Olvasási idő: 
26 perc
Author

Néhány adalék a digitális olvasás témaköréhez

Az internet telítve van szöveges tartalmakkal, tehát csak írni-olvasni tudó társadalmi környezetben volt és lehet ma is sikeres. A digitális olvasással kapcsolatos aggodalmaknak, amelyek mindenekelőtt arra épülnek, hogy a nyomtatott szöveget egészen másként olvasunk, mint a képernyőn megjelentet, ennek ellenére van alapja.


OLVASÁS A WEBEN

Empirikus kutatások azt a sokkoló eredményt hozták, hogy a virtuális térben szinte senki sem olvas, legalábbis a hagyományos értelemben nem, vagyis nem olvas „egy ültő helyében” hosszabb szövegeket. A weboldalakat látogató 1-3 oldalt néz meg, és a látogatók legalább fele soha nem tér vissza az adott oldalra, mert azt preferálja, hogy mindig új oldalakat nézzen meg. Egy-egy látogatás néhány percig tart, így a 15 perc már hosszú időnek számít.

Ha cikkek olvasásáról van szó, akkor mintegy 3 perc jut egy-egy cikkre, így csak a rövidebb írásoknak van jó esélye arra, hogy el is olvassák őket. A hosszabb cikkek esetében a legtöbben csak azok autoreferátumait olvassák el, vagy későbbi elolvasás céljából félreteszik őket. Ennek az a következménye, hogy tartalmuk – képletesen szólva – csak ozmózis útján, a letöltés aktusánál fogva „mágikusan és fájdalommentesen” jut el az olvasó tudatába a klaviatúrán vagy az egéren át. Arra vonatkozóan is rendelkezésre állnak adatok, hogy például az oktatók, kutatók utóbb sem olvassák el ezeket a cikkeket, még kinyomtatva sem. Jellemző a sietségre, kapkodásra és a gyors kattintásra való hajlam.

Az információs viselkedést sokaknál az első Google-találat megfontolás nélküli felhasználása jellemzi, valamint az, hogy sokan nem akarnak a bizonytalansággal megbirkózni, továbbá nem képesek az információt megemészteni és kritikusan értékelni. Ez különösen a fiatalabb generációkat sújtja, és oda vezet, hogy az óriási mennyiségben rendelkezésre álló információnak csak a felszínét kapirgálják, így nem képesek az információs társadalom előnyeit élvezni.

Mindeközben ne felejtsük el: nincsen egyértelmű bizonyíték arra, hogy a sokféle néven nevezett digitális bennszülöttek egy homogén, az információs és kommunikációs technológiát (IKT) hatékonyan használó generációt alkotnának. Az ő esetükben is heterogén csoportokról beszélhetünk, amelyekben az IKT-használati és általános információs készségek nagy eltéréseket mutatnak.[2]
 

A DIGITÁLIS OLVASÁS ÉS A FIGYELEM

A web böngészése az agy számos területének fokozott ingerlésével jár, ami részben pozitívum, másrészt viszont azt is jelenti, hogy a képernyőről való olvasás mennyire sok (gyakran zavaró) inger forrása. Nemcsak arról van szó ugyanis, hogy a hálózatra kötött számítógépek használatakor sok minden elvonja a figyelmünket, hiszen zavaró tényezők nincsenek mindig jelen. A digitális olvasás általában rontani látszik azt a képességünket, hogy megjegyezzünk információkat, reflektáljunk az olvasott információkra és magunkévá tegyük őket, ahogy az a nyomtatott szöveg olvasásakor történik.[3]

Ebből a szempontból felettébb tanulságos a számítógéppel történő jegyzetelés kérdésköre. Aki ugyanis számítógéppel jegyzetel, az többnyire szóról szóra írja le a hallottakat. A kézzel történő jegyzetelés viszont segít a tanulásban. Ilyenkor ugyanis el is kell döntenünk, hogy mi a fontos. Mivel általában nem vagyunk elég gyorsak ahhoz, hogy mindent leírjunk, a lényeg kiemeléséhez aktívan kell figyelnünk. Empirikus vizsgálatok eredményei is bizonyítják, hogy maga a számítógéppel történő jegyzetelés negatívan befolyásolja azt a képességünket, hogy bizonyos információkra vissza tudjunk emlékezni. Egy kísérletsorozat résztvevői először egy 15 perces előadást hallgattak meg és közben jegyzeteltek. Fél óra múltával kérdésekre kellett válaszolniuk. Az eredmények azt mutatták, hogy a kézzel és a számítógéppel jegyzetelő kísérleti alanyok egyaránt jól szerepeltek a ténybeli kérdések megválaszolásában. A fogalmi természetű kérdésekre adott válaszok viszont azt mutatták, hogy a számítógéppel jegyzetelők tudatában sokkal rosszabbul rögzültek a hallottak. A második, követő vizsgálat során a számítógéppel jegyzetelő résztvevők azt az egyértelmű instrukciót kapták, hogy saját szavaikkal jegyezzék fel a hallottakat, azaz ne írjanak le mindent, amit az előadó mond. Ez sem módosította azonban az eredményeket, ahogyan az sem volt rájuk hatással, amikor – a kísérlet újabb fázisában – a tesztet megelőzően, a résztvevők tíz percig tanulmányozhatták (számítógépes vagy kézzel írt) feljegyzéseiket.[4]

Viszonylag közismert tény, hogy a digitális szövegek olvasása gyakran felületes. Sőt, úgy tűnik, sokak számára azért fontosak az online felületek, hogy elkerülhessék a hagyományos értelemben vett olvasást. Részben erre vezethető vissza az a tény, hogy az egyetemi hallgatók és az oktatóik többnyire nem elmélyült olvasásra, hanem meghatározott információk megkeresésére használják az e-könyv formájában elérhető tankönyveket.[5]Az információk megkeresését szolgáló és az elmélyült olvasás közötti különbség nem minőségi természetű, hanem az olvasás eltérő céljaiból következő funkcionális különbség.


OLVASÁSI CÉLOK

Az információk megtalálását szolgáló olvasás például sok esetben a tudományos kutatási célból végzett olvasás, valamint a dokumentációs célú olvasás első fázisa.[6]Nem véletlen tehát, hogy már a nyomtatott szövegek világában az olvasás számos típusát különböztethetjük meg.[7]

Gósy Mária olvasástipológiájában az olvasás célja szerint lehet: ismeretszerző olvasás, tanulási célú olvasás és élményszerző olvasás. Az eszközjellegű technikák között pedig a következőket találjuk:

  • kereső olvasás;
  • feladatazonosító olvasás;
  • áttekintő olvasás;
  • javító/ellenőrző olvasás;
  • korrektúraolvasás.[8]

Az utóbbiak közül hármat érdemes kiemelnünk.

A fentebb említett tankönyvhasználati szituációk kapcsán felmerülhet a feladatazonosító olvasás, hiszen ennek célja az írásban közölt feladat megértése a feladat teljesítése érdekében. Természetesen arra is gondolhatunk, hogy leginkább a kereső olvasás kötődik hozzá, mivel segítségével egy-egy hosszabb szövegben vagy több szövegben meghatározott tényeket, adatokat, részleteket próbálunk megtalálni. Az áttekintő olvasás során nem szó szerint olvassuk el a szöveget, hanem csak szavakat, szókapcsolatokat, egy-egy mondatot kiragadva olvasunk el, hogy a szöveg globális tartalmáról tájékozódhassunk. Az áttekintő olvasást úgy is ismerjük, mint a referátumok készítésében gyakran használt technikát, más néven az úgynevezett dokumentációs olvasás egyik fontos összetevőjét.

Mindhárom olvasási módra jellemző, hogy a legmesszebbmenően válogató jellegű és igényű. A kiválogatott, az átolvasásra érdemesnek minősülő szövegrészeket akár ki is jegyzetelhetjük, vagy aláhúzhatjuk. A fontosnak talált szövegrészeket aztán alaposabban kell elolvasnunk. Ha az azonosított szövegrészben található információkat meg kell tanulnunk, akkor memorizáljuk azokat. Mindezek már elmélyült olvasást igényelnek, vagy igényelhetnek.

Tévedés volna viszont azt gondolnunk, hogy gondatlanul járunk el, ha nem szóról-szóra olvasunk el valamit, mivel nem minden olvasási cél követeli meg a teljes szöveg elolvasását.[9]A digitális környezetben viszont nem ritka, hogy megelégszünk az információ azonosításával, tehát a megtalált információt a fenti két formához képest alacsonyabb szinten dolgozzuk fel.[10]

Az olvasott információ memorizálását célzó olvasással, vagy a szépirodalmi szövegek folyamatos és empatikus olvasásával, szemben a képernyőről való olvasás gyakran nem is a hagyományos értelemben vett szövegfeldolgozásnak az eszköze. Sokszor ad hoc jelleggel próbálunk egy-egy, az interneten rögzített fájlt, eseményt megtalálni. Az ilyen olvasást a gyors alakfelismerés és döntéshozás jellemzi. Egyúttal ki van téve az internet – fentebb már említett – zavaró hatásának. Meglepő módon, zavaró tényezőnek bizonyult az is, hogy sok olvasó kevésbé megbízhatónak tekinti a digitális szövegeket.[11]

Ha viszont valamely tudomány művelése kapcsán olvasunk, nem téveszthetjük szem elől, hogy az olvasási és tanulás stratégiák tudományterületenként eltérőek. A humán tudományok és a társadalomtudományok egy részének módszertana, különösen az irodalomtudomány, a történettudomány és a filozófia kultúrája az elmélyült olvasásban gyökerezik, tehát ezekben a diszciplínákban az olvasás igencsak rokon a szépirodalmi szövegek olvasásával.[12]

Az elmélyült olvasás mindenesetre számos olyan kifinomult folyamat összessége, amely a megértést mozgatja, és amely magában foglalja a kritikai elemzést, reflexiót és következtetések levonását.[13] Az olvasásnak ez a formája egyrészt függ attól, hogy képesek vagyunk-e folyamatosan és mélyen koncentrálni valamire, meg tudjuk-e jegyezni az olvasott információt, továbbá tudjuk-e azt tudatunkba integrálni. Az elmélyült olvasás nemcsak eszköz, de egyúttal segíti is az előbbieket.[14]


KI OLVAS HIPERTEXT REGÉNYEKET?

Ide kívánkozik annak végiggondolása is, hogy miért nem olvasunk hipertext regényeket. Ehhez kapcsolódik a nyomtatott és a digitális szöveg különbözőségének kérdése. Bár Golden Dániel dolgozata nyomán többször is megtettem, ezúttal is cáfolnom kell, hogy a hiperszöveg a lineáris olvasás megszűnését jelentené. Arról van szó, hogy a hiperszövegben is az egymást követő információk sorát fűzzük össze szöveggé. Más kérdés, hogy ezeknek az információknak a sorrendje tudatunkon kívül is rögzítve van-e, mint a nyomtatott dokumentumok esetében, vagy csak tudatunkban jön létre.[15]

A hipertext regényt az 1990-es évek elejétől fogva sokan a digitális esztétika csúcsának tekintették és az olvasás forradalmi jövőjének megtestesüléseként üdvözölték. Azóta azonban világossá vált, hogy szerepe marginális maradt, amit az irodalmi művek olvasására és élvezetére vonatkozó empirikus vizsgálatok is igazolnak. Érdemes tehát végiggondolnunk, hogy mi ennek az oka.

Korai teoretikusainak állításai szerint a hipertext – avval, hogy a nyomtatás hierarchikus és elitista linearitást felváltja a demokratikus szervezési móddal – szerzővé teszi az olvasót. Tény, hogy a hipertextnek az az inkarnációja, amelyet Web 2.0 néven ismerünk és használunk, valóban mindenkit potenciális szerzővé tett, létrehozva az írásnak olyan módját, amely demokratikusabb a nyomtatott szöveg infrastruktúrájánál. Ugyanakkor a hipertextnek éppen ez a lehetősége okozza azt, hogy nem olvasunk hipertext regényeket. Arról van szó, hogy a szerzővé vált olvasó olvasási tevékenysége szöveg-darabkák (a hipertextes terminológiával élve csomópontok) válogatásává válik, ami meghatározza, hogy milyen „új” szöveget hoz létre, amikor a saját maga választotta utat járja be a szövegben. A helyzet azonban az, hogy – bármennyire szeretünk is általában szerzővé válni – a szépirodalom olvasása közben nem akarjuk kezünkbe venni a történet irányítását. Az olvasás éppen azért lehet élvezetes, mert a szereplőkkel és sorsukkal való azonosulás, a váratlan fordulatok öröme alapvetően a szerző akaratának függvénye.

Gyakran olvashatunk arról, hogy a hipertext nyitott hálózati struktúrája az emberi agy és gondolkodás asszociatív természetét utánozza. Ezt azonban nem igazolják a szövegfeldolgozással kapcsolatos kutatások, sőt, az derült ki, hogy ennek az ellenkezője igaz. A hipertext hálózatos jellege nemcsak hogy nem tükrözi az emberi agy asszociációkra épülő és hálózatos természetét, hanem egyenesen ellenkezik azzal, ahogyan agyunk az irodalmi szövegekre reagál. A World Wide Web ugyanis azért működik jól, mert alapvetően különálló szövegek közötti hipertext kapcsolatokat kínál. Az irodalmi szövegeken belüli navigáció során azonban az olvasó nemcsak örömét akarja lelni a műben, hanem arra számít, hogy nem tudja az adott irodalmi művet befolyásolni. A szépirodalom olvasása ugyanis arra a hagyományra épül, hogy az olvasó cselekedetei nem fogják megváltoztatni a művet. Emellett, a cselekmény nem indít bennünket arra, hogy a való világban cselekedjünk. A hipertextes környezetben viszont állandóan arra kényszerülünk, hogy cselekedjünk, vagyis válasszunk a narratíva felkínált irányai közül, így lehetetlenné válik, hogy elmerüljünk az olvasmányélményünkben.[16]

AZ OLVASÁS NÉHÁNY TOVÁBBI JELLEMZŐJE 

Azt is fontos tudnunk, hogy az olvasás aktusa olyan intim, fizikai kapcsolatot teremt, amelyben nemcsak látásunk, hanem hallásunk, szaglásunk és tapintásunk, tehát gyakorlatilag minden érzékszervünk részt vesz.[17]Ebből is következik – vagy inkább ennek forrása – az olvasás anyagi természete, amely azonban nem kapott elég figyelmet a digitális olvasás tanulmányozása során. Az olvasás ugyanis nem független a hordozótól vagy az eszköztől, amelynek a sajátos jellemzői befolyásolják az olvasási élményt.[18]A nyomtatott szöveg olvasásának integráns része az intellektuális és a fizikai tényezők egysége, mivel fizikai, fenomenológiai és szó szerinti értelemben vett kapcsolatban vagyunk a szöveggel, míg a digitális szöveg olvasása közben meghatározatlan távolságban maradunk tőle. A képernyőn a szavak elkülönülnek az őket hordozó eszköztől, leválaszthatóvá, alakíthatóvá válnak, nincsen meg az őket a hordozóhoz kötő, „öröklött” kapcsolat. A nyomtatott szöveget ezzel szemben úgy olvassuk, hogy szerepet kap a betűk, szavak, mondatok helye. Amikor olvasunk, a szöveg olyan mentális reprezentációját hozzuk létre, amelyben a jelentés és az értelem a szerkezethez van kötve. Ezeket a reprezentációkat nem tudjuk teljes pontossággal leírni, de ahhoz hasonlíthatjuk, mint amikor hegyek vagy ösvények, esetleg lakások vagy irodahelyiségek felszínét fogja át tudatunk. Közismert és kísérleti bizonyítékai vannak annak, hogy amikor írott információkat keresünk, emlékszünk rá, hogy hol fordultak azok elő a szövegben. Ez a mentális topográfia nehezen megfogható, viszont hatással van arra, ahogyan navigálunk a szöveges információban, vagyis agyunk, asszociatív módon, az olvasási felület jellemzőit azokkal az intellektuális markerekkel társítja, amelyek segítik a megértést és a mondanivaló megtalálását.[19]

A képernyő alapvetően jellegtelenné teszi a szövegeket. Bár az olyan eszközök, mint az iPad táblagépek és Kindle dedikált könyvolvasóeszköz a könyvoldalhoz hasonló módon jelenítik meg a szöveget, a szépirodalom digitális olvasásának élménye eltér a nyomtatottétól. Ezt olyan empirikus vizsgálat is igazolta, amelynek során a kísérleti alanyoknak sorrendbe kellett állítaniuk az olvasott eseményeket. A táblagépen történő olvasás ugyanis megváltoztatta az érzelmi bevonódás időbeli viszonyait.[20]

Ebben a tekintetben további tanulságokkal szolgál a Biblia digitális változatainak hatását vizsgáló felmérés, amelynek készítői pozitív és negatív megítélésekkel egyaránt találkoztak. A kényelem fontos szempontnak bizonyult, például azért, mert okostelefonon állandóan használójánál lehet. Ennek a közelségnek még teológiai hatását is érezték egyesek, úgy ítélvén meg, hogy ilyen módon közelebb tudnak kerülni Istenhez. Ugyanakkor a képernyőn a Biblia nem különbözik más könyvektől, amivel nem különül el a vallásos és nem vallási természetű olvasás, ráadásul nincsenek meg az értelmezést és a bevésést segítő szövegelemek. Emellett a digitális forma arra sarkallja az olvasót, hogy elszigetelt szövegdarabkákat olvasson, továbbá sok a figyelmet elterelő és nem odaillő információ. A nyomtatott Biblia, mint minden nyomtatott könyv, fizikai tárgy. Ennek hiánya sok vallásos olvasó számára okoz gondot, akár úgy is, hogy néhányuk számára a Biblia látható jele a vallásosságnak, miközben a digitális könyv ezt nem nyújtja.[21]

A képernyő fentebb említett uniformizáló hatása azt is befolyásolja, hogy miként tanulunk abból, amit olvasunk. Ennek megfelelően azt gondolhatjuk, hogy számos tanuló azért részesíti előnyben a nyomtatott szövegek olvasását, mert érzelmei és intuíciója azt súgják neki, hogy a nyomtatott könyv a virtuális szövegek egyformaságával szemben olyan segítséget nyújt a tanulásban, amely létfontosságú. A digitális olvasásról gondolkozva nem feledkezhetünk meg az információs műveltségről és az írástudás különböző új típusairól. Ezek közül bármelyiknek sajátja a kritikai gondolkodás és az azt megalapozó kritikai olvasás iránti igény. A kritikai gondolkodás kritikán alapuló helyes állítások meghozatalának önirányított, célirányos és tervszerű folyamata, amelynek során döntünk, hogy mit higgyünk el és mit tegyünk. Magában foglalja az interpretációt, az analízist, az értékelést és a következtetést, valamint a kontextus és a módszerek figyelembe vételét is.[22] A kritikai olvasás része annak nyomon követése, hogy milyen gondolkodást tükröz egy-egy szöveg, ezért meg kell határoznunk fő állításait és célját, célközönségét. Meg kell vizsgálnunk, hogy szerzője milyen érvelést alkalmaz és milyen a felépítése, különös tekintettel a hiányokra és a következetlenségekre.[23]


INTERDISZCIPLINÁRIS KAPCSOLATOK

Természetesen a fentebb tárgyalt kérdések mindegyike számos, interdiszciplináris módszer alkalmazását igényli. Van mégis néhány kérdéskör, amely – ha lehet ilyet mondani – még inkább interdiszciplináris természetű.

Az interdiszciplináris jelleg az olvasáskutatásnak is jellemzője, így az adalékok között érdemes megemlítenünk néhány olyan alapelvét, amelyeket nemrégiben Keren Dali fogalmazott meg. Éppen az interdiszciplinaritás diktálja, hogy az olvasáskutatást egyetlen diszciplína elmélete vagy módszertana sem szoríthatja korlátok közé. El kell fogadnia a sokféleséget, valamint azt, hogy az olvasók mindenféle, eltérő műfajú és értékű művet olvasnak. Az olvasás minőségét az olvasás útján szerzett öröm és elégedettség sokkal inkább meghatározza, mint az olvasmányok hasznossága vagy az oktatásban való felhasználhatósága. Hogy mi a jó olvasmány, azt az olvasó dönti el, nem pedig a kritikusok, tanárok, könyvtárosok, vagy más szakértők.[24]Ez remélhetőleg sok olvasáskutató véleményével egyezik, de akár vitát is generálhat.

Sokkal ellentmondásosabb viszont a digitális bölcsészet jelentős alakjának, Franco Morettinek a distant reading szükségességével kapcsolatos elképzelése. Úgy látja, hogy az egyes művek (néhány konkrét mű) elolvasása helyett inkább szövegek nagy tömegének meghatározott elemeire kell figyelnünk, hogy azokból vonjunk le következtetéseket az irodalom, az irodalmi művek természetére vonatkozóan.[25]Ez az elmélet a digitális olvasás technológiai vívmányaira támaszkodik, bár az olvasás fontossága tulajdonképpen eltörpül a számítógépek azon képessége mellett, hogy nagy mennyiségű szöveg tárolására képesek. Az olvasás eltérő céljai viszont itt is szerephez jutnak, hiszen a distant reading sokak szemében a close reading, vagyis a figyelmes, az egész szövegre kiterjedő olvasás ellentéte. Nem meglepő tehát, hogy viták is dúlnak arról, hogy a distant reading módszere alkalmas-e irodalmi művek elemzésére.[26]Nyilvánvaló, hogy az arany középutat ebben az esetben is akkor találjuk meg, ha ezt az „olvasási módot” csupán egynek tekintjük a lehetséges módszerek közül. Nagy szövegkorpuszok elemzése ugyanis olyan mintázatokat fedhet fel, amelyeket nem vennénk észre egyes könyvek olvasása során.[27]Mindeközben a számítógépes elemzéseket célszerű kvalitatív módszerekkel, így az elmélyült olvasással kombinálnunk.[28]

Egy tágabb kontextusban, az elmélyült olvasás a lassú olvasás rokona is. Nem az olvasás gyorsaságát és hatékonyságát növelni hivatott gyorsolvasás [29]ellentettjéről van szó, hanem arról, hogy célzottan választjuk ki az elmélyült (kritikai) olvasás megfelelő tempóját. A lassabb információ- és médiafogyasztás egyúttal a lassabb élettempó fontosságát előtérbe helyező mozgalmak része, hiszen sokak szerint a slow food is sokkal egészségesebb, mint amit a gyorséttermekben fogyasztunk el.[30]


AZ OLVASÁS „JÖVŐJE”

Ahogy egyre többen olvasnak digitális szövegeket, az olvasás individuális, privát aktusa egyre inkább megosztott, nyilvános élménnyé válik, ami főleg akkor van így, amikor a közösségi médiában szövegekhez megjegyzéseket fűzünk, lájkoljuk őket, újra felhasználjuk egyes részeiket. Az információs technológia lehetővé teszi ezt, de hatására a figyelem töredezetté válik és a közösségi média azt a türelmetlen elvárást kelti bennünk, hogy folyamatosan új és új ingerek érjenek bennünket. Nem véletlen tehát, hogy megjelentek olyan jóslatok, melyek szerint változik az olvasás megítélése. A tömeges olvasás korában az elit és a társadalom többi tagja közötti különbség abban mutatkozott meg, hogy ki mit olvas. Ez a különbség a jövőben várhatóan abban fog megnyilvánulni, hogy valaki olvas-e vagy nem. Az is lehetséges, hogy nemcsak a szöveges forma, hanem gondolkodásunk egésze fog megváltozni azzal, hogy az elmélyült olvasás, a maga lineáris és analitikus jellegével vissza fog szorulni, ha ugyan el nem tűnik teljes egészében.[31]

A talán leginkább elfogadható elképzelés szerint az elmélyült olvasás nem fog teljes egészében eltűnni, hanem inkább egy kisebbség kizárólagos jellemzője lesz. A 19. és a 20. század közepét jellemző tömeges olvasás ugyanis valójában egyfajta anomáliának volt tekinthető, így a „kisebbségi” olvasás megjelenését végső soron úgy is felfoghatjuk, mint a korábbi, normatív jellegű történelmi helyzet visszaállását, újra-megvalósulását.[32]

Footnotes

  1. ^ Koltay Tibor PhD, habil. főiskolai tanár, Eszterházy Károly Egyetem Jászberényi Campus, Jászberény
  2. ^  Kiviluoto, J. (2015): Information literacy and diginatives. Expanding the role of academic libraries. IFLA Journal. 41. 4. 308-316. p.
  3. ^ Durant, D. M. – Horava, T. (2015): The future of reading and academic libraries. portal: Libraries and the Academy. 15. 1. 5-27. p. DOI: 10.1353/pla.2015.0013 https://www.ruor.uottawa.ca/bitstream/10393/32056/1/The%20Future%20of%20...
  4. ^ Stromberg, J. (2015): Why you should take notes by hand – not on a laptop. Vox. March 31. 2015. http://www.vox.com/2014/6/4/5776804/note-taking-by-hand-versus-laptop
  5. ^ Durant és Horava i.m.
  6. ^ Polzovics Iván (1962): Bevezetés a szakirodalmi dokumentációba a műszaki és természettudományok terén. OMKDK. Budapest.
  7. ^ Az olvasási célokkal és a digitális olvasás számos kérdésével foglalkozott:Tószegi Zsuzsanna (2009): Az olvasás trónfosztása? Adalékok a könyvből, illetve a képernyőről való olvasás kérdéséhez. Könyv és Nevelés. 11. 4. http://olvasas.opkm.hu/index.php?menuId=125&action=article&id=1023 Kerekes Pál – Kiszl Péter: „Műszálas” olvasás. Könyv és Nevelés. 16. 4. http://olvasas.opkm.hu/portal/felso_menusor/konyv_es_neveles/34muszalas3...
  8. ^ Gósy Mária (1999): Pszicholingvisztika. Corvina, Budapest. 253-254. p.
  9. ^ Polzovics i.m.
  10. ^ Durant és Horava i.m.
  11. ^ Freund, L. – Kopak, R. – O’Brien, H. (2016): The effects of textual environment on reading comprehension: Implications for searching as learning. Journal of Information Science, 42. 1. 79-93. p. DOI: 10.1177/0165551515614472
  12. ^ Durant és Horava i.m.
  13. ^ Wolf, M. – Barzillai, M. (2009): The Importance of deep reading. Educational Leadership. 66. 6. http://ase.tufts.edu/crlr/documents/2009EL-ImportanceDeepReading.pdf
  14. ^ Durant és Horava i.m.
  15. ^ Golden Dániel (2009): Az elektronikus olvasás mintázatai. Információs Társadalom. 9. 3. 85-93. p.
  16. ^ Mangen, A. – van der Weel, A. (2015): Why don’t we read hypertext novels? Convergence: The International Journal of Research into New Media Technologies, May 25. 2015, 1354856515586042. DOI: 10.1177/1354856515586042
  17. ^ Manguel, A. (2001): Az olvasás története. Park, Budapest.
  18. ^ Durant és Horava i.m.
  19. ^ Mangen, A. (2008): Hypertext Fiction Reading: Haptics and Immersion. Journal of Research in Reading. 31. 4. 404-419. p. DOI: 10.1111/j.1467-9817.2008.00380.x
  20. ^ Mangen, A. – Robinet, P. – Olivier, G. – Velay, J.-L. (2014): Mystery story reading in pocket print book and on Kindle: possible impact on chronological events memory. (IGEL Conference – The International Society for the Empirical Study of Literature and Media.Torino, 2014.)
  21. ^ Hutchings, T. (2015): E-Reading and the Christian Bible. Studies in Religion. 44. 4. 423-440. p. DOI:10.1177/0008429815610607
  22. ^ Kovács Zoltán (2005): Történelemlecke az RWCT – kritikai gondolkodás – oktatási stratégiája alapján. Szováta: Bolyai Nyári Akadémia, 2005. http://rmpsz.ro/uploaded/tiny/files/magiszter/2005/osz/2.pdf
  23. ^ Knott, D. (2005): Critical Reading Towards Critical Writing. http://www.writing.utoronto.ca/advice/reading-and-researching/critical-r...
  24. ^ Dali, K. (2015): How we missed the boat. Reading scholarship and the field of LIS. New Library World. 116. 9-10. 477-502. p. http://dx.doi.org/10.1108/NLW-01-2015-0007
  25. ^ Moretti, F. (2005): Graphs, Maps, Trees: Abstract Models for Literary Theory. Verso. London.
  26. ^ Marche, S. (2012). Literature is not data. Against digital humanities. Los Angeles Review of Books, October 12, http://lareviewofbooks.org/essay/literature-is-not-data-against-digital-...
  27. ^ Kirschenbaum, M. – Werner, S. (2014): Digital scholarship and digital studies: the state of the discipline. Book History. 17. 1. 406-458. p. DOI: 10.1353/bh.2014.0005http://sarahwerner.net/blog/wp-content/uploads/2014/10/WernerKirschenbau...
  28. ^ Manovich, L. (2015): The Science of Culture? Social Computing, Digital Humanities and Cultural Analytics, http://manovich.net/content/04-projects/086-cultural-analytics-social-co...
  29. ^ A gyorsolvasásról: Farkas Károly (2003): Gyorsolvasás – számítógép. Hatékony informálódás a nyomtatott és az elektronikusan megjelenített dokumentumokból. Új Pedagógiai Szemle. 53. 4. 34-45. p. http://epa.oszk.hu/00000/00035/00070/2003-04-ta-Farkas-Gyorsolvasas.html
  30. ^ Poirier, L. – Robinson, L. (2014): Informational balance. Slow principles in the theory and practice of information behaviour. Journal of Documentation. 70. 4. 687-707.p. DOI:10.1108/JD-08-2013-0111 http://openaccess.city.ac.uk/6871/1/Informational%20Balance.pdf 
  31. ^ Durant és Horava i.m.
  32. ^ Griswold, W. (2008): Regionalism and the Reading Class. University of Chicago Press. Chicago (IL), London.  https://archivocienciassociales.files.wordpress.com/2015/02/wendy-griswo...