Papp 90

^[1]„…szükségesek… a megújulások… ha szent Ferenc és szent Domonkos nem vezeti vissza (az egyházat) a kezdetekhez, nyomtalanul elpusztul… Az általuk alapított új rendek oly hatalmassá lettek, hogy működésük eredményeképpen a főpapok…erkölcstelensége sem tudta tönkretenni a vallást.”

Machiavelli^[2]

Nehezemre esik Papp István személyét a matuzsálemi korúak közé sorolni. Ennek ellenállnak a történelmi tapasztalatok és Papp István személyiségjegyei egyaránt. Mert ahogy Kossuthról, Görgeiről sem a magas kor jut eszembe hirtelen, hanem az élete teljében lévő aktív férfiember, meg aztán ez az életkor a taláros nyugalmat, a tekintélyt sugallja, ám az ő vibráló személyisége, elapadhatatlan iróniája, olykor előtörő kamaszos érzelmi kitörései inkább a mesebeli örök fiatalságot idézik.

Hosszú kihagyás után a Horváth Tibor 75. születésnapjára szervezett vacsorán találkoztam vele legutóbb. Bizony ennek már jó tíz éve. Persze megsértettem az általa bölcsen hirdetett parancsot: az emberi kapcsolatokat – mint egy kertet – folyamatosan ápolni, gondozni kell. (Sajnos ilyen szempontból a mienk is már „új” nemzedék.) Nos, az akkori benyomásom szerint Pista nem változott semmit, nem fogott rajta az idő. Természetesen mint rangidős, ő méltatta az ünnepeltet, munkásságát a szokott enyhe malíciával idézve, a hangnem azonban mégsem volt zavaró, mert szemérmes szeretet itatta át.

Papp István neve egybeforr a Könyvtártudományi és Módszertani Központtal (KMK), noha pályáját nem itt kezdte, és nyugdíjazását sem itt érte meg. Pályájának fő állomásai: 1955–57-ig Zalaszentgróti Járási Könyvtár, 1957–1959-ig Pest Megyei Könyvtár, 1959–1965-ig Országos Széchényi Könyvtár, 1968–1982-ig KMK-igazgató, 1982–1985-ig az Országos Könyvtárügyi Tanács titkára, 1985-től a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgató-helyettese. Jelen sorok írója Papp István igazgatósága alatt 1970 és 1977 között dolgozott a KMK-ban. Vállalva az elfogultságot, az intézet karakterét, szellemiségét elsősorban az ő személyisége, jellemvonásai határozták meg, amely miatt „sziget” gyanánt tekintett a könyvtárostársadalom a KMK-ra. Az ő érdemei révén vált az intézet a pártállami időben példaadó, nyitott szellemiségű, a politikai hullámverésektől és a kulturális divatoktól függetlenedő szellemi műhellyé. Ehhez hozzájárult természetesen az általa kiválasztott munkatársak elhivatottsága és hitelessége is. Az intézet légkörének jellemzéséül engedtessék meg egy személyes emlék: amikor 1970-ben jelentkeztem a későbbi osztályomon, leendő főnököm és későbbi barátom beleszólt a telefonba: Pista, ugorj fel, itt van a pasas, akit felvennénk. Papp tehát bizonyos értelemben – különösen a korabeli társadalmi viszonyok és elvárások tükrében – antivezető volt: ő maga soha nem követelt formális tiszteletet, a valódit kéretlenül is, természetes módon (egy kivételtől eltekintve) megkapta, sőt a mértékadó, széles nemzetközi szakmai közvélemény bizalmával és tiszteletével is töretlenül rendelkezett. Sajnos megkapta az orvtámadást is, ami 1985-ös leváltásába torkollott. Ekkor az Országos Könyvtárügyi Tanács titkárává degradálták. Ebben a helyzetében is sajátos, férfias viselkedésmódot választott: folyamatosan alapos javaslatokkal, előterjesztésekkel „zaklatta” az illetékeseket. Végül barátja, Kiss Jenő, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója 1985-ben felvette helyettesének. Itt, mondhatni, másodvirágzását élte 1998-as nyugdíjazásáig: az utolsó szék elhelyezéséig megtervezte a központi könyvtár korszerű elhelyezkedését és berendezését.

Érdekes, mondhatni paradox esemény Papp István igazgatói helyzetében, hogy mindig, minden lehetséges fórumon hangsúlyozta a KMK különállóságát az OSZK-tól, egyedül a minisztériumot ismervén el felettes szervként. Folyamatos meghívása dacára nem is jelent meg soha az OSZK vezetői értekezletein. Leváltását követően viszont a minisztérium könyvtári osztálya kezdeményezésére jogilag is függetlenné lett – Könyvtári Intézet néven – a KMK.

Papp István tudományos igényű tevékenységi köre, annak karaktere nehezen megragadható: a szorosan vett könyvtári alapstúdiumokon kívül a könyvtárügy szinte minden területén megnyilvánult. Általános értelemben lehetséges ezt a könyvtárpolitika fogalmával jelezni. Itt elsősorban a hálózati elv, a szakmai és az igazgatási irányítás kettőssége érdekelte. Ezen kívül két lehetséges témát érdemes kiemelni érdeklődése és munkálkodása színteréül: a könyvtárosképzést és a könyvtárépítést – a belső berendezést.

Bessenyei Andreával közösen dolgozták ki a más szakon végzettek számára szervezett kétéves kiegészítő szakos képzés tantervét. 1970-ben a minisztérium elfogadta a KMK szerepét az ún. középfokú (12–18 hónapos) szaktanfolyam szervezésében, amely egy viszonylag igényes oktatási formának tekinthető, mert szerepeltek benne a filozófiai alapismeretek, a bevezetés a bibliográfiai és könyvismeretekbe, a könyvtártan, a bibliográfiai ismeretek és az idegen nyelv ismerete.

Egész pályafutása során különös hangsúlyt kapott a könyvtárépítészet és a könyvtári berendezés kérdésköre, ami aktív pályájának utolsó szakaszában gyakorlati, operatív tevékenységgé vált a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban.

Ma már a széles szakmai közösség számára ismert a könyvtárépítéssel szembeni szakmai elvárások megfogalmazása az 1970-es években. Papp István mellett kiemelendő Havasy Pál, Sallai István, Tombor Tibor ezirányú tevékenysége. A korszerű könyvtárépítészeti és -berendezési irányelvek kimunkálásával ugyancsak a KMK-ra hárult a koordináló, egyeztető feladat.

Véleményem szerint ma is mértékadónak tekinthető azoknak a szakmai irányelveknek a felidézése, amelyek keretet adnak a mindenkori telepítési terveknek:

• a könyvtár funkciói, társadalmi igények, elvárások, illeszkedésük az országos és nemzetközi információs rendszerekhez;
• a tényleges használatot kifejező mutatók alakulása;
• a könyvtárépület sajátosságai (megközelítés, az egyes funkciók egymáshoz kapcsolódása stb.);
• a közönségforgalom és a szolgálat tereinek viszonya;
• épületgépészeti követelmények.

Ahogyan Papp István pályafutásában jelentős szerep jutott a könyvtárépítés és -berendezés sztenderdjeinek kidolgozásában, úgy a könyvtárügy egésze számára ez számított a legtöbb hozadékkal járó területnek.

Ezen a területen a KMK mint szellemi műhely tényleges, gyakorlati segítséget tudott nyújtani a könyvtárak számára. Folyamatosan érkeztek „megrendelések” az újonnan létesült vagy bővítésre váró intézmények részéről még a 1980-as években is. A KMK ilyen irányú tevékenysége azért kitüntetett jelentőségű, mert a nemzetközi összehasonlításban az elhelyezési normatívák tekintetében voltunk a legnagyobb elmaradásban. Amely akkora volt, hogy pl. területi elhelyezkedés tekintetében a nemzetközi normatívák direkt előírása irreális lett volna, sőt komolytalanná, kontraproduktívvá tette volna a magyar előírást. Ennek ellenére – mint ebben a munkában részt vevő munkatárs – állíthatom, hogy a magyar irányelvek publikálása, sőt a megrendelésre végzett konkrét tervezési feladatok elvégzése igenis lendületet adtak a főleg elhelyezési szempontból rossz helyzetben lévő hazai könyvtárak fejlődésének. Ehhez a közművelődési könyvtárak esetében az adott település, illetve lakóövezet lélekszáma, a szak- és felsőoktatási könyvtárak esetében a lehetséges felhasználók száma alapján történtek meg a konkrét számítások. Hangsúlyozom, hogy ezek az eredmények kollektív munka révén születtek, de ehhez inspiráló környezetet az a szellemi légkör biztosított, amely a Papp István szellemi irányításával működő korabeli KMK működését jellemezte.

Véleményem szerint elméleti munkássága betetőzésének tekinthető a Horváth Tiborral közösen szerkesztett, írt ötkötetes Könyvtárosok kézikönyve, a modern „Sallai – Sebestyén”. A mű legnagyobb erénye, hogy a könyvtárakat nem csupán integer intézményeknek tekinti, hanem egy korszerű rendszer elemeiként, amelyeket holisztikus módon az irányítás és a szolgáltatások különböző szintjei kapcsolnak össze. Joggal feltételezhető, hogy még hosszú évtizedekig nélkülözhetetlen kézikönyv lesz a gyakorló könyvtárosok és elméleti szakemberek számára egyaránt.

Röviden szólva személyiségének nyitja két jellemtulajdonság együttes jelenléte: a kíváncsiságé és a munkaszereteté. A megjegyezhető embereknél nem ritka az egyik vagy másik tulajdonság dominanciája, ám a kettő együttes jelenléte rendkívüli emberré teszi birtokosát. Papp István esetében ez tette eredetivé a gondolkodását és a magatartását, érzékenységét a szokatlan dolgok sajátos értelmezésére, új megvilágításba helyezésére. Emlékszem egy többszereplős – nem szakmai jellegű – eszmecserére a Hilton szálloda átadása idején. Egy személy kivételével elutasítottuk a modern épület látványát, amely úgymond megtörte a Pestről látott és megszokott harmonikus képet. Természetesen Papp volt az az ember, aki védelmébe vette a tervezői elgondolást azzal, hogy az ember idővel beilleszti elképzelésébe az új elemet, mert idővel mindig újrafogalmazza elképzelését az ideális állapotról, hiszen törekszik a dolgok egységben látására.

Végezetül hadd tegyek egy személyes megjegyzést: hálás vagyok a sorsnak, hogy Papp István igazgatósága idején 1970 és 1977 között tagja lehettem a KMK szakmai közösségének. Ezek az évek adtak útravalót a későbbi kiadói, könyv- és folyóiratszerkesztői munkámhoz.