[28] Érdekes, ha egybevetjük a „Kornyilov-puccsról” szóló tankönyvi szöveget a tábornok felhívásával, amelyet szintén közöl a könyv: „Kerenszkij és a szocialista miniszterek felismerték a Kornyilov-puccs ellenforradalmi jellegét, de hiányzott az erejük az ellenálláshoz. Ezt az erőt a bolsevikok nyújtották a kormánynak. Az általuk szervezett Vörös Gárda fegyveres különítményei tartóztatták fel a főváros ellen vonuló lázadó egységeket.” Ezzel szemben így hangzik Kornyilov tábornoknak a lakossághoz intézett drámai hangú felhívása, amely persze kiegészítő anyagban szerepel: „Oroszok! Nagy hazánk haldoklik! Közel a Vég! Arra kényszerültem, hogy nyíltan fellépjek. […] kijelentem, hogy az Ideiglenes Kormány a szovjetek bolsevik többségének nyomására a német vezérkar terveivel teljes összhangban cselekszik, s […] tönkreteszi a hadsereget és belülről zülleszti az országot. […] Képtelen vagyok arra, hogy Oroszországot átengedjem ősellenségének, a németségnek.”^[29] Szép példája ez a multiperspektivikus történelemszemléletnek, pedig e fogalom akkor még nem volt általánosan ismert, sőt a marxizmus kizárólagossága volt meghatározó.

A tankönyvek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tárgyalása kapcsán kiemelten és nagyon hasonló módon szólnak a békedekrétumról. Az általános iskolai tankönyvben: „Október 26-án a szovjetek kongresszusa Lenin beszámolója alapján elfogadta a békéről szóló dekrétumot. A békehatározat elítélte a területi hódítást minden formájában, s kinyilvánította a népek egyenjogúságát.”^[30]És a gimnáziumiban: „A békéről szóló dekrétum elítélte az imperialista rabló jellegű háborúkat. Ajánlatot tett valamennyi hadviselő országnak és kormánynak tárgyalások megkezdésére az igazságos és demokratikus békéről.”^[31]Viszonylag hosszan tárgyalják a tankönyvek a breszt-litovszki béke létrejöttét, tartalmát és értékelését. „Ennek értelmében Szovjet-Oroszország jelentős területeket vesztett, de lélegzetvételnyi szünethez jutott.”^[32]„A breszti béke megkötésére feltétlenül szükség volt … a gazdasági élet megszervezéséhez és a hadsereg kifejlesztéséhez feltétlenül kellett.”^[33]

Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság háborús összefüggéseiről

Az őszirózsás forradalmat és a Tanácsköztársaságot az általános iskolai tankönyv Az 1918–19-es forradalmak részeként, a gimnáziumi viszont az oroszországi, németországi és magyarországi forradalmakat a Forradalmi hullám Európában részeiként tárgyalja. Az általános iskolai könyv külön olvasmányt szentel A forradalmasodó Magyarország címmel a forradalom előzményeinek. Ebben szó esik A háború következményeiről, képekkel „dúsítva”: Rokkant katonák 1918-ban, Sorban állás a vásárcsarnok előtt 1918-ban, Hazatérés; valamint az oroszországi forradalom hatásáról A munkások „tavaszi hadjárata” 1917-ben tananyagrészben. Az új, „forradalmi” kormány helyzetéről és lehetőségeiről így ír: „A soknemzetiségű Magyarország felbomlása ellen a polgári demokratikus forradalom kormánya semmit sem tudott tenni.”^[34]Jellemző, hogy a kormány tevékenységéről alig (Október 31. Győzött a forradalom, 1918. november 16. Magyarország népköztársaság, A demokrácia kibontakozása, A földkérdés), a kommunista párt megalakulásáról és tevékenységéről bőven, külön tananyagban is értekezik a tankönyv (A KMP megalakulása, A kommunista befolyás erősödése, Letartóztatják a kommunista vezetőket). A Vix-jegyzék követeléseiről így szól: „A kormány csődje egyre nyilvánvalóbbá vált. A robbanásig feszült helyzetben Vix francia alezredes az antant képviseletében átadott egy jegyzéket a magyar kormánynak, amely azt a követelést tartalmazta, hogy a kormány vonja vissza a Tisza vonaláig a magyar alakulatokat. A kiürített területeken részben antant ellenőrzést vezetnek be, részben a román királyi hadsereg szállta meg azokat.”^[35]

A gimnáziumi tankönyv a Monarchia felbomlását nagyobb nemzetközi összefüggésekbe helyezi: „A központi hatalmak […] kormányai október elején üzenetet küldtek Wilson amerikai elnöknek, melyben béketárgyalásokat javasoltak az elnök 14 pontja alapján. Ez az üzenet a vereség gyakorlati beismerése volt, igen közel állt a kapitulációhoz.”^[36] Hozzáteszi: „A Monarchia, illetve Ausztria felbomlása és az új államok megalakulása mindenütt viszonylag békésen, a központi hatalom számottevő ellenállása nélkül zajlott le. Ennek egyik oka a császári hatalom erőtlensége volt, a másik pedig az, hogy a hevesen fellángoló tömegmegmozdulásoktól és a forradalomtól való félelem a nemzeti burzsoákat és a központi hatalom szerveit együttműködésre szorította.”^[37] Magyarországon „Károlyi olyan kormányt követelt, amelyben részt vennének a háborúban nem kompromittált ellenzékiek, a parlamenten kívüli pártok (az MSZDP és a Polgári Radikális Párt), valamint a nemzetiségi pártok is. Azt remélte, hogy liberális szellemű nemzetiségi politikával sikerül még átmenteni a soknemzetiségű Magyarországot. Mivel háborúellenes politikáját az események igazolták, hirtelen megnövekedett személyes népszerűsége, sőt Károlyinak az antanthoz főződő feltételezett jó kapcsolataitól a tömegek méltányos békefeltételek kivívását remélték.”^[38]

Ehhez képest a valóság kiábrándító: A népköztársaság (A polgári demokratikus Magyarország 1918. november – 1919. március) tananyagban: „Az újabb fegyverszüneti tárgyalásokra november elején Belgrádban került sor. A magyar küldöttséget Károlyi és Jászi vezette, a kormány azonban – a közhiedelemmel ellentétben – nem élvezte az antant bizalmát.” Ezt a tankönyv a kiegészítő anyagban tovább erősíti: „A fegyverszüneti egyezmény hideg zuhanyként érte a még mindig a wilsoni pontokban reménykedő, s a Károlyi–Jászi csoport antantkapcsolataitól sokat váró közvéleményt.” Sőt, „A későbbiekben az antant még ezt a szerződést sem tartotta magára kötelezőnek, s nemzetközi politikai megfontolásokból a csehszlovák és román burzsoá állam ezt messze meghaladó területi igényeit is támogatta.”^[39]Ebben a „… válságos helyzetben nyújtotta át Vix francia alezredes az antant újabb jegyzékét, mely további területek megszállását jelentette be. A kormány nem látott kiutat. A jegyzéket nem fogadhatta el, de az ellenálláshoz nem volt ereje. Ezért lemondott, a hatalmat a szociáldemokratáknak adva át. Az MSZDP vezetőinek többsége – felmérve a munkásság hangulatát – a kommunistákkal való megegyezésben látta a megoldást.”^[40]Először szerepel a korszakban hitelesen, hogy Károlyi nem a kommunistáknak „adta át” a hatalmat!

A Tanácsköztársaság kezdeti időszakáról így ír az általános iskolás tankönyv: „A proletariátus kedvező nemzetközi helyzetben szerezte meg a hatalmat. Reménységet adott, hogy a szovjet Vörös Hadsereg sikeres harcokat vívott az intervencióval szemben, hogy kikiáltották a Bajor Tanácsköztársaságot, és a forradalmi mozgalom fellendüléséről érkeztek hírek Ausztriából, Olaszországból, Bulgáriából és más országokból.”^[41]Ebből a várakozásból józanít ki A forradalmi honvédő háború című tananyag Fegyveres támadás a proletárforradalom ellen része: „A Tanácsköztársaságot április 16-án súlyos fegyveres támadás érte. […] Válaszul gyors ütemben folyt a Vörös Hadsereg szervezése, az önkéntesek kiképzése. Egy héttel az intervenciós támadás után Budapesten már 24 mozgósított munkászászlóalj vonult fel díszszemlére. A fiatal munkáshadsereg élére a Munkástanács Stromfeld Aurélt, a volt Monarchia egyik legkiválóbb vezérkari tisztjét állították.”^[42]A szervezés gyors eredményeit kiegészítő anyag is megerősíti, ezen az iskolafokon szokatlan részletességgel: „Két nap alatt 262 nyomdász, 1300 öntő, 3000 más foglalkozású fővárosi munkás jelentkezett vöröskatonának. Május közepén a szakszervezetek kb. 40 000 embert küldtek a hadseregbe, közülük 17 ezren azonnal a frontra mentek.”^[43]

A gimnáziumi tankönyvből A győzelmes északi hadjáratot című tananyagrészt idézzük, mely szokatlanul korrekt, bár a tananyag címe továbbra is A Tanácsköztársaság honvédő háborúja: „A hadműveletek célja a cseh és a román haderők szétválasztása volt. Emellett szólt még az a távolabbi lehetőség, hogy megteremthetik a közvetlen kapcsolatot a szovjet hadsereggel. […] Ez a hadsereg nem a régi határokért, hanem a proletárdiktatúra megvédéséért fogott fegyvert vörös zászlók alatt. A forradalom célja nem a nemzeti határok korrigálása, hanem azok ledöntése volt. […] A nemzeti kérdés megoldásának szocialista módját – bízva a világforradalmi folyamat gyors előrehaladásában – a nemzeti keretek elvetésével, a tanács államok föderatív kapcsolatában látták.”^[44]A terv megvalósítása az általános iskolás könyvben így rögzül: „Az északi hadjárat az egyetemes hadtörténetben is úgy szerepel, mint a merész, jól szervezett, döntő helyen mért csapás művészetének szép példája. [Katonai akadémiákon utána tanították is!] A magyar Vörös Hadsereg viszonylag kis szélességű, kb. 250 km-es hadműveleti területen – kb. 150 km mélységben hatolt be az ellenséges területre, így a hadműveletek üteme az átlagosnál gyorsabb lett. A hadvezetés távolabbi terve az volt, hogy az északi fronton elért sikerek után a Tiszántúl felszabadítására indulnak, és megteremtik a szovjet Vörös Hadsereggel való találkozás és együttműködés lehetőségét. A szovjet Vörös Hadseregnek azonban a nemzetközi intervenció újabb összehangolt támadását kellett visszavernie, s így nem sikerült 250 km-nél jobban megközelítenie a magyar Vörös Hadsereg frontvonalait.”^[45] A gimnáziumi tankönyvvel folytatva: „A sikeres északi hadjárat ellenére a Tanácsköztársaság helyzete igen nehéz maradt, mert a nemzetközi erőviszonyok a szocialista forradalom szempontjából kedvezőtlenül alakultak.” A kiegészítő anyag mindezt konkretizálja: „1919 áprilisában kibontakozott Kolcsak és Gyenyikin támadása. A remélt világforradalom legalább is késett. […] Június 28-án a szociáldemokrata többségű német kormány aláírta a versailles-i békeszerződést. Wilson hazakészült. A párizsi konferencia irányítása teljesen Clemenceau kézbe került.”^[46] És következett az ő jegyzéke, amely – közvetve – a Tanácsköztársaság bukását okozta.

A háborút lezáró békékről, főleg Trianonról

A Párizs környéki békék az általános iskolai tankönyvben mindössze kiegészítő anyagban jelennek meg. Eszerint „Az imperialista háborút követő békék aláírása során Európa térképét átrajzolták. A versailles-i békerendszer célja a győztes hatalmak érdekeinek megfelelő területi átrendezés, a megvert Németország féken tartása és a szocialista Szovjet-Oroszország elszigetelése volt.”^[47]Komolyabb az értékelés súlya a gimnáziumi tankönyvben, bár a lényeg nem sokban változik: „A versailles-i békerendszer az imperialista háborút imperialista békével zárta le. […] A rablóbéke … nem a megnyugvás, hanem a reváns, a következő nagy összecsapás előkészítője lett. „Ez nem béke, ez csupán fegyverszünet húsz évre” – állapította meg Foch marsall.”^[48]A hátteret itt is kiegészítő anyagos részlet világítja meg: „A békekonferencián az amerikai tájékozatlanság és az angol tartózkodás miatt akadálytalanul érvényesülhetett a győztesek oldalán a kelet-európai kis nemzetek burzsoá kormányainak – a francia hegemonista törekvésekkel egybeeső – nacionalizmusa.”^[49]

A trianoni béke ugyan törzsanyag, de továbbra is eléggé szerény teret kap a tananyag egészéhez, meg a téma súlyához képest. „Ezzel a szerződéssel a Duna-völgyi nemzeti kérdést a polgári nacionalista erők törekvéseinek megfelelően rendezték a Tanácsköztársaság kínálta szocialista megoldás helyett. A kevert nemzetiségű térségben a határok igazságos, pontos rendezése lehetetlen volt. […] A döntések nyomán a … magyarlakta területeken mintegy 3 millió magyar került a szomszédos államok területére, kisebbségi helyzetbe, s el kellett szenvedniük az új államok felfokozott nacionalizmusát.”^[50]Tehát a fő bűnös a nacionalizmus, illetve a Horthy-rendszer: „Ez a békeszerződés szolgáltatta a magyar uralkodó osztályoknak a leggyakoribb, a leghatásosabb érveket a szomszédos népek elleni gyűlölet szításához. A Horthy-rendszer propagandája azt hirdette, hogy minden baj oka Trianon. Így kívánta elfedni a társadalmat sújtó gondok, nehézségek igazi okait.”^[51]

Kissé tágabb optikával, de erősen vitatható módon értékeli a trianoni békét a gimnáziumi tankönyv: „Az ellenforradalmi hatalom nemzetközi elismerésének feltétele a békeszerződés aláírása volt 1920-ban. A jogosan az utódállamokhoz került, túlnyomóan nemzetiségi területek mellett vegyes lakosságú, sőt zömmel magyar etnikumú  területeket is elcsatoltak. Mintegy hárommillió magyar került a határok túloldalára. A békeszerződés pontjait az antanthatalmak már jóval a háború vége előtt megszövegezték, s azokon a két forradalom hatására sem változtattak. Horthyék aláírták a békét, mert uralmuk fenntartásának ez volt a legfontosabb nemzetközi feltétele, de célul tűzték ki a békeszerződés majdani teljes megváltoztatását, az elcsatolt területek visszaszerzését. Ennek érdekében szélsőséges nacionalista uszítást folytattak. A szomszéd államok kormányai sem tartották tiszteletben a magyar kisebbség nemzetiségi jogait. Mindez megkönnyítette, hogy a „mindent vissza” területi revíziós politika széles tömegekre hatást gyakoroljon.”^[52]Tehát az új rendszer felelősségét hangoztatja ez a tankönyv is, és teljesen felmentő 1918/1919 történéseivel szemben, ami finoman szólva is egyoldalú álláspont.

A RENDSZERVÁLTOZTATÁST KÖVETŐ TANKÖNYVEK TÖRTÉNELEMKÉPE A VILÁGHÁBORÚRÓL ÉS KÖVETKEZMÉNYEIRŐL

Mi változott a kilencvenes években?

Az 1989/1990-es rendszerváltozással oktatásunkban a történelemtanítás helyzete változott meg a legdöntőbben. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy társadalomtudományos (főleg történelem-) tanterveket kellett visszavonni, mint új, demokratikus berendezkedésünkkel össze nem egyeztethetőket.^[53]Tabuk dőltek meg, alapkérdéseket kezdtünk másképp látni az addig elhallgatott források, információk birtokában. De legfőképp a korábbi egy ideológiára, egy tankönyvre épülő szemléletet és gyakorlatot pluralista szellemiség, valamint egy lényegesen sokszínűbb tanítási gyakorlat válthatta fel, egyre színesedő tankönyvpiaccal. Ennek első szakasza a rendszerváltozástól a Nemzeti alaptanterv (NAT) életbe lépéséig, 1998-ig tartott, amikor lényegében tantervi háttér nélkül taníthattak a tanárok.

Mindössze egy új, kifejezetten általános iskolai tankönyv jelent meg a rendszerváltoztatást követően, amely az első világháború történetével foglalkozott. Mivel megszűnt a Tankönyvkiadó Vállalat (1993-tól Nemzeti Tankönyvkiadó Vállalat Rt.) monopóliuma a tankönyvkiadás területén, egy új kiadó, a Korona Kiadó forgalmazásában látott napvilágot Závodszky Géza új 7. osztályos tankönyve,^[54]amely az érvényes tananyagbeosztásnak megfelelően ezzel a témakörrel zárt. Bardocz Attila is egy teljesen új, de általános és középiskolásoknak egyaránt szóló tankönyvsorozattal állt elő, melynek IV. kötete „A nagy háború” című fejezettel nyitott.^[55]Míg Závodszky a hagyományosabb, leíró jellegű tankönyvírás hagyományait folytatta, forrásszemelvényekkel és gazdag képanyaggal kiegészítve, addig Bardocz tankönyve mozaikosabb jellegű feldolgozás, inkább leírásaiban is képeket, érdekességeket közöl a nagy háborúról. Míg Závodszky – szintén a korábbi gyakorlatnak inkább megfelelően – különválasztva tárgyalja Magyarország szerepét az első világháborúban, addig Bardocz ezt az egyetemes történeti eseményekbe bedolgozva teszi.

1990 után az általános iskolai 8. osztályos tankönyvek közül elsőként a korábban „kigolyózott”, a keresztény-nemzeti értékrendhez közel álló Fekete Pál-féle tankönyv jelent meg a Tankönyvkiadónál, igaz, erősen megváltozott formában.^[56](Érdekes, hogy ezúttal meg a pályázati út megkerülésével.) Ugyanebben az évben látott napvilágot Bihari Péter csak a XX. századdal foglalkozó könyve, immár egy másik kiadónál.^[57]A hajdani monopolhelyzetben lévő Tankönyvkiadó konkurenciáját jelentette a Korona Kiadó tankönyvsorozata részeként, a 7. osztályos Závodszky-könyv folytatásaként megjelenő Dürr Béla tankönyv is.^[58]Bár a Tankönyvkiadónál már 1990-ben jelentkezett a már bevált tankönyvszerző, Helméczy Mátyás új 8. osztályos ideiglenes tankönyvével,^[59]de ennek „véglegesített” változata csak 1994-ben látott napvilágot, immár a Nemzeti Tankönyvkiadónál.^[60]Ezeket a tankönyveket vizsgáltuk a háború utáni történések szempontjából.

Új középiskolás tankönyvekből némileg bővebb volt a választék a rendszerváltoztatást követő években. Először a Magyar Lajos Alapítvány zömmel liberális és baloldali elkötelezettségű, ráadásul a Párttörténeti Intézethez kötődő történészekből álló gárdája jelentkezett kiadványával,^[61]amelyet három évvel később alaposan átdolgoztak.^[62]A két kiadás között látott napvilágot Salamon Konrád inkább nemzeti elkötelezettségű középiskolai (inkább gimnáziumi) tankönyve,^[63]majd Lator László jellemzően szakközépiskoláknak szóló munkája.^[64]A sort az Eötvös József Gimnázium történelemtanárainak munkaközössége által készített, inkább az újonnan felálló hatosztályos gimnáziumoknak szánt tankönyve zárta.^[65]Érdekes, ha összehasonlítjuk, hogy az egyes könyvek milyen terjedelemben, illetve a teljes kötethez viszonyítva milyen arányban foglalkoznak a világháborúval. Láthatóan nagy a szóródás:
A vizsgált tankönyvek közül egyedül a Magyar Lajos Alapítvány könyve, különösen az első vizsgálja még – a korábbi hagyományoknak megfelelően – részletesebben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) álláspontjának változásait a háború megítélésével kapcsolatban. Általában együtt tárgyalják a könyvek a világháború egyetemes és magyar történeti vonatkozású eseményeit, kivéve a Magyar Lajos Alapítvány újabb könyve, amely külön leckét szentel Magyarország első világháborús szerepének. Az események tárgyalásának sorrendje általában tematikus-kronologikus, egyedül az Eötvös József Gimnázium tankönyve ragaszkodik a szigorúan időrendben történő tárgyaláshoz, évenkénti bontásban.

A már „kevéssé imperialista” világháborúról

Závodszky szakít a háború kirobbantásában a szinte kizárólagos német felelősség hangoztatásával. Kiemelt szövegben állapítja meg, hogy: „A XX. század elejére a békét leginkább az angol-német vetélkedés veszélyeztette.” A németek célja gyarmatokhoz jutás, eszköze ehhez az erőltetett ütemű flottaépítés; míg az angoloké a flottafölény megőrzése, amely a gyarmatok és az anyaország védelmét egyaránt biztosíthatja. Fejtegetését azzal zárja, hogy „A háború végül mégsem a gyarmatokon, és nem is közvetlenül Anglia és Németország között robbant ki, hanem a Balkán-félszigeten.”^[66]Bardocz a Háborúba szédülés című bevezető leckében, mivel a katonai tömbök, a háborús tűzfészkek és válságok keletkezéséhez vezető ellentétek bemutatása a könyvsorozat előző kötetében történt, rendhagyó módon a „végeredménnyel” kezdi. „Miben különbözött ez a háború a korábbiaktól? Miért nevezték el a kortársak világháborúnak?”^[67] Ezt követően megadja a háborúban mozgósítottak, az elesettek, megsebesültek, illetve fogságba esettek és eltűntek teljes számát összesítve, majd országokra és katonai tömbökre is kivetítve. Kitér a lelki sérültek tömegeire, akik az átélt borzalmak hatására nem tudtak többé beilleszkedni a „civil” világba. Utal a hátországok háborús nehézségeire, a technikai forradalom következtében jelentkező nyersanyag- és piacgondok megoldatlanságára, mely a régi gyarmattartók és az „igazságosabb” elosztást követelők közötti feloldhatatlan ellentéthez vezetett. Az egyéb háborút kirobbantó okok közül kiemeli a megkésett „nemzeti önmegvalósítást” is, ami tanári magyarázat nélkül igen sejtelmesen hangozhatott egy 8. osztályos számára.^[68]

A háború eseményeinek ismertetése során Závodszky a katonai tömbök bemutatásánál kitér a „nagyok” és Szerbia mellett Montenegró és Belgium szerepére is. Kissé később érinti Japán és Törökország hadba lépésének a fontosságát, valamint megemlíti, hogy a háború kiterjedt, szinte valamennyi földrészre (Amerikát és Ausztráliát kivéve). Hangsúlyozza azt az anomáliát, hogy míg a technika az utóbbi évtizedekben ugrásszerűen fejlődött (harci gáz, repülőgép, tank, tengeralattjáró, torpedó), a hadászati elvek nem változtak. Bár mindenki támadni akart, szinte végig a védekezők voltak fölényben. Szembeállítja a keleti és nyugati frontot azzal, hogy előbbi esetében a hatalmas tér miatt inkább volt példa mozgó hadműveletekre, míg másutt (nyugati és olasz front) inkább az állásháborúra (Bardocz állóháborúról szól) volt inkább lehetőség.^[69] Magyarország háborús szerepét illetően ír a tankönyv a hadüzenet fogadtatásáról: „… a magyar közvélemény és minden politikai párt, beleértve a szociáldemokratákat is, a háború mellett állott…”^[70] Részletezi a Monarchia seregének nemzetiségi összetételét, kiemelve a magyar katonák szerepét, akik három fronton harcoltak. Nem hallgatja el a vereségeket sem, taglalja a felszerelés és kiképzés hiányosságait, valamint a háborús tapasztalatlanság hátrányait a szerbekkel, oroszokkal szemben.^[71] Bőven szól a háborús hátországról is, a nélkülözések mellett a belpolitikai feszültségekről, benne Károlyi Mihály és új pártja szerepével, valamint IV. Károly és Tisza István ellentétével, illetve a magyarországi nemzetiségek elszakadási törekvéseinek a megjelenésével.^[72]

Bardocz részletesen szól a háborús célokról, sőt – Szarajevó kapcsán – Ferenc József öröklési gondjairól is.^[73]A háború eseményeinek ismertetése kapcsán felsorolja mindazon területi ígéreteket, amelyeket az antant tett a Monarchia rovására. Mindez oda vezetett, hogy bár „… az antant eredeti terveiben nem szerepelt az Osztrák-Magyar Monarchia teljes szétbomlasztása, a meggondolatlan, felelőtlen ígéretek nyomán egyre jobban körvonalazódott az a tragédia, amely a háború utáni békediktátumokban öltött testet, egymás ellen fordítva az évszázadok óta együtt élő népeket–nemzeteket a Kárpát-medencében.”^[74]Afféle érdekességként megemlíti a könyv, hogy be nem vált új fegyverfajta-kísérletek is voltak (pl. kerekes páncélpajzs), és a mustárgáz használata mellett fontolgatták a hadviselő felek egyéb biológiai fegyverfajták bevetését is.^[75]Megjelenik újra a tankönyv lapjain Horthy Miklós sorhajókapitány is, akinek „… sikerült a Cattarói-öböl tengerzárát szétrombolni. Az ún. „Novara-csoport” és a „Csepel-csoport” – a Helgoland, a Novara és a Savida gyorscirkáló, a Csepel és a Balaton rombolók hajtották végre a „háború legeredményesebb zárrombolását.”^[76]Ezért soron kívül ellentengernaggyá léptették elő az akció parancsnokát. A Horthy-mítosz tehát visszalopózott. Az Egyesült Államok 1917. áprilisi hadba lépése kapcsán új, érdekes összefüggésekre is felhívja a könyv a figyelmet. Ugyanis a Lusitania 1915-ös elsüllyesztése után is mindkét félnek szállított fegyvereket és hadianyagot, mivel „… a háború folyamán kibontakozó ír szabadságmozgalom és szabadságharc iránti amerikai szimpátiára is figyelemmel kellett lennie.”^[77]

A Magyar Lajos Alapítvány első könyve egy ténymegállapítással és egy problémafelvetéssel indít. A ténymegállapítás, amely el is helyezi az első világháború jelentőségét a történelemben: „Ma már közhely, hogy a XX. század bő első évtizede intézményeiben, kultúrájában, életvitelében közelebb volt a XIX. századhoz… 1914 és 1918 között viszont csírájában már mindaz megjelent, ami századunkat mindmáig jellemezte.”^[78] A problémafelvetés viszont a régi: Miként vált háborús okká Princip akciója?^[79] Az ezt követő viszonylag hosszas elemzés tárgyalja a XIX. század végi hatalmi erőviszonyok eltolódását Németország javára, a katonai szövetségek létrejöttét és a századelő diplomáciai válságait (Marokkó francia megszállása, a német érdekeltségű Bagdad-vasút körüli viták, Bosznia-Hercegovina annektálása a Monarchia által, az első és második Balkán-háború). A végső megállapítás, hogy „A végzetes lépésre Ausztria-Magyarországot Németország ösztönözte… [a] német vezérkar úgy vélte: Németország számára e pillanat a legalkalmasabb, mivel jelentős fegyverkezési előnyre tett szert.”^[80] A másik, a Magyar Lajos Alapítvány tankönyve mindezt egyszerűbben elintézi: „A merénylet önmagában nem okozott volna feltétlenül világháborút. A nagyhatalmak ezidőre kiéleződött ellentétei következtében azonban mozgásba lendült a megelőző évtizedekben kialakult szövetségi rendszerek háborús gépezete.”^[81]

Érdekes, hogy a Magyar Lajos Alapítvány első könyve előbb tárgyalja az 1914. évi hadműveleteket, a háború világméretű kiterjedését, és ezt követően – az Osztrák-Magyar Monarchiával kapcsolatban – az általános hadicélokat. Későbbi átdolgozott társával együtt kitér a tankönyv a háborúellenes erők (Ady Endre, Babits Mihály, Kassák Lajos, Szabó Ervin, Henri Barbusse, Heinrich Mann, Makszim Gorkij) szerepére. A háborúellenes szociáldemokraták 1915-ös svájci összejövetele kapcsán pedig idézi az orosz Lev Trockij ironikus megjegyzését: „az egész Internacionálé elfér egy vasúti kocsiban.”^[82]Arra is kitér viszont, hogy a Magyarországi „Szociáldemokrata Párt 1915. szeptemberi országos értekezletén szakított addigi, a háborút támogató politikájával.”^[83]Bőséges teret szentel a kiadvány az 1916 végi – 1917 eleji béketárgyalási kísérleteknek, megemlítve azt is, hogy a „Monarchia külügyi kormányzata … lehetővé tette az MSZDP képviselőinek zavartalan utazását Hágába, hogy ott tárgyaljanak a Nemzetközi Szocialista Iroda képviselőivel egy szocialista békeakció lehetőségeiről.”^[84]

A Magyar Lajos Alapítvány átdolgozott könyve már didaktizált, képeket, térképeket, forrásrészleteket, kérdéseket és feladatokat is tartalmaz azzal együtt, hogy szövegében, szerkezetében is jelentősen megváltozott. Tartalmazza például Tisza István miniszterelnök 1914. július 1-jei uralkodóhoz intézett memorandumát; Ferenc József szózatát „Népeimhez!” július végén; a kienthali nemzetközi szocialista konferencia 1916. májusi kiáltványát; Ludendorff német tábornok visszaemlékezését a német hadsereg „fekete napjáról”. Magyar vonatkozásban pedig közöl egy első világháborús katonanótát (Kimegyek a doberdói harctérre…); Részlet egy frontkatona Doberdóról szóló naplófeljegyzéséből; IV. Károly 1917 eleji titkos üzenete az antantnak; Andrássy Gyula Diplomácia és világháború könyvéből; illetve közli a budapesti Iparcsarnokban tartott 1917. november 25-i munkás nagygyűlés orosz bolsevikok melletti állásfoglalásának részletét. Általában megállapíthatjuk, hogy ez a két könyv mutatja leginkább az átmenetet az egymást váltó két rendszer között, több szocialista időszakból visszamaradt megrögzöttséget tartalmazva: leginkább megtartva még mindig a munkásmozgalom történetének túldimenzionálását.

Rendszerváltó tankönyvnek inkább Salamon Konrád munkája mondható, mely már például nem Nagy Októberi Szocialista Forradalomról, hanem bolsevik hatalomátvételről szól. A munkásmozgalom történetének tárgyalását sem tekinti feladatának. A XX. század változásainak az irányát sem a „nagy októberrel” szabja meg, hanem a mexikói forradalmat és eredményeit tekinti e század „előjátékának”. Az első világháború tárgyalása viszont nála a „legszikárabb”, igaz, bőséges forrásanyaggal dúsítva. Végig megmarad a tényközlés szintjén. A szarajevói merénylet kapcsán annak előzményeire, magára a boszniai látogatásra is kitér, „egyrészt-másrészt” álláspontot elfoglalva: „… alkalmat ad arra is, hogy a trónörökös látogatása kifejezésre juttassa a tartomány vezetése iránti legfelső bizalmat, illetve hogy a tartomány lakossága hűségéről biztosítsa a főrangú vendéget. Ugyanakkor a helyi nacionalisták kihívásként értékelték az eseményeket…”^[85]A háború kirobbantását Moltke vezérkari főnök nyomán így indokolja, ezzel egyértelműen a németek felelősségét hangoztatva: „…Németország számára az erőviszonyok 1914-ben a legkedvezőbbek, de az idő múlásával egyre rosszabbak lesznek.”^[86]Egyedül ez a tankönyv hangoztatja 1917 kapcsán, hogy „A már több mint három éve folyó öldöklés hatására egyre erőteljesebben fogalmazódott meg a népek békevágya, amelynek a szocialistáktól XV. Benedek pápáig oly sokan hangot adtak már.”^[87]Vagyis itt már nemcsak a szocialisták béketörekvéseit említi, hanem a pápa békefelhívására is utal. Miközben eddig a katolikus egyház (és a többi egyház is) úgy jelent meg mint a fegyvereket és a katonákat fenntartás nélkül megáldó, tehát háborút támogató szervezet. Clemenceaut idézve sajátosan ütközteti az antanthatalmak legmagasabb rangú vezetői közötti ellentéteket a francia elnök pikírt véleményével: „Wilson a maga tizennégy pontjával rosszabb, mint az Úristen, mert neki csak tíz pontja volt.”^[88]

Lator László tankönyve a legszerényebb terjedelméhez képest – szemben az előzővel – a legnagyobb terjedelemben tárgyalja a világháborút. Rögtön az elején eltérő vélemények ütköztetésével kezdi a világháború kitörésének az indoklását. A politikus Masaryk könnyedén kijelenti, hogy „… a poroszságot terheli a legnagyobb bűn a háborúért.” A történész Taylor viszont azt írja, hogy „… miután kitört a nagy háború, meg voltak győződve róla, hogy azt nagy és mélyreható erőknek kellett okozniuk. Ha azonban megvizsgáljuk a részleteket, nemigen találunk ilyesmit.”^[89] Hazánk háborúba lépését illetően megemlíti a könyv a szerbeknek szóló július 28-i hadüzenet mellett azt is, hogy „Ausztria–Magyarország csak augusztus 11-én indított támadást Szerbia ellen, de csapataik a vártnál nagyobb ellenállásba ütköztek, és a szerbek hamarosan betörtek Dél-Magyarországra is.”^[90]Említi a tankönyv az antant sikertelen Gallipoli próbálkozását, amely Churchill miniszteri székébe került. Szintén újdonság a könyvben, hogy prózai szépirodalmi műből is idéz. Ez Jaroslav Hašek Švejkje, melyből azt a részt idézi – meglehetősen naturalisztikus képekkel –, amelyben egy tábori misét ér légitámadás: „Emlékszem, hogy amikor egyszer egy ilyen tábori misén voltunk, egy ellenséges repülőgép éppen a tábori oltárra ejtette a bombáját, és a tábori lelkészből semmi sem maradt néhány véres rongyon kívül.”^[91] Szintén nem szokványos, hogy külön bekezdés szól az ír felkelésről, melynek vezetői „Német segítséget akartak szerezni, de tervük kivihetetlen volt, s a szervezkedés vezetőinek csak a kemény megtorlás hozott némi népszerűséget.”^[92] Említés történik az ún. Sixtus-levelekről is, melynek révén „A Monarchia 1916-tól uralkodó új császára, IV. (I.) Károly – a belga hadseregben szolgáló rokonai révén – üzent az antantnak.”^[93] (Egy apró hiba, hogy Sixtus pármai herceg nem unokatestvére, hanem sógora volt a császárnak.) A háború vége kapcsán kiemelten említi a könyv az először a francia hadsereget megtámadó spanyolnáthát, mely járvány áldozatainak száma csaknem elérte a frontokon elesettekét (8 millió, illetve 6 millió).^[94]

A hat évfolyamos gimnáziumok számára készített tankönyv a legáttekinthetőbb azzal, hogy az előzményeket követően évenkénti bontásban tárgyalja a háború történetét. Ugyanakkor – hasonlóan a Magyar Lajos Alapítvány első könyvéhez – csak szöveget, és – tegyük hozzá az ekkor még nem jellemző – színes képanyagot tartalmaz. Didaktikai elemek viszont teljességgel hiányoznak belőle, ami ekkoriban már felettébb szokatlan. A szakanyagot tekintve a létrejött katonai szövetségek szerepét abban látja a tankönyv, hogy védjék a meglévő pozíciókat és érvényesítsék a hatalmi igényeket. „Mivel mindegyik fél egyre inkább a háborúban látta elképzelései megvalósításának eszközét, a századfordulón gyors ütemű fegyverkezés, hadseregfejlesztés és flottaépítés jellemezte a nagyhatalmak politikáját. Az ellenséges indulatokat az ideológia terén az egyre erőszakosabbá váló nacionalizmus fejezte ki. A világpolitika centruma még mindig Európában volt, a tengerentúlon felemelkedő két nagyhatalom – az Egyesült Államok és Japán – már szembeötlő jelenség volt, de a vezető szerep megragadására még sem erejük, sem hajlandóságuk.”^[95]Érdekes lehet, ha az egyes háborús évek összegző értékeléseiből idézünk.

1914: „… az eredeti hadászati tervek összeomlottak. […] az antant államai 1914 szeptemberében a londoni szerződésben biztosították egymást arról, hogy nem kötnek különbékét az ellenséggel.”^[96]

1915: „… az 1915-ös esztendő [a központi hatalmaknak] kedvezett, … az ellenfélnek [viszont] esze ágában sem volt békét kötni. Az antantnak […] be kellett ismernie, hogy a mellékhadszíntereken indított támadásai nem tehermentesítették a nyugati frontot, […] a döntő ütközetet Franciaországban kellett megvívnia.”^[97]

1916: „Ezt az esztendőt fordulópontnak tartják az első világháború menetében, ugyanis az év közepétől a stratégiai kezdeményezés átkerült az antant kezébe.”^[98]„Az 1916-os év végére tehát mindkét tömböt kimerítette a háború, de a békekísérletek mégis sikertelenek maradtak. […] A hadviselők tehát folytatták a küzdelmet a teljes győzelem kivívása érdekében.”^[99]

1917: „A háború negyedik éve a központi hatalmak sikerét hozta […], de a németek így sem tudták az év végén kedvező békére átváltani katonai eredményeiket.”^[100]„A sikerek a németeket a háború folytatására ösztönözték. Meg akartak szabadulni a kétfrontos háború terhétől…”^[101]

1918: „Németország kapitulációjával véget ért az első világháború. Már csak a győzteseknek kellett megegyezniük, hogy a vesztesek milyen arányban fizessenek a négy és fél év minden áldozatáért. A tömeges hadviselés korában a nemzetek látványos eredményeket vártak, hogy érezhessék, igaz ügyért harcolva nem voltak hiábavalók szenvedéseik.”^[102]
 

Az oroszországi eseményekről a világháború idején

Döntő változások következtek be a rendszerváltoztatás utáni történelemtankönyvekben a világháború alatti, de főleg a háború utáni történések ábrázolása és megítélése terén. Az orosz-szovjet történelem tanításának súlya jelentősen csökkent, benne a bolsevik forradalom/hatalomátvétel (nota bene államcsíny, puccs) eltérő értékelésével, a magyar őszirózsás forradalom utáni, Károlyi Mihály nevével fémjelezhető polgári demokratikus időszak vegyes és a Tanácsköztársaság csaknem egyöntetűen negatív megítélésével, a korábbi „dicsőséges 133 nap” helyett. E tartalmi és szemléleti változások részletes bemutatása és értékelése nem feladatunk, de annak vizsgálata igen, hogyan befolyásolták ezek az események a háború utáni „rendezés”, a békekötések ügyét. Ennek megfelelően szemlézünk a vizsgált tankönyvekből, előbb az általános iskolaiakból.

Az oroszországi események jelentősen befolyásolták a világháború történéseit, azok fő irányát azonban nem változtatták meg. Szinte valamennyi tankönyv hangsúlyozza, hogy Oroszország mennyire meggyengült 1917 elejére. „A férfilakosság közel felét behívták katonának. […] Az élelmiszer-fejadagok egyre csökkentek. 1916–1917 fordulóján a frontok Oroszország belsejében húzódtak, de a katonák békére vágytak. Rendszeressé váltak a parancsmegtagadások, szökések.”^[103]„A sok millió életet és sok-sok  milliárdos értékeket pusztító esztelen háború alatt az elmaradott orosz ipar és mezőgazdaság képtelen volt kielégíteni a lakosság és a katonaság szükségleteit. Az általános kimerülés az élet minden területén megmutatkozott.”^[104]„Oroszország, az egyik legtöbb áldozatot vállaló, de gazdaságilag leggyengébb nagyhatalom 1917 februárjában megingott.”^[105]Különösen érdekes képet fest a helyzetről az egyik legsikeresebb orosz tábornok, Bruszilov visszaemlékezése: „Valahányszor megkérdeztem a lövészárokban, miért háborúzunk, mindig azt a választ kaptam, hogy valamilyen főherceget feleségestül megölt valaki, és ezért az osztrákok bántani akarják a szerbeket. De azt, hogy kik azok a szerbek, szinte senki sem tudta, arról meg már végképp sejtelmük sem volt, hogy a németeknek miért jutott eszükbe háborúzni Szerbia miatt. Olyan kép alakult ki tehát, hogy az embereket nem tudni, miért, vagyis a cár szeszélyéből viszik a vágóhídra.”^[106]A forradalom idézett jelszavai így a következők voltak: Kenyeret! Vesszen a háború!^[107]Le a háborúval! Vesszen a cár!^[108]

A másik ilyen csomópont az országot „legszabadabbá” tevő új, ideiglenes kormány némi hezitálást követően a háború folytatása melletti kiállása. A helyzet fonákságát, a „kettős hatalmat” a legplasztikusabban Fekete Pál tankönyve ábrázolja: „Június 18-án mintegy 500 ezren vonultak az utcára, a kormánypártiak „Bizalmat az ideiglenes kormánynak! Éljen Kerenszkij!”, a bolsevikok és híveik pedig „Fegyverszünetet! Vesszen a tíz tőkés miniszter!” jelszavakkal [tüntettek].^[109] Az eredmény ismert, az orosz „… támadás összeomlott, és ez mintegy 150 ezer orosz katona életébe került”,^[110] sőt „A hadsereg bomlani kezdett, a katonák zöme hazaindult.”^[111] Az ezt követő július 4-i bolsevik tüntetésen „… félmillióan vonultak fel a fővárosban, legtöbben fegyverrel a kézben. Jelszavuk: „Minden hatalmat a szovjeteknek!” […] A kormányhű katonai egységek [azonban ekkor még] szétkergették a tüntetőket…”^[112]

Természetesen fontos csomópont a bolsevik hatalomátvétel,^[113]ami azért is következhetett be, mert „egyre több katonai alakulat is őket követte,”^[114]hiszen kezdettől a háborúból való kilépést sürgették. Ennek megvalósítását tükrözi a szovjetkongresszus békedekrétuma, melyet minden tankönyv érint. Kissé bővebben két tankönyv magyarázza: „A békéről szóló határozat igazságos békét teremtő tárgyalások megkezdését javasolta valamennyi hadviselő országnak. Elítélte a területi hódítást, és kinyilvánította a népek egyenjogúságát.”^[115]„Október 26-án a szovjetkongresszus rendeletbe foglalta a területi hódítás és hadisarc nélküli béke azonnali fölajánlását…”^[116]A németekkel 1918. márciusi Breszt-Litovszkban megkötött békéhez vezető rögös utat és annak tartalmát a tankönyvek általában nem részletezik. Egyedül a Dürr-féle könyv említi meg, hogy „… óriási kiterjedésű orosz területek kerültek idegen megszállás alá.”^[117]A Helméczy-könyv röviden értékel is: „… Oroszország lett az első vesztes nagyhatalom.”^[118]Egyedül a Bihari-könyv részletez valamelyest, Trockij tárgyalásait érintve bemutatja a békéig vezető utat, és utal a békekötés tényleges hátterére: „Az 1918 márciusában megkötött breszti béke a korábbinál is súlyosabb feltételeket szabott: Ukrajna és Belorusszia (kb. egymillió km² terület) elszakítását. Szovjet-Oroszország azonban lélegzetvételnyi szünethez jutott, s ez létfontosságú volt a gazdasági élet megszervezéséhez és a Vörös Hadsereg kiépítéséhez.”^[119]

 középiskolai tankönyvek természetesen valamivel bővebbek, részletezőbbek, szemléletformálóbbak. A Magyar Lajos Alapítvány könyvei egyöntetűen megállapítják, hogy „A frontokon az orosz hadsereg egymás után szenvedett súlyos veszteségeket. Az elmaradott ipar nem tudott lépést tartani a front szükségleteivel. 1916 végére az általános kimerülés jelei mutatkoztak.”^[120]A Salamon-könyv is megelégszik annyival, hogy „1917 elejére az orosz társadalom a kimerültség és a tűrés határára érkezett. Már nemcsak az ellenzéki erők és a tömegek akartak változásokat, de a hatalmon lévők legjobbjai is.”^[121]A háború alatti és a forradalom előtti orosz helyzetet legrészletezőbben a Lator-féle könyv jellemzi. Néhány mozaik ebből: „A férfilakosságnak több mint 40%-át behívták katonának, amitől hirtelen visszaesett a termelés. … ritkák voltak a vasútvonalak … Az élelmiszerkészletek megromlottak. […] A katonaság felszerelése hiányos volt. Elavult fegyverekkel harcoltak … 1916 végére az orosz csapatok vesztesége 3,6 millió halott és sebesült volt. Kb. 2 millióan estek fogságba. Most már behívták azokat is, akik egyedül tartották el családjukat, s ettől rohamosan nőtt az elkeseredés a hátországban és a fronton is. A katonák békét akartak, a polgári lakosság kenyeret követelt, a nemzetiségek tiltakoztak az elnyomás ellen.”^[122]A 6 osztályos gimnáziumok számára készült könyv 1916 végének orosz helyzetét így jellemzi: „… a háború okozta kifáradás, a fronton elszenvedett sorozatos kudarcok s az áremelkedés következtében általános elégedetlenség lett úrrá mindenfelé, amit még tovább fokozott Petrográd és Moszkva élelmiszer-ellátásának romlása, holott egyébként Oroszországban volt elegendő élelmiszer. A társadalom belefáradt a háborúba, s minden balszerencséért a cárt, a cárnét és Raszputyint okolta.”^[123](Érdekes a Raszputyin-jelenség több tankönyvben való újbóli megjelenése.)

Az ideiglenes kormány háborús politikáját illetően természetesen a középiskolás könyvek is csak kudarcokról tudnak beszámolni. „Az Ideiglenes Kormány fő dilemmája a háború volt. Végül a kormány mint az antant része, folytatni kívánta a háborút a központi hatalmak ellen. Ám a tömegeknek mélységesen elegük volt a háborúból. Nem akartak meghalni a számukra idegen célokért, és nem akartak több nélkülözést. Ezért az offenzíva, amelyet az Ideiglenes Kormány 1917 júniusában indított, a súlyos véráldozatok ellenére hamarosan összeomlott, és óriási felháborodást váltott ki.”^[124]A hatosztályos gimnáziumok tankönyve tényszerűbb és lényegre törőbb próbál lenni: „1917. június 18-án Kerenszkij általános támadást rendelt el Németország ellen, de az offenzívából hamarosan katasztrofális vereség lett. A németek keményen támadtak, a bolsevikok pedig fellázadtak a fővárosban július 4-én. […] A lázadás elbukott …”^[125]A Lator-könyv is összekapcsolja a kül- és belpolitikai történéseket egy későbbi eseménysor kapcsán. A bolsevikok leverését követően „… a kormány Kerenszkij vezetésével újjáalakult, és Kornyilov tábornokot bízta meg a hadsereg fegyelmének helyreállításával. De az augusztusi, tarnopoli német áttörés után Kornyilov a kormány ellen fordult … [Végül] A kormánycsapatok megakadályozták a puccsot…”, de a bolsevik tömegek támogatásával.^[126]A Salamon-könyv még plasztikusabban foglalja össze a szerteágazó eseményeket: „Ugyanazon a napon, amikor a nélkülöző és felizgatott tömeg az Ideiglenes Kormány ellen tüntetett, az orosz hadsereg háromszázezer katonával támadást indított Tarnopolnál, s ez csúfos kudarcba fulladt …”^[127]

A Magyar Lajos Alapítvány egyik tankönyve kivételével valamennyi bolsevik hatalomátvételről, sőt államcsínyről,^[128] és nem forradalomról ír.^[129] Az új bolsevik hatalom egyik első intézkedése a békéről szóló határozat volt, hiszen végig a háború ellen agitált. Ezt a dokumentumot legrészletesebben a Magyar Lajos Alapítvány könyve magyarázza: „A békéről szóló dekrétum elítélte az imperialista, rabló jellegű háborúkat. Ajánlatot tett valamennyi hadviselő országnak és kormányának tárgyalások megkezdésére az igazságos és demokratikus békéről. Elítélte az annexiót, és kinyilvánította a népek egyenjogúságát. Tudatta a világgal, hogy a szovjet kormány megszünteti a titkos diplomáciát, és a tárgyalásokat a népek ellenőrzésével kívánja folytatni.”^[130] A tényleges békéhez vezető út azonban eléggé rögös volt, mivel a bolsevik vezetés sem volt egységes. „Az egyik irányzat (képviselője pl. Buharin) szerint igenis folytatni kell a háborút, mert ezzel az imperializmust gyengítik, a másik irányzat (Lenin) a mindenáron való békekötést szorgalmazta, utalva az előző kormányok bukásának okaira. De volt egy harmadik elképzelés, amelynek fő szószólója Trockij volt, … ő vezette Breszt-Litovszkban az orosz-német béketárgyalásokat. A külügyi népbiztos – a német forradalomra várva – a „sem háború, sem béke” álláspontjára helyezkedett.”^[131] A breszt-litovszki békéhez való utat a Salamon-könyv így összegzi: „A bolsevikok mielőbb véget akartak vetni a háborúnak. 1917. december elején fegyverszünetet kötöttek a központi hatalmakkal, december 22-én pedig Trockij vezetésével megkezdték Breszt-Litovszkban a béketárgyalásokat. Ez heves viták után megszakadt, mire a németek újabb sikeres támadást indítottak, elfoglalták Észtországot és Petrográd felé közeledtek. A bolsevik kormány újra fegyverszünetet kért, és 1918. március 3-án aláírta a békét, melyben Oroszország lemondott a Baltikumról, Belorussziáról és Ukrajna egy részéről, az egykori orosz birodalom nyersanyagokban leggazdagabb és iparilag legfejlettebb területeiről.”^[132] A hatosztályos gimnáziumi tankönyv a részletekbe is beavat kissé: „Amikor 1918. február 10-én a szovjet tárgyalóküldöttséget vezető Trockij közölte, hogy a hadiállapotot befejezettnek nyilvánítják, de nem írják alá a békeszerződést, a német csapatok támadásba lendültek …”^[133] A békeszerződést követően „A Monarchia és Németország fegyveres erői bekapcsolódtak az orosz polgárháborúba Ukrajna, a Baltikum és Finnország megszállásával …”,^[134] de az intervenció részletezését már az 1990 utáni tankönyvek kevéssé tartották fontosnak.

Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság háborús összefüggéseiről

A háború végi, a vesztett háború utáni front- és magyarországi helyzet leírása szinte minden általános iskolás tankönyvben drámai. „1918 nyarán 800 ezerre tehető a szökött katonák, a „zöld káderek” száma. 1918-ban több mint húsz alkalommal volt katonai lázadás. A megmozdulásokban jelentős számban vettek részt a monarchia délszláv területeinek katonái: horvátok, bosnyákok és mások.”^[135]Összekapcsolódnak itt a bomló front és a mozgolódó nemzetiségek képei. „1918-ban a hátországban romlott az ellátás, nőttek az üzletek előtt kígyózó sorok, sztrájkmozgalmak bontakoztak ki. A fronton sokasodtak a szökések, parancsmegtagadások, sőt katonai zendülések is előfordultak. Immár Ausztria–Magyarország népei is megelégelték a háborút.”^[136]Itt pedig a hátország és a front helyzete kerül közös nevezőre. A Dürr-féle könyv megemlíti a cattarói matrózlázadást (Horthy szerepe említése nélkül) és a pécsi katonai alakulatok mozgolódását is.^[137]A legdrámaibb képet a Helméczy-könyv festi, igaz, konkrétumok nélkül: „1918. nyár végére nemcsak az vált világossá, hogy a háborút a központi hatalmak elvesztették, hanem az is, hogy a dualista birodalom napjai meg vannak számlálva. A nemzetiségek a monarchiából kifelé készültek.”^[138]

Az őszirózsás forradalom kirobbanása kapcsán mindegyik tankönyv megemlíti a katonaság szerepét. A „… katonák, munkások, diákok és a polgárok a Keleti pályaudvarra siettek, hogy megakadályozzák újabb egységek frontra küldését.”^[139] A Bihari-féle könyv azt is megemlíti, hogy „Vasutasok leállították a Pestre tartó, a forradalom leverésére küldött katonai szerelvényeket.”^[140] A Károlyi-kormány külpolitikájáról eléggé vegyes a kép. „A körülmények azonban a kormány bel- és külpolitikáját egyaránt zátonyra futtattak: jó antantkapcsolatai ellenére a Károlyi-kormányzat megalázóan súlyos fegyverszüneti egyezményt kényszerült aláírni Belgrádban 1918 novemberében. […] Kudarcot vallott Károlyi nemzetiségi politikája is.”^[141] A Bihari-könyv Károlyi visszaemlékezése nyomán idézi a francia főparancsnok tábornok (Franchet d’Espèrey) „kijózanító” szavait: „Önök együtt mentek a németekkel. Önök velük együtt fognak bűnhődni. Most itt a tenyeremen tartom a cseheket, románokat, jugoszlávokat és szlovákokat. Csak egy szavamba kerül, és megsemmisítik Önöket.”^[142] A tábornok „Magyarországot egyértelműen mint az egyik vesztes hadviselő felet kezelte, és igen jelentős déli területek átadását követelte, az ország területének mintegy egyharmadát.”^[143] Érdekes a Fekete-tankönyv értékelése az önvédelem tragikus hiányosságairól, amely ugyan új elemeket tartalmaz, de a régi frazeológiával: „Az első hadügyminiszter, Linder Béla „Soha többé nem akarok katonát látni!” jelszóval a hadsereg felszámolását tartotta legfőbb feladatának. Utódai pedig nem tudták létrehozni az ütőképes haderőt, mert a reakció nem akart népi hadsereget, a demokratikus szervezetek pedig megakadályozták, hogy ellenforradalmi szervezetek pedig megakadályozták, hogy ellenforradalmi beállítódású haderő jöjjön létre.”^[144]Károlyi is csak a Székely Hadosztály 1919. március eleji meglátogatása során jelenti ki: „ha olyan békét akarnak velünk aláíratni, amely Magyarország szétdarabolását jelenti, akkor én azt mondom nektek, katonák, hogy én ezt a békét nem fogom aláírni. A végszükség esetén még fegyverrel is felszabadítjuk ezt az országot.”^[145]

A Vix-jegyzék következtében létrejövő kommunista hatalomátvétel leírása immár pontos és hiteles. Károlyi nem a kommunistáknak adta át a hatalmat, ahogy a ’60-as, ’70-es évek tankönyvei hangoztatták, hanem – hite szerint – a szociáldemokratáknak. És fény derül az aláírásával megjelent kiáltvány hamisítvány voltára is. A pártállami tankönyvekben egyöntetűen a Tanácsköztársaság honvédő harcainak ábrázolt fegyveres összecsapások is más megvilágítást kapnak. A tanácshatalom „… mégis vállalta az ország védelmét. A honvédelem felvállalása sikert hozott. Tízezrek jelentkeztek katonának, … a tisztikar zöme is a tanácshatalom mellé állt.”^[146]

A tankönyvek általában védelmi harcokról szólnak, bár a sikeres északi hadjárat támadó hadművelet volt. Megvilágítják ugyanakkor a valódi célokat. Legegyértelmübben a Bihari-könyv fogalmaz: „A hadvezetés távolabbi terve az volt, hogy északkeleten egyesülnek a szovjet Vörös Hadsereggel, majd felszabadítják a Tiszántúlt.”^[147] A világforradalomra vonatkozó elképzeléseket az általános iskolai könyvek nem nagyon hangoztatják, de a nemzetközi helyzet júliusi kedvezőtlen alakulására legalább a Bihari-könyv utal: „… Szovjet-Oroszország változatlanul súlyos helyzetben volt, a bajor tanácsköztársaságot leverték, Ausztriában megszilárdult a polgári rendszer.”^[148] A Dürr-féle könyv még pontosabban fogalmaz: „… a Forradalmi Kormányzótanács a nép szemében a honvédelem kormányaként alakult meg. Ehhez az elhatározásához a kormány még azok támogatását is megnyerte, akik nem érthettek egyet a tanácshatalom célkitűzéseivel.”^[149]

A Clemenceau-jegyzékek hatására bekövetkező „… területfeladás mind a magyar katonák, mind a lakosság körében felháborodást keltett és bomlasztóan hatott. A fegyveres ellenállás láttán kezdetben rokonszenvező középrétegek elvesztették bizalmukat a tanácskormány iránt.”^[150]Más megfogalmazásban: „Az antantnak fejet hajtó tanácskormány viszont, minthogy eredeti és legfőbb küldetését, az országterületek fegyveres megtartását föladta, egy csapásra elveszítette tömegtámaszát. Létének értelme vált kérdésessé.”^[151]

Több középiskolás könyv végez számvetést Magyarország háborús veszteségeiről a hatalomváltás előtt. A legpontosabb talán ez: „1918 őszén a magyar társadalmat áthatotta az általános békevágy és a társadalmi-politikai változások iránti igény. Magyarország 3 millió 800 ezer katonájával vett részt a világháborúban. Ebből elesett 661 ezer, megsebesült 743 ezer fő. A hatalmas veszteség önmagában is elkeserítő volt, a vereség következtében pedig hiábavaló is volt. Így a magyar társadalom […] a már régóta változásokat vezető ellenzék mögé sorakozott.”^[152] A lesújtó körülményeket egy másik könyv így jellemzi: „1918-ban már kényszer beszolgáltatást vezettek be, hadikölcsönöket kellett jegyezni. Egyre nőtt a szökött katonák száma, katonai lázadások törtek ki, és az Oroszországból hazaözönlő hadifoglyok is növelték a feszültséget.”^[153] A hatosztályos gimnáziumoknak szóló könyv pontosít is: október „… hónap végéig 250 ezer katona szökött meg egységétől, sokan fegyvereikkel.”^[154]

Szinte mindegyik tankönyv felidézi az új Károlyi-kormány komoly csalódást okozó belgrádi látogatását a balkáni antant haderő francia tábornokánál. „Sokan bíztak Károlyi régi és következetes antantbarátságában, és túlzott illúziókat tápláltak a kormányfő lehetőségei iránt. A Belgrádba utazó Károlyit Franchet d’Espérey főparancsnok – minden személyes megbecsülése ellenére – ellenséges politikusként fogadta.”^[155]A új külpolitika lényegének legdifferenciáltabb képét a Magyar Lajos Alapítvány újabb tankönyve adja néhány kortárs idézetének segítségével. Ebből Jászit idézzük: „Az antantpolitika Janus-arcát én mindig tisztán láttam, s kezdettől fogva döbbenten kérdeztem: mikor fogja ábrázatának imperialista felét ellenünk fordítani, másik felének demokrata-pacifista mosolya helyett. E tekintetben Károlyinak kevesebb kételye volt: ő szinte mindig hitt az antant célkitűzései őszinteségében, amíg a saját testünkön nem tapasztaltuk ki a kapitalista üzletemberek minden hipokrízisét [képmutatását] és elvtelenségét.”^[156]Tanulságos jelenete a belgrádi találkozónak, amikor a francia tábornok „Wilson nevének említésekor csak legyintett, majd megismételte: Magyarország legyőzött ország, a „háborúban a magyarok együtt mentek a németekkel és együtt fognak lakolni és fizetni.”^[157]

Miközben a feltételek és a körülmények egyre romlanak a számunkra: a Szabadka, Baja, Pécs és Szigetvár vonaltól délre a belgrádi fegyverszüneti szerződéssel elvesztett területek után északról a Felvidéket csehszlovák, Erdélyt pedig a román csapatok kezdik megszállni. „November közepére világossá vált, hogy szomszédaink nem tárgyalni, hanem – a győztesekkel együtt – diktálni akarnak, s mindenekelőtt kész tények elé állítani a rövidesen összeülő békekonferenciát.”^[158] Ezzel szemben nálunk „Linder Béla hadügyminiszter mindent megtett azért, hogy leszerelje a hadsereget, hiszen nem volt alaptalan a félelem a hazaözönlő – és jelentős számban idegen ajkú – katonáktól. […] [Utóda] Barta Albert megpróbált ütőképes hadsereget szervezni…”^[159] Jellemző a helyzet fonákságára, hogy főleg a szélsőbalos kommunista propaganda hatására „December 12-én 8 ezer katona részvételével tüntetést szerveztek Bartha hadügyminiszter ellen, akit emiatt lemondattak […] A december végére kiéleződő belső ellentétekhez újabb külpolitikai csapások társultak. Kiderült, hogy a csehszlovák megbízottal december elején kijelölt és az etnikai helyzetnek megfelelő ideiglenes határvonalat a győztesek semmisnek tekintik, s az új demarkációs vonalat mélyen a magyarlakta területekbe vágva húzták meg. Ezzel egyidőben (december 23.) az antanthatalmak a románoknak is megengedték, hogy átlépjék a belgrádi megállapodásban kijelölt vonalat …”^[160]Ezt követte Kolozsvár román, Kassa és Pozsony csehszlovák, a Muraköz délszláv és Szeged francia megszállása, sőt „… a román hadsereg 1919 január végéig érdemi ellenállás nélkül megszállta az egész történelmi Erdélyt.”^[161] Mindegyik tankönyv szól a Vix-jegyzékről, de a Salamon-féle könyv bemutatja annak előzményeit is: „… 1919. január 18-án nyílt meg a párizsi békekonferencia, mely a Magyarországot érintő kérdésekben az utódállamok igénye szerint döntött. A veszteseket – így Magyarországot – nem hívták meg a tanácskozásra. Február 26-án határozatot hoztak a román–magyar demarkációs vonal nyugatra tolásáról, s ebben újabb magyar területek átadását követelték. (Ezt a jegyzéket adja át majd Vix március 20-án Károlyinak.) Károlyi csak február végén döbbent rá, hogy a wilsonizmusba és a pacifizmusba vetett hite merő ábránd. Szatmárnémetiben a Székely hadosztály előtt mondott beszédében (március 2.) már a fegyveres ellenállást hirdette – hadsereg nélkül. A fegyveres erők újjászervezését az ő helyeslésével akadályozták meg. Ezzel szembefordította a forradalommal … a hazafias erőket.”^[162]

A Vix-jegyzék pontos leírását a hatosztályos gimnáziumok tankönyve adja: „A demarkációs vonal Szatmárnémeti–Nagyvárad–Arad között húzódott, az ettől keletre lévő területeket román csapatok szállják meg és bevezetik a román közigazgatást. A vonaltól nyugatra egy 40–50 kilométer széles, semleges zónát jelöltek ki (ebbe került volna Debrecen, Szeged, Gyula), melyet a szövetséges csapatok ellenőriztek volna. A magyar csapatokat szinte a Tisza vonaláig kellett volna visszavonni.”^[163]A Vix-jegyzék következtében létrejövő „… magyarországi proletárdiktatúra a győztesek mohóságának a következtében jött létre. Az ország várhatóan súlyos megcsonkítása miatt kétségbeesett nemzeti erők egy része is hajlamos volt annak elfogadására, hogy Szovjet-Oroszországra támaszkodva ellenállhatunk a győztesek kíméletlenségének.”^[164]A „világforradalom” bemutatására, amelyre a tanácskormány a stratégiáját alapozta, leginkább a Lator-féle könyv kerít sort: „A hazai kommunisták – a bolsevikokhoz hasonlóan – a világforradalomtól remélték helyzetük stabilizálódását, s ebben csak megerősítette őket az áprilisban létrejött Bajor Tanácsköztársaság. […] A kabinet bízott a szovjet Vörös Hadsereg közeledésében. Azt is remélte, hogy az antant el lesz foglalva más problémákkal.”^[165]A Forradalmi Kormányzótanács – békés szándékát hangsúlyozva ugyan, de – visszautasította a Vix-jegyzéket. Majd március végén feladta a területi integritás elvét, elismerve a román, a délszláv és csehszlovák területi igényeket, de Smuts tábornok Vix-jegyzéknél kedvezőbb javaslatait csak feltételekkel volt hajlandó tudomásul venni. Erre az április közepén bekövetkező román, majd május elején induló csehszlovák támadásra válaszul „A Forradalmi Kormányzótanács … megkezdte egy proletár Vörös Hadsereg szervezését. A tisztikar egy része – sokszor meggyőződése ellenére – felsorakozott a Tanácsköztársaság honvédő harca mellé. (Az ellenforradalmi korszakban éppen a küzdelem honvédő jellege mentesítette őket a komoly felelősségre vonás alól, sokuk karrierje töretlenül folytatódott.) Szerepe volt ebben a háború honvédő jellegének, de annak is, hogy a proletárhadsereg vezetése […] szociáldemokraták kezében volt …”^[166]

A háborúnak ezt a honvédő jellegét hangsúlyozza a Magyar Lajos Alapítvány második tankönyve is, míg a Salamon- és Lator-féle könyv kerüli e megítélést, és csak hadjáratról beszél. Az említett Magyar Lajos Alapítvány tankönyve így értékel: „Az […] északi hadjárat célja a csehszlovák és román intervenciós hadseregek elválasztása, távlatilag a szovjet Vörös Hadsereggel való kapcsolat felvétele volt. […] A világforradalomba és a szovjet-orosz katonai segítségbe vetett remények tették lehetővé, hogy a Tanácsköztársaság szembeszálljon a román és csehszlovák hadsereggel […] Ez nemzeti függetlenségi önvédelmi háború volt. A hivatásos tisztek jelentékeny része hazafias kötelességét teljesítette …”^[167] Ennek némileg ellentmond, hogy a felszabadított felvidéki területeket nem csatolták vissza Magyarországhoz, hanem kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot. A cáfolatot ugyanaz a tankönyv adja: „A Forradalmi Kormányzótanács ugyanis – bízva a világforradalmi folyamat gyors előrehaladásában – a nemzeti kérdés megoldásának módját a tanácsállamok föderációjában látta.”^[168]

Ahogy lényegében minden tankönyv egyetért abban, hogy a Vix-jegyzék buktatta meg a polgári demokratikus rendszert, úgy egyeznek a vélemények abban is, hogy a Clemanceau-jegyzékek lettek a Tanácsköztársaság sírásói. Az északi hadjárat sikereivel szemben a nemzetközi helyzet is igen kedvezőtlenül alakult: „1919 áprilisában kibontakozott a fehérgárdista hadseregek támadása a szovjet hatalom ellen. A szovjet-orosz csapatok kénytelenek voltak visszavonulni, és a két Vörös Hadsereg találkozása, valamint a két proletárállam együttműködése nem valósulhatott meg. Elmaradt a világforradalom, semmiféle külföldi támogatásra nem volt esély.”^[169]Ennél is távlatosabban ítéli meg a kialakult helyzetet a Salamon-tankönyv: „Ellenségeinkké vált szomszédaink mindent elkövettek annak érdekében, hogy a bolsevizmus és nacionalizmus tűzfészkeként tüntessék fel Magyarországot, ezzel alátámasztva területi követeléseiket. Ugyanakkor Magyarország belső ellentéteitől gyötörten képtelen volt cselekvő külpolitikát folytatni.”^[170]

A háborút lezáró békékről, főleg Trianonról

Amennyire középpontban állt a két világháború közötti tankönyvekben a Trianon-kérdés, úgy jelentéktelenedett el a szocialista időszak könyveiben. Ez a helyzet jelentősen változott a rendszerváltoztatás után, ám szerencsére a két szélsőséget követően – némi kilengés után, de – megállt valahol félúton. Egyrészt nem lehet minden szerencsétlenségünk kizárólagos okaként tekintenünk rá, másrészt viszont igazságtalan volta mellett nem mehetünk el szó nélkül. Még ha a környező népek történelemkönyvei másképp látják, akkor sem!

Bihari Péter könyvében a békeszerződések és a trianoni béke is még csak részfejezetet kapott, úgy 2-2 oldal terjedelemben. A békeszerződések „Kimondták, hogy a háborúért egyedül Németországot és szövetségeseit terheli a felelősség.”^[171]Elismeri a szerző a békerendszerről, hogy „… eszményinek még megalkotói sem tartották. Nem érvényesültek sem a szélsőséges francia, még kevésbé a túlságosan idealista amerikai tervek. A végeredmény az angolok elképzeléséhez állt legközelebb…”,^[172]amivel e sorok írója azért vitatkozna. Egyet lehet érteni viszont azzal, hogy „A vesztesek megalázottnak érezték magukat, mert a békét a magukat demokratikus nemzeteknek nyilvánító győztesek diktálták – kényszerítették – rájuk. Titokban rögtön a revízióra készültek.”^[173]Trianonról néhány szikár adat, egy szerény térkép szól csupán. A következményeket viszont drámai szavakkal ábrázolja: „A magyar közvéleményt valósággal sokkolta a trianoni katasztrófa, amelyhez hasonló veszteség az országot a 16. század óta nem érte. Alig voltak olyanok, akiknek ne maradtak volna rokonai a határon kívül. Magyarország, amely a Monarchia részeként nagyhatalom volt, Európa egyik legkisebb és leggyengébb állama lett. S nem utolsósorban: az elcsatolt területek ezer szállal kötődtek a magyar múlthoz. Hunyadi Mátyástól Ady Endréig nagyon hosszú azoknak a sora, akiknek szülőhelyét 1920 után csakis útlevéllel lehetett meglátogatni.”^[174]Az viszont nem szerencsés, hogy ebben a könyvben igen távol került egymástól a békerendszer és az annak részét alkotó trianoni béke bemutatása.

Fekete Pál könyvében a békerendszert egy önálló lecke – benne Trianonnal –, a magyar történeti résznél a trianoni békét viszont lényegében egyetlen bekezdés tárgyalja. A szerző értékelése inkább racionális: „A győztesek békerendszere végső soron nem hozott megoldást térségünkben. Az egyetlen soknemzetiségű birodalom helyén sok többnemzetiségű ország jött létre, amelyben a nemzetiségek számaránya továbbra is jelentős maradt. Idegen fennhatóság alá került pl. az albánok 44%-a, a magyarok 30%-a és a szlovének 25%-a. Békerendszerük megszilárdítása érdekében az antant vezető hatalmai kisebbségvédelmi előírásokat fogadtattak el az utódállamokkal… […] A védelem azonban nem volt hatékony, az új „gazdanépek” vezetői a kisebbségek gyors beolvasztására törekedtek.”^[175]Hosszú idő után először említik a rongyos gárdistákat, akiknek az akciói nagyban hozzájárultak a soproni népszavazás kiharcolásához, illetve annak Magyarország számára kedvező eredményéhez.

Dürr Béla tankönyve egy leckében tárgyalja az egész békerendszert, beleértve a trianoni békét is. Leírja a győztesek örömmámorát, valamint azt, hogy a veszteseket meg sem hívták a békekonferenciára. Részletezi az antanthatalmak vezetőinek szándékait. Csak az európaiakat idézve: „A francia miniszterelnököt, Clemenceau-t előzetes megállapodások és ígéretek kötötték, amelyeket az ellenzéki közép-kelet-európai nacioanalista politikusoknak tettek a háború folyamán. Lloyd George angol miniszterelnök valamivel mérsékeltebb irányzatot képviselt, de mindkettőjükre nagy hatást gyakorolt az ellenséggel örök időkre leszámolást kereső hangulat légköre. […] Orlando olasz miniszterelnök bízott az antant háború alatti ígéretében, amely szerint […] megszerezheti Dalmáciát, Dél-Tirolt, Fiumét és még kisebb török területeket.”^[176]Érdekes módon a békerendszer területi rendelkezéseit vesztes országonként, de apró betűs kiegészítő anyagban közli, pedig a szándékoknál fontosabbak a megvalósult tények. A békerendezést követően a közép-európai térség nemzetiségi kérdésének megoldatlanságát kördiagramok ábrázolják, Lengyelország, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia vonatkozásában. A trianoni béke főbb rendelkezéseit csak néhány mondatban – igaz, fő szövegben – közli és térképen ábrázolja a tankönyv, jelezve az elcsatolt területek és népesség nagyságát. Hiányzik viszont a történelemi Magyarországról elkerült, annak „21 milliós népességéből több mint 3 millió magyar ajkú lakos”^[177]utódállamonkénti részletezése, ami azért fontos lenne. Értékelése egy mondat: „A területi elcsatolás olyan felháborodást váltott ki, hogy nem akadt olyan társadalmi réteg az országban, amely a határokat véglegesnek tekintette volna.”^[178]

A 8. osztályos Helméczy-tankönyv a Párizs környéki békéket az első világháború utáni hatalmi átrendeződéssel együtt tárgyalja. Értékelése lényegre törő: „Németország, Bulgária, Törökország megkisebbedve ugyan, de átélte az összeomlást, az Osztrák-Magyar Monarchia teljesen megsemmisült. […] Ugyanakkor szinte minden győztes állam növelte kisebb-nagyobb mértékben a területét.” ^[179]Mindezt egy táblázat ábrázolja, amelyből kiugrik Románia döbbenetes, több mint kétszeres területi növekedése. A trianoni békéről külön kiegészítő anyagos lecke szól. Felmerül létrejöttében a háború alatt tett francia-angol területi ígéretek mellett az is, hogy „… a Károlyi-kormány az adott időben nem rendelkezett semmiféle katonai erővel …” és „… a tanácsköztársaság átgondolatlan külpolitikája, hadseregének veresége …” is.^[180]Komoly szerepet játszott az is, hogy „Minden adatot hitelesnek fogadtak el, melyet a cseh, román, szerbhorvát küldöttségek terjesztettek elő, s a magyar küldöttség nemzetiségi adatait, noha azok egészen más képet mutattak, félresöpörték.”^[181] Trianon értékelése hasonló a Bihari-könyvéhez: A trianoni béke hazánk történelmének Mohács utáni legsúlyosabb tragédiája. Csakhogy míg Mohácsnál még csak "nemzeti nagylétünk" veszett el, […] Trianon után […] kiszolgáltatott kisállammá lettünk.”^[182] A béke következményeinek a feltárása is differenciáltabb, mint bármely más általános iskolai tankönyvben: „A józanabbak az etnikai alapon történő revízióra gondoltak, arra, hogy a magyar lakosságú (többségű) területek – békés megegyezés vagy pl. népszavazás alapján – kerüljenek vissza hazánkhoz. Mások a történelmi jogokra hivatkozva, minden, a történelmi Magyarországhoz tartozó terület visszacsatolását kívánták. […].^[183]

A középiskolás könyvek általában külön tananyagrészben tárgyalják a Párizs környéki békéket és a trianoni békediktátumot. Az első Magyar Lajos Alapítvány által készített tankönyv sorra veszi a „békediktátumok súlyos szervi hibáit”: elvetették a revans magvát; kiélezték a nemzetiségi kérdést; a győztesek közötti „… ellentétek némi manőverezési lehetőséget biztosítottak a veszteseknek (főleg Németországnak)”; „… úgy vélte, hogy: hogy a Monarchia és a cári birodalom utódaiként létrejött államok blokkja egyszerre lesz alkalmas a szovjet állam elszigetelésére és Németország bekerítésére”; „A világ újrafelosztása során új ellentétek keletkeztek …” (pl. az Egyesült Államok és Japán között).^[184]A trianoni békével kapcsolatban megjegyzi, hogy az azt megkötő új rendszer „Érte még csak nem is a háborút vállaló és elvesztő előző polgári rendszert hibáztatta, hanem a forradalmakat, Károlyi Mihály és Kun Béla rezsimjét okolta.”^[185]Az értékelés sem marad el: „A magyar társadalom olyan sokkhatást , megrázkódtatást szenvedett el, amely nemzedékek gondolkodását, magatartását mindennél érzékenyebben befolyásolta. A „trianoni trauma”, amit még súlyosbítottak az ide érkező magyar menekültek, minden egyes ember, család életében, személyes sorsában is közvetlenül, fájdalmasan érződött. Ez volt a társadalom-lélektani oka annak, hogy nem akadt olyan csoport, réteg vagy osztály, függetlenül vagyoni helyzetétől, foglalkozásától vagy vallásától, amely hajlandó lett volna a kialakuló határokat véglegesnek tekinteni.”^[186]

A másik Magyar Lajos Alapítvány-féle tankönyv már rendszerezettebben veszi sorra a háborús veszteségeket, a békékhez vezető utat, a békekonferencia működését, a békecélokat, illetve magukat a békeszerződéseket, a kisebbségvédelmi szerződésekkel együtt. A trianoni béke tárgyalása ugyanilyen rendszerezett, külön szólnak a szerzők Trianon lélektani hatásáról, lényegében elismételve az előző könyvből idézetteket.  Újdonság a könyvben a „külsőségek” bemutatása: „A magyar nemzeti lobogót 1920 júniusától mindenütt és mindig csak félárbocig húzták föl, ezzel is emlékeztetve a nemzeti tragédiára. Minden városban és községben felállították az első világháborúban elesettek emlékművét, a templomokban, intézményekben emléktáblát helyeztek el […] Az iskolákban történelem- és földrajzórákon a történelmi Magyarországot tanították, s a tanítás megkezdésekor és befejezésekor a tanulók elimádkozták a „magyar hiszekegy”-et.”^[187]

A Salamon-féle könyv kevésbé rendszerezetten tárgyalja a békeszerződéseket. Bemutatja a párizsi békekonferenciát és kiemelten a német békeszerződést. A trianoni békét a magyar történeti tananyag részeként tárgyalja. Értékelése: „… az új határok mélyen belevágtak a magyar nemzettestbe. Ennek következtében 3,3 millió magyar került a szomszédos országok határai közé, tehát a Kárpát-medencében élő magyarság több mint egyharmada, s ennek több mint a fele az új határok mentén, zárt tömbökben él. Ez azt jelenti, hogy az etnikai, nemzetiségi elvnek lehetett volna igazságosabb határokat húzni, a győztesek mohósága azonban csillapíthatatlan volt.”^[188]

Lator László viszonylag rövid könyvében térképpel ellátott hosszú lecke foglalkozik a Párizs környéki békékkel. Értékelésként megállapítja, hogy „A háború előtti Európa 100–120 millió lakosából az 50 millió helyett még mindig 32 millióan kisebbségi sorban éltek.” Churchill véleményét idézi a szerző: „A békekötés másik nagy tragédiája az volt, hogy a saint-germaini és a trianoni békeszerződés elemeire szabdalta szét az Osztrák–Magyar Monarchiát. A Római Szent Birodalomnak ez az utolsó megtestesítője népek sokaságát fogta évszázadokon át közös fedél alá; olyan népeknek nyújtott kereskedelmi előnyöket és biztonságot, amelyek közül korunkban egynek sem volt elegendő szilárdsága és életereje, hogy egymagában szembeszálljon a feléledő Németországgal vagy Oroszországgal.”^[189] A trianoni béke következményeit a tankönyv szerzője így összegzi: „Gazdaságilag fontos területek, nyersanyaglelőhelyek, idegenforgalmi szempontból lényeges részek kerültek el Magyarországtól. A magyar kulturális és oktatási intézmények jelentős részét hamarosan felszámolták. A magyar vonatkozású műemlékek, szobrok, emléktáblák többségét megsemmisítették vagy eltüntették a közterekről. Hazánkban június 4-e gyásznap lett … […] A dualista állam felbomlása után csak Ausztria és Magyarország lett nemzetállam. Lengyelország lakosságának 2/3-a volt lengyel, Csehszlovákiában a 14 millió lakos közül a csehek és szlovákok 10 millióan voltak, Romániában a magyar kisebbség aránya 10% fölött volt.”^[190]

Egyedül a hatosztályos gimnáziumok számára készült tankönyv tárgyalja közös leckében valamennyi békekötést, beleértve a trianonit is. A tankönyv megállapítja: „A kelet-közép- és délkelet-európai térség antantszövetséges kisállamai mindent felhasználtak érdekeik maximális képviseletére a konferencián. Leggyakrabban a történelmi múltra (történelmi elv) hivatkoztak (Nagymorva Birodalom, 1772-es Lengyelország), illetve „megszépített” statisztikák alapján nemzeti önrendelkezésre (etnikai elv). Ezeken túl a területek gazdasági egységével, földrajzi szükségszerűséggel vagy a germán és bolsevik veszéllyel érveltek. Az egymásnak ellentmondó érdekek és elvek szövevényében a nagyhatalmak képtelenek voltak tájékozódni. Az új kelet-közép- és délkelet-európai államok a legritkább esetben váltak nemzetállamokká, egy részük eleve több nemzet föderációjaként alakult meg, és mindenhol jelentős volt a kisebbségek aránya.”^[191]Trianonról mindezt konkretizálva a következőket írja: „Mivel a magyar határoknál a szomszéd országok nem kívánták az etnikai elvet érvényesíteni, és történelmi érveik nem vagy bizonytalanok (Nagymorva Birodalom) voltak, leggyakrabban gazdasági-katonai érdekeiket érvényesítették. Így került a kevés Alfölddel rendelkező Csehszlovákiához a Kisalföld északi része, vagy a délszláv államhoz az Alföld déli része. Az Alföld déli és keleti peremén futó vasútvonalak szintén szerepet játszottak a határkijelölésben, ezzel is csökkentették Magyarország hadipotenciálját. Jelentős határszakaszt biztosítottak a nemzetközi vízi úttá nyilvánított Duna mentén a tengerparttal nem rendelkező Csehszlovákiának.”^[192]
 

NÉHÁNY KÖVETKEZTETÉS

A rendszerváltozás komoly tartalmi és szemléleti változásokat hozott a történelemtanításban, ezen belül az első világháború és következményei bemutatásában és megítélésében is. Ezek gyakran összefüggenek egymással. Ilyen a világháború imperialista jellege korábbi hangoztatásának az elmaradása, mert az a marxista klisékből, pontosabban Lenin elemzéseiből következett. Elmarad a munkásmozgalom és az orosz-szovjet történelem marxista szempontú kiemelt ábrázolása is a rendszerváltozás utáni tankönyvekben (pl. a II. Internacionálé kongresszusai, a magyar szociáldemokrata párt kiemelt szerepe, Lenin és a bolsevikok szerepe és értékelései, a „nagy október”, polgárháború és intervenció stb.).

A világháború alatti és azt követő események (februári forradalom és az „októberi forradalom” Oroszországban, őszirózsás forradalom és Tanácsköztársaság Magyarországon) ábrázolásában és értékelésben is jelentős változások történtek. Ezek világháborúra, illetve a háború utáni rendezésre gyakorolt hatásában egyik döntő változás a korábbi „Nagy Októberi Szocialista Forradalom” bolsevik hatalomátvétellé (sőt puccsá) történő degradálása, jelentőségének – a korábbi „világtörténelmi” helyett – az adott korban a helyére kerülése. Azaz hatást gyakorolt a háború menetére, de annak menetét nem tudta döntően befolyásolni, sokkal inkább az Egyesült Államok hadba lépése bizonyult a „mérleg nyelvének”. A másik jelentős változás a Károlyi-rendszer korábbi pozitív jellegének megváltozása, demokratikus vonásai helyett/mellett főleg a haza megvédésében mutatott tehetetlensége fényében. A Tanácsköztársaság korábban „szocialista forradalomként” történő megítélése is megváltozik, sőt a puccs jellege még jobban tetten érhető, mint a bolsevik hatalomátvételben. Lelepleződnek a korábban „honvédelminek” nevezett harcai is, a valódi jelleg bemutatásával: a „világforradalom” láncszemeiként a határok visszaállítása helyett azok végleges felszámolásáért léptek harcba vezetőik, ha a résztvevők jelentős része nem is osztotta ezt a nézetet.

A Párizs környéki békék, benne Trianonnal a „helyükre kerülnek” a korábbi elhallgatással, illetve alulértékeléssel szemben. Ugyanakkor felbukkannak a napjainkra egyre inkább kiélesedő viták az újabb tankönyvek értékeléseiben, hogy az őszirózsás forradalom, a Tanácsköztársaság vagy a Horthy-rendszer a felelős-e Trianonért, valahogy háttérbe szorítva azt az egyszerű tényt, hogy kik és melyik rendszer „szállt be” a világháborúba, lényegében komolyan megfogalmazott cél nélkül. Mindenesetre a korábbi, szinte kizárólag a Horthy-rendszer felelősségét hangoztató nézetek mellett/helyett előtérbe kerül 1918/1919 felelőssége is.

Footnotes

1. ^{^} Előzmények: Katona András (2014): Szarajevótól Trianonig. Az első világháború és következményei a Horthy-korszak középiskolás történelemtankönyveiben. Könyv és Nevelés, 16. évf. 4. sz. 33-53.; Katona András (2015): Szarajevótól Trianonig. II. Az első világháború és következményei a pártállami időszak történelemtankönyveiben I. (1945–1956). Könyv és Nevelés, 17. évf. 4. sz. 74-93.; Katona András (2016): Szarajevótól Trianonig. III. Az első világháború és következményei a pártállami időszak történelemtankönyveiben II. (1956-tól az 1980-as évekig). Könyv és Nevelés, 18. évf. 1. sz. 61-84.
2. ^{^} Katona András dr. univ., nyugalmazott főiskolai docens, Eötvös Tudományegyetem BTK Történeti Intézet, Budapest
3. ^{^} Az MTA Irodalomtudományi Intézetének fiatal munkatársai (Szegedy-Maszák Mihály, Veres András és mások), illetve a Mohácsy Károly által írt tankönyvsorozat. Vö. Tankönyvháború: viták a gimnáziumi irodalomoktatás reformjáról a hetvenes-nyolcvanas években. Szerk. Pála Károly (1991). Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete – Argumentum Kiadó, Budapest.
4. ^{^} A 202/1976. MK 6. OM-KM utasítás a pályázati rendszerű tankönyvírást írta elő. Az Országos Pedagógiai Intézet még útmutatót is szerkesztett minden pályázathoz.
5. ^{^} Természetesen a hivatalos indok az volt, hogy pedagógiai szempontból „taníthatatlan” a könyv, és ezt a kipróbálás során is igyekeztek bizonyítani.
6. ^{^} Filla István, 5. osztály; Balla Árpád, 6. osztály; Helméczy Mátyás, 7. osztály: Helméczy Mátyás (1982): Történelem és állampolgári ismeretek az általános iskola VII. osztálya számára. Tankönyvkiadó, Budapest, 206.
7. ^{^} Gyapay Gábor–Ritoók Zsigmond, I. oszt., Eperjessy Géza, II. oszt., Závodszky Géza, III. oszt., Jóvérné Szirtes Ágota, IV. oszt.
8. ^{^} Jóvérné Szirtes Ágota (1982): Történelem a gimnázium IV. osztálya számára. A legújabb kor története. Tankönyvkiadó, Budapest, 229.
9. ^{^} Jóvérné Szirtes Ágota (1989): Történelem a gimnázium IV. osztálya számára. 1914–1945. Hatodik, átdolgozott kiadás. Tankönyvkiadó, Budapest, 174. (Az 1945 utáni fejezetek kimaradtak.)
10. ^{^} Más interpretációban a februári forradalom és az októberi bolsevik hatalomátvétel. Mi inkább ezt használjuk, különösen az 1990 utáni könyvek vonatkozásában.
11. ^{^} Helméczy (1982) 185. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A szarajevói merénylet (Itt és a további jegyzetekben megadjuk, hogy az idézett tankönyvi anyagrész, mely részfejezetben található.)
12. ^{^} Uo. 186. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A bolsevik párt a háború ellen
13. ^{^} Érdekes, hogy az „állásháború” és „állóháború” nem teljesen azonos szakkifejezések, fogalmak keverednek a könyvekben.
14. ^{^} Uo. 189. (Kiemelés az eredeti szövegben.)
15. ^{^} Uo. 191. A tömegek és gépek háborúja
16. ^{^} Uo. 193. A háború befejezése
17. ^{^} Jóvérné Szirtes (1982) 8. (Kiemelés tőlem: K. A.)
18. ^{^} Uo. 9-10.
19. ^{^} Uo. 11. Az európai háború átalakulása világháborúvá
20. ^{^} Uo. 11-12.
21. ^{^} Uo. 12.
22. ^{^} Uo. 15. Béketárgyalási kísérletek
23. ^{^} Uo. 15. (Jászi Oszkár háborúellenes írásait és Károlyi Mihály pártalapítását hozza fel példaként.) A Monarchia helyzete
24. ^{^} Uo. 16. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A Monarchia békekezdeményezése
25. ^{^} Uo. 17. 
26. ^{^} Bíróné (1984) 14. A februári forradalom után
27. ^{^} Uo. 14-15. Az Ideiglenes Kormány folytatni akarja a háborút
28. ^{^} Jóvérné Szirtes (1982) 24. A Kerenszkij-offenzíva
29. ^{^} Uo. 25. Kísérlet a katonai diktatúra megteremtésére
30. ^{^} Bíróné (1984) 18. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A szocialista forradalom első intézkedései
31. ^{^} Jóvérné Szirtes (1982) 27. A Szovjetek II. összoroszországi Kongresszusának határozatai
32. ^{^} Bíróné (1984) 21. A haza veszélybe kerül
33. ^{^} Jóvérné Szirtes (1982) 29. A breszti béke
34. ^{^} Bíróné (1984) 40. A soknemzetiségű Magyarország felbomlása
35. ^{^} Uo. 44. (Kiemelés az eredeti szövegben.)
36. ^{^} Jóvérné Szirtes (1982) 35. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A Monarchia felbomlása
37. ^{^} Uo. 36. (Kiemelés tőlem: K. A.)
38. ^{^} Uo. A politikai helyzet alakulása Magyarországon
39. ^{^} Uo. 39. A fegyverszünet
40. ^{^} Uo. 41. (Kiemelés az eredeti szövegben.) Az osztályharc élesedése, a proletárdiktatúra feltételeinek megérése
41. ^{^} Bíróné (1984) 46. A nemzetközi helyzet
42. ^{^} Uo. 53. (Kiemelés az eredeti szövegben.)
43. ^{^} Uo. 55. Fegyverbe! Fegyverbe!
44. ^{^} Jóvérné Szirtes (1982) 46. (Kiemelés tőlem: K. A.)
45. ^{^} Bíróné (1984) 55. Az északi hadjárat
46. ^{^} Jóvérné Szirtes (1982) 47. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A nemzetközi helyzet
47. ^{^} Bíróné (1984) 49.
48. ^{^} Jóvérné Szirtes (1982) 19. (Kiemelés az eredeti szövegben.) Az antant győzelem kiaknázása: a Párizs környéki békék
49. ^{^} Uo. 18.
50. ^{^} Bíróné (1984) 64-65.
51. ^{^} Uo. 65.
52. ^{^} Jóvérné Szirtes (1982) 85. (Kiemelés az eredeti szövegben.)
53. ^{^} Ezek helyett jelent meg az a két dokumentum, amely aztán a NAT, illetve a helyi és kerettantervek bevezetéséig (közel egy évtizedig) a „kvázi tanterv” szerepét töltötte be általános és középiskolai oktatásunkban: Témajegyzék. Történelem és állampolgári ismeretek (általános iskola); Témajegyzék. Történelem (érettségit adó középiskola). Mindkettő: Művelődési és Közoktatási Minisztérium, 1990.
54. ^{^} Závodszky Géza (1993): Történelem az általános iskola 7. osztálya számára. Korona Kiadó, Budapest, 208-224.
55. ^{^} Bardocz Attila (1992): Történelem és közjogi ismeretek IV. Poli-Kvitt Kiadó, Budapest, 5-20.
56. ^{^} Fekete Pál (1991): Történelem az általános iskola 8. osztálya számára. Tankönyvkiadó, Budapest
57. ^{^} Bihari Péter (1991): A 20. század története fiataloknak. Holnap Kiadó, Budapest
58. ^{^} Dürr Béla (1993): Történelem az általános iskola 8. osztálya számára. Korona Kiadó, Budapest
59. ^{^} Helméczy Mátyás (1990): Történelem az általános iskola 8. osztálya számára. Ideiglenes tankönyv. Tankönyvkiadó, Budapest
60. ^{^} Helméczy Mátyás (1994): Történelem az általános iskolák számára. 8. osztály. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
61. ^{^} Magyar Lajos Alapítvány (1992): Történelem IV. 1914–1945. Szerzők: Benkes Mihály, Borsányi György, Kende János, Krausz Tamás, Ravasz István, Sipos Péter. Szerk.: Benkes Mihály – Borsányi György. Cégér Kiadó, Budapest. A kötet három kiadást élt meg.
62. ^{^} Magyar Lajos Alapítvány (1995): Történelem IV. 1914–1994. Szerzők: Benkes Mihály, Borsányi György, Kende János, Krausz Tamás, Ravasz István, Ripp Zoltán, Rozsnyói Ágnes, Sipos Péter, Standeiszky Éva, Szarka László, Székely Gábor. Szerk.: Benkes Mihály, Borsányi György, Kende János, Székely Gábor. Cégér Kiadó, Budapest.
63. ^{^} Salamon Konrád (1994): Történelem IV. a középiskolák számára. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
64. ^{^} Lator László, ifj. (1995): Történelem a középiskolák IV. osztálya számára. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
65. ^{^} Herber Attila – Martos Ida – Moss László – Tisza László (1997): Történelem 6. (1914-től 1990-ig). Reáltanoda Alapítvány, Budapest
66. ^{^} Závodszky (1993) 208. (Kiemelések az eredeti szövegben.) 
67. ^{^} Bardocz Attila (1992): Történelem és közjogi ismeretek III. Poli-Kvitt Kiadó, Budapest, 233. Kardcsörtetés…
68. ^{^} Bardocz IV. (1992) 5-7. 
69. ^{^} Závodszky (1993) 213-216. A gépek háborúja
70. ^{^} Uo. 220. Hogyan fogadták a háborút Magyarországon?
71. ^{^} Uo. A Monarchia hadserege
72. ^{^} Uo. 222. A háborús hátország
73. ^{^} Bardocz IV. (1992) 11. Kinek, mire fáj a foga?
74. ^{^} Uo. 15. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A háború kiteljesedése 
75. ^{^} Uo. (1992) 17. A háború kiteljesedése
76. ^{^} Uo. (1992) 19. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A teljes kiábrándulás 
77. ^{^} Uo. (Kiemelés az eredeti szövegben.)
78. ^{^} Magyar Lajos Alapítvány (1992) 3. A háború kirobbanása
79. ^{^} Uo. 4.
80. ^{^} Uo.
81. ^{^} Magyar Lajos Alapítvány (1995) 9. Merénylet Szarajevóban
82. ^{^} Magyar Lajos Alapítvány (1992) 10. A háborúellenes erők fellépése
83. ^{^} Uo. 11.
84. ^{^} Uo. 14. Béketárgyalási kísérletek
85. ^{^} Salamon (1994) 12. (Kiemelés az eredeti szövegben.)
86. ^{^} Uo. 13. Lesz-e háború?
87. ^{^} Uo. 26. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A központi hatalmak utolsó sikerei
88. ^{^} Uo. 27.
89. ^{^} Lator (1995) 6. A merénylet
90. ^{^} Uo. 8. (Kiemelés az eredeti szövegben.) Kitör a háború
91. ^{^} Uo. 15. A háború és a lakosság
92. ^{^} Uo. 17. Az ír felkelés
93. ^{^} Uo. 19. (Kiemelés az eredeti szövegben.) Az amerikai katonákra várva…
94. ^{^} Uo. 22. és 25. A döntőnek szánt német offenzíva és Számvetés
95. ^{^} Herber – Martos – Moss – Tisza (1997) 13. Előzmények
96. ^{^} Uo. 19. A háború első hónapjai 1914-ben
97. ^{^} Uo. 22. Az 1915-ös év
98. ^{^} Uo. 23. Az 1916-os év
99. ^{^} Uo. 26.
100. ^{^} Uo. 27. Az 1917-es év
101. ^{^} Uo. 29.
102. ^{^} Uo. 32. Az 1918-as év
103. ^{^} Bihari (1991) 38. A cárizmus válsága
104. ^{^} Dürr (1993) 5.
105. ^{^} Helméczy (1994) 7. A cári önkényuralom bukása
106. ^{^} Bihari (1991) 39. A cárizmus válsága
107. ^{^} Fekete (1991) 8. Polgári demokratikus forradalom Oroszországban
108. ^{^} Dürr (1993) 5. A februári forradalom (1917. február 23–27.)
109. ^{^} Fekete (1991) 10. A kettős hatalom
110. ^{^} Dürr (1993) 7. A februári forradalom (1917. február 23–27.)
111. ^{^} Bihari (1991) 42. Lenin és a bolsevikok
112. ^{^} Fekete (1991) 10-11. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A kettős hatalom
113. ^{^} Fekete (1991) 11., Dürr (1993) 8., Helméczy (1994) 8. Egyedül Bihari Péter ír bolsevik forradalomról: Bihari (1991) 45. (Érdekes, hogy Helméczy ideiglenes tankönyvében még „októberi /bolsevik/ forradalom”-ról ír: Helméczy /1990/ 12.)
114. ^{^} Bihari (1991) 43. Az Ideiglenes Kormány válsága
115. ^{^} Uo. 46. Forradalmi intézkedések
116. ^{^} Fekete (1991) 13. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A szovjethatalom első lépései
117. ^{^} Dürr (1993) 8. Polgárháború (1918–1922)
118. ^{^} Helméczy (1994) 9. A bolsevik hatalomátvétel
119. ^{^} Bihari (1991) 47. A breszti béke
120. ^{^} Magyar Lajos Alapítvány (1995) 34. Háborús kimerülés (Vö. Oroszországban „1916 végére az általános kimerülés jelei mutatkoztak mind a fronton, mind a hátországban.” Magyar Lajos Alapítvány /1992/ 17. A kettős forradalom) 
121. ^{^} Salamon (1994) 18. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A forradalom győzelme
122. ^{^} Lator (1995) 26-27. (Kiemelés az eredeti szövegben.) Oroszország a háborúban
123. ^{^} Herber – Martos – Moss – Tisza (1997) 41. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A februári forradalom
124. ^{^} Magyar Lajos Alapítvány (1992) 18-19. A kettős forradalom
125. ^{^} Herber – Martos – Moss – Tisza (1997) 45. A „kettős hatalom” vége
126. ^{^} Lator (1995) 30. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A szélsőbaloldali és szélsőjobboldali veszély
127. ^{^} Salamon (1994) 20. (Kiemelés az eredeti szövegben.)
128. ^{^} Salamon (1994) 22.
129. ^{^} A Magyar Lajos Alapítvány (1995) 37. tankönyve bolsevik forradalomról szól, az eddigi nagy októberi szocialista forradalom helyett.
130. ^{^} Magyar Lajos Alapítvány (1995) 37. A Szovjetek II. Összoroszországi Kongresszusának határozatai
131. ^{^} Lator (1995) 33-34. Egyeduralom (Hasonlóan részletező: Herber – Martos – Moss – Tisza /1997/ 48. is. A bolsevik hatalom megszilárdulása)
132. ^{^} Salamon (1994) 24. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A breszt-litovszki béke
133. ^{^} Herber – Martos – Moss – Tisza (1997) 48. A bolsevik hatalom megszilárdulása
134. ^{^} Magyar Lajos Alapítvány (1992) 21. Az antant katonai győzelme
135. ^{^} Fekete (1991) 19. (Kiemelés az eredeti szövegben.) Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása
136. ^{^} Bihari (1991) 103. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A Monarchia felbomlása
137. ^{^} Dürr (1993) 10.
138. ^{^} Helméczy (1994) 21. (Kiemelés az eredeti szövegben.) Ezt a háborút elvesztettük
139. ^{^} Fekete (1991) 22. (Kiemelés az eredeti szövegben.) Az őszirózsás forradalom eseményei. Ugyanez a Helméczy-könyvben így hangzik: „A megmozdult tömegek megakadályozták a Keleti pályaudvaron egy katonavonat indulását.” (Helméczy /1994/ 23. Az őszirózsás forradalom)
140. ^{^} Bihari (1991) 104. Október 31. – A forradalom győzelme
141. ^{^} Dürr (1993) 11-12. Az „őszirózsás forradalom” győzelme
142. ^{^} Bihari (1991) 109. A külpolitikai helyzet
143. ^{^} Helméczy (1994) 24. A belgrádi fegyverszünet: lehervadó remények
144. ^{^} Fekete (1991) 26. (Kiemelés tőlem: K. A.) Károlyi politikája. A kommunista befolyás növekedése
145. ^{^} Bihari (1991) 115. A kormány az ország megvédéséért
146. ^{^} Helméczy (1994) 32. A haza védelmének kényszerű felvállalása
147. ^{^} Bihari (1991) 126. Az északi hadjárat
148. ^{^} Uo. 129. A tiszai támadás – A tanácskormány lemondésa
149. ^{^} Dürr (1993) 16. A Magyarországi Tanácsköztársaság (1919. március 21.–augusztus 1.)
150. ^{^} Dürr (1993) 19. Védelmi harcok – a tanácsköztársaság bukása
151. ^{^} Fekete (1991) 36. (Kiemelés az eredeti szövegben.) Clemenceau jegyzékei. A visszavonulás
152. ^{^} Salamon (1994) 31. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A Magyar Nemzeti Tanács
153. ^{^} Lator (1995) 37-38. IV. Károly meneszti Tiszát
154. ^{^} Herber – Martos – Moss – Tisza (1997) 57. A Monarchia végnapjai – az őszirózsás forradalom győzelme
155. ^{^} Lator (1995) 40. A belgrádi utazás
156. ^{^} Magyar Lajos Alapítvány (1995) 108. A belgrádi konvenció
157. ^{^} Salamon (1994) 35. A két fegyverszünet
158. ^{^} Uo. 37. Magyarok és nem magyarok
159. ^{^} Lator (1995) 41. A belgrádi utazás
160. ^{^} Salamon (1994) 38. Magyarok és nem magyarok és Kiábrándulás a kormányból
161. ^{^} Herber – Martos – Moss – Tisza (1997) 61. (Kiemelés tőlem: K. A.) Az államterület szétesése és a januári kormányválság
162. ^{^} Salamon (1994) 39. Párizsban rólunk, de nélkülünk tárgyalnak
163. ^{^} Herber – Martos – Moss – Tisza (1997) 63. Az államterület szétesése és a januári kormányválság
164. ^{^} Salamon (1994) 42. A proletárdiktatúra és a békecsinálók
165. ^{^} Lator (1995) 45. Külső veszély
166. ^{^} Herber – Martos – Moss – Tisza (1997) 65. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A proletárdiktatúra intézkedései
167. ^{^} Magyar Lajos Alapítvány (1995) 115. Az északi hadjárat
168. ^{^} Uo.
169. ^{^} Uo. 116. A nemzetközi helyzet
170. ^{^} Salamon (1994) 46.
171. ^{^} Bihari (1991) 12. A békeszerződések
172. ^{^} Uo. 12-13.
173. ^{^} Uo. 13.
174. ^{^} Uo. 135. A trianoni béke
175. ^{^} Fekete (1991) 51. A szomszéd államok helyzete
176. ^{^} Dürr (1993) 29. A világháborút lezáró békerendszer
177. ^{^} Uo. 30.
178. ^{^} Uo.
179. ^{^} Helméczy (1994) 18-19. A békefeltételek
180. ^{^} Uo. 58. Előzmények
181. ^{^} Uo. Mit tartalmazott a trianoni béke?
182. ^{^} Uo.
183. ^{^} Uo. 59. A nemzet válasza Trianonra
184. ^{^} Magyar Lajos Alapítvány (1992) 39. Az első világháborút lezáró békerendszer
185. ^{^} Uo. 61. A trianoni békerendszer
186. ^{^} Uo. 62.
187. ^{^} Magyar Lajos Alapítvány (1995) 124. Trianon lélektani hatása
188. ^{^} Salamon (1994) 51. A trianoni békeszerződés
189. ^{^} Lator (1995) 57. A kisebbségek és a garanciák, valamint  Bulgária és Ausztria
190. ^{^} Uo. 63. A békeszerződés következményei
191. ^{^} Herber – Martos – Moss – Tisza (1997) 34. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A Párizs környéki békék
192. ^{^} Uo. 35-36. (Kiemelés az eredeti szövegben.)