LENGYEL OKTATÁSÜGY BALATONBOGLÁRON

A magyar földön, 1939 őszén megjelent lengyel polgári menekültek jelentős része gyermek és iskolaköteles fiatal volt, így a magyar kormánynak biztosítani kellett számukra a tanulási lehetőséget is. A tanítás megszervezése már 1939 szeptemberében foglalkoztatta a magyar hatóságokat és a lengyel emigráció vezetőit. Sokan voltak a hozzátartozók nélkül érkezett gyerekek és fiatalok, akiket a határon vagy az első gyűjtőtáborban különválasztották, és a Balaton környékére irányították. Az első ifjúsági tábort Balatonzamárdiban szervezték meg, ahol – Antall József, a Belügyminisztérium IX. osztályának vezetője és a kormány menekültügyi megbízottja segítségével – a Horthy Miklós Állami Gyermeküdülő egyemeletes épületében helyezték el őket.

A menekültügyet hosszú időre kellett megszervezni, ezért a gondoskodás lényeges része lett a lengyel gyerekek és fiatalok számára az oktatás biztosítása. Az oktatás formáinak kérdésében eltérő álláspontot képviseltek a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium és a polgári menekültek ügyeit intéző hivatalos és társadalmi szervezetek képviselői. Hóman Bálint kultuszminiszter csak annyit engedélyezett, amennyit a német hatóságok vezettek be a megszállt területeken, így csak az elemi iskolai és a szakmunkásképzésről lehetett szó, a középfokú és egyetemi szintű oktatáshoz nem járult hozzá.

Ezzel szemben a Balatonzamárdiban összegyűlt lengyel fiatalok többségét – 200 középiskolás és 100 elemi iskolai korú – a 14–15 életévet még be nem töltöttek alkották. Az idősebbek harcolni akartak, ezért körükben nagy volt a szökések száma. A helyzet megoldása  a szervezett oktatás megindítása lett. Az egyik lengyel tiszti táborból Balatonzamárdiba vezényelték Hieronim Urban tartalékos tisztet, középiskolai tanárt, és rajta kívül még két szaktanárt, valamint több sporttisztet és testnevelő tanárt. A tábor elnevezése Lengyel Ifjúsági és Sporttábor lett, ahol kiegészítő foglalkozásként iskolai tanórákat is tartottak. Az internátusban kb. 150 fiatal részére volt hely, a többiek elhelyezésére és a tényleges oktatás biztosítására négy villát béreltek ki. A Belügyminisztérium hamarosan újabb tanárokat vezényelt ide, így 1939 végére 16 szaktanár és vagy ugyanennyi felnőtt kisegítő tevékenykedett. A magyar határokon működő nyilvántartó bizottságok „kiszűrték” és nyilvántartásba vették a pedagógusokat, és ha vállalták az iskolai munkát, a Lengyel Polgári Bizottság az ország különböző településein működő lengyel tábori iskolákba vezényelte őket. Meg kell jegyeznünk, hogy a lengyel pedagógusok körében is jelentős volt az evakuáció, a Franciaország felé történő továbbszökés.

Balatonzamárdiban 1940 decemberétől működött Lengyel Gimnázium és Líceum néven az intézmény. A tanári kar a délelőtti oktatás utáni elfoglaltságként gazdag szabadidős és kulturális programokat dolgozott ki. Itt alakult meg a később híressé vált színjátszó és tánckör. Stanisław Świder vezetésével lengyel kórust állítottak fel, a röplabda- és labdarúgó csapatok mellett pedig népszerűségnek örvendtek a vízi sportok is. E táborhoz tartozott a somogyszentimrei nyári lengyel üdülőtábor.

1939 őszén volt olyan elképzelés, hogy a lengyel tanköteleseket magyar iskolába küldjék, de a magyar nyelv ismeretének hiánya mellett a magyar és a lengyel oktatási rendszer eltérése is akadályt jelentett. Lengyelországban az 1932-i törvény értelmében a hétosztályos általános iskolai oktatást vezették be, a tanulók a hatodik osztály elvégzése után a gimnáziumban vagy líceumban tanulhattak tovább, míg az ipari szakmunkásképző hét osztály elvégzését kívánta. A három képzési forma (elemi, gimnáziumi-líceumi, szakmunkás) számára kellett lehetőséget biztosítani és megfelelő pedagógusokat keresni. Az első formánál könnyebb volt a helyzet, mivel kis létszám esetén, osztatlan oktatási móddal, megfelelő tanerő megléte esetén bárhol meg lehetett szervezni. A gimnáziumi-líceumi oktatáshoz azonban szaktanárokra, tankönyvekre és megfelelő taneszközökre, szertárakra volt szükség, és minden körülmények között ragaszkodni kellett az osztályrendszerhez. Balatonzamárdiban a tanítás 1939 decemberében és 1940. január elején kezdődött meg, de a tanévet az előirányzottnál korábban – 1940. június 3-án – kellett befejezni, mert a német követség sorozatos tiltakozása miatt a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium a lengyel középfokú oktatás e formáját betiltotta.

1940 júniusában a lengyel iskolát a balatonboglári katonai és polgári tábor mellett szervezett Ifjúsági Táborba helyezték át, ahol biztosították az általános és a középiskolai oktatást. Az ifjúsági tábort is a Belügyminisztérium IX. osztálya szervezte, a működési költségeket a minisztériumtól kapták, míg az oktatás programját a Lengyel Polgári Bizottság (a lengyel menekültek legális érdekvédelmi szervezete) dolgozta ki. A tábor létrehozásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Varga Béla plébános, aki az oktatás céljaira átadta az egyházközség tulajdonában levő községi kultúrházat; a kollégiumi elhelyezést a Nemzeti Szállóban és még hat panzióban biztosították.

Az oktatási program az összes – szám szerint 27 – lengyel általános iskolára vonatkozott, gimnáziumi-líceumi része csak a balatonboglári gimnázium-líceumot érintette. A tantervben helyet adtak a magyar nyelv és irodalom oktatásának is. Az oktatás megszervezésében gondot jelentett a tankönyvhiány: a humán tárgyak oktatását a jegyzetelésre építettek, bár kezdetben a természettudományi tantárgyaknál is ezt a módszert alkalmazták, csak később látták el a lengyel iskolákat Magyarországon nyomtatott lengyel nyelvű tankönyvekkel. Az osztálymunka kialakítását jelentős mértékben akadályozta a tanulók eltérő tudásszintje, hiszen a diákok Lengyelország különböző területeiről, városi és falusi iskolákból jöttek. Fontos munka volt a gyerekek lelki gondozása, a zavarok és feszültségek oldása. Nagyon sokan maradtak ki az iskolából év közben. A polgári táborokban létesített általános iskolákban a kimaradók aránya elérte a 80-90%-ot, sőt a barcsi lengyel osztályokban egyáltalán nem tudták befejezni a tanévet. A balatonboglári tábori iskolán kívül mindenhol az otthoni tanulásra épült az oktatás. Korrepetáló csoportok alakultak, nem pedagógusok vezetésével, hogy ezzel is megkönnyítsék a gyerekek tanulását. Tanerőhiány nem volt, sőt Csízfürdőn több tanár oktatott, mint ahány gyerek beiratkozott az iskolába.

Az oktatás megfelelő körülményeinek kialakítását szolgálta a pedagógusok bérezése és életkörülményeik jobbítása: a Belügyminisztérium IX. osztálya az értelmiség számára biztosított kiemelt napidíjban részesítette őket, valamint a Lengyel Polgári Bizottság is rendszeresen különsegélyt folyósított nekik.

A feltűnés elkerülése végett Balatonboglárra vezényelték a gyerekek szüleit is, így a nyári időszak után a tábornak egész napos elfoglaltságot nyújtó napközi jelleget adtak. Azok a gyerekek, akiknek nem volt hozzátartozójuk, internátusban laktak, vagy a lengyeltóti üdülő telepen helyezték el őket. Balatonbogláron 36 pedagógus dolgozott, az iskola vezetője Henryk Urban, a łódzi gimnázium egykori igazgatója lett, aki a Lengyel Polgári Bizottság tagja volt; tisztségét 1941 nyarán dr. Piotr Jendrassik vette át. Kettőjük munkája adott végleges formát a lengyel középiskolai oktatásnak. Az itt működő pedagógusokat a nagy tanári gyakorlattal rendelkező szakemberek közül válogatták ki, és csupán négy volt közöttük, aki a háború előtt nem foglalkozott oktatással.

Az 1940/1941-es tanévben a gyerekek már elegendő számú, sokszorosított eljárással készült, lengyel nyelvű tankönyvet kaptak, az iskolát pedig közel 5.000 kötetes könyvtárral szerelték fel. A gyerekek számára egész napos ellátást biztosítottak. A balatonboglári első tanévben az oktatás részben még a helyi iskola tantermeiben folyt, de 1941 őszére megkapták iskolának az átalakított katolikus művelődési házat. Itt már szakköri foglalkozások is folyhattak, az épületben a gyakorlati képzést szolgáló könyvkötő- és asztalosműhelyeket is létesítettek. Emellett rendszeresen sport- és kulturális rendezvényeket szerveztek. Működött az amatőr színjátszó kör, amelynek előadásaira meghívták többi lengyel menekülttábor és a magyar-lengyel baráti társaságok képviselőit. A reáltárgyak oktatásának szempontjából nagy jelentőségű, hogy 1943-ban az egyik megszűnt budapesti gimnázium teljes fizikai és kémiai szertárát megvásárolták a tábor számára. A szertár megvásárlásában jelentős szerepet játszott Tomek Vince, a piarista rend magyarországi provinciálisa, aki más tanítórendek anyagi segítségét és adományait is szervezte.

Balatonbogláron közel száz hozzátartozó nélküli gyerek élt – többségükben fiúk –, akik 1939 őszén kalandvágyból szöktek meg családjuktól, majd csatlakoztak a magyar határ felé áramló menekülőkhöz. Őket internátusban helyezték el, de itt kaptak helyet a hamis igazolványokkal ellátott zsidó származású fiatalok is. Az egykori diákok később szeretettel gondolnak vissza a Nemzeti Szállóban, a Három a kislány, a Lilla, az Auguszta, a Kastély, a Papp- és Eden-villákban, panziókban működött internátusokra.

A tábor magas színvonalú oktató-nevelő munkájának hű tükre az itt szerkesztett és kiadott Młodzież című ifjúsági lap, amely általában 70-100 oldal terjedelmű volt. Első száma 1943. augusztus 28-án jelent meg, és kizárólag a tábor lakói írták. Tanulmányai és kisebb közleményei Lengyelország jövőjével, a magyarországi emigráció helyzetével, az Európa más területein élő lengyelek sorsával, életével foglalkoztak, erősítették a fiatalok körében a hazafias érzéseket. Az ifjúsági lap hazafias szellemére jellemző, hogy a német elhárítás figyelemmel kísérte a Młodzież megjelent számait, s a német tiltakozások visszatérő témája lett.

Magyarország német megszállása után, az 1944. március 19-ét követő hetekben többször is ellenőrizte a rendőrség a lengyel iskolát és a kollégiumokat, elsősorban a fizikaszertárban kutattak illegálisan működő rádió adó-vevő készülék után. Az események bizonytalan kimenetelére tekintettel a tábor tanári kara vizsga nélkül adta ki a bizonyítványokat, s igazolta a még be nem fejezett tanévet. A tanulók többségét más táborokba irányították, és csak a hozzátartozó nélküli fiatalok maradtak, egy részük a somogyszentimrei nyári táborba került. A tanári kar többsége illegalitásba vonult. A német elhárítás letartoztatta Jendrassik igazgatót és hét társát, valamint velük együtt több diákot is, és elkobozta a tábor 12 ezer pengőt tartalmazó házipénztárát. A lefogottak Rewensbrück, Buchenwald, Mauthausen koncentrációs táboraiba kerültek, többen ott pusztultak. Balatonboglár és környékének lakossága vette védelmébe, mentette meg az ínségtől a tábor még ott bujkáló lakóit.

1941 őszére a balatonboglári lengyel gimnázium jól felszerelt iskola lett: a magyar társadalmi szervezetek és a Lengyel Polgári Bizottság jóvoltából a természettudományi tárgyakat jól felszerelt fizika-, kémia- és biológiatermekben taníthatták, amit kiegészített az iskolai könyvtár. Itt több mint 4.600 kötetet gyűjtöttek össze, minden olyan könyvet, amely segítette a természettudományi és humán tárgyak oktatását. A legtöbb helyet a szépirodalmi kötetek foglalták el, de úgyszólván minden tantárgyhoz voltak iskolai könyvek, számos idegen nyelvű munka is. A könyvtár gyarapítását lengyel, magyar és nemzetközi szervek – Vöröskereszt, YMCA stb. – segítették, adományaival és vásárlásaival gyarapította a Lengyel – Magyar Cserkészszövetség, az Országos Lengyel – Magyar Diákszövetség, de az 1938-ban alapított Lengyel Intézet is átengedte könyvtárának egy részét Balatonboglárnak. 1940-ben az előbbi intézet kiadta lengyel nyelven Mickiewicz Pan Tadeusz című művét, de ilyen tevékenységet folytatott a Lengyel – Angol Tanács, (Polish Relief Found), valamint az Ifjúsági Katolikus Kör (YMCA). A Lengyel – Angol Tanács 1940-ben fedezte 17 irodalmi munka lengyel nyelvű kiadását, így Prus, Żeromski, Sienkiewicz, Reymont stb. egyes műveinek megjelenését. Az YMCA fizette a lengyel tankönyvek megjelentetését, az idegen nyelvű tankönyvek kiadását. Itt jelent meg Csorba Tibor magyar nyelvkönyve, amelyből a lengyel tanulók megismerhették a magyar nyelv alapjait, majd a Tanuljunk magyarul! füzetsorozat, ugyancsak Csorba Tibor szerkesztésében.

A könyvkiadó vállalkozások munkáját kiegészítette a Lengyel Könyvtár elnevezésű házinyomda, amely 1940. június 1-én kezdte meg működését Balatonbogláron, az Erzsébet királynő utcában, majd 1943-tól a Ráskay Lea utcában működött. Hivatalosan nem volt kapcsolatban a balatonboglári lengyel iskolával, távol volt a község központjától. Magánvállalkozásként működött, ennek is köszönhette fennmaradását 1944 márciusában.  Néhány ember megfeszített munkával szervezte meg, nyomdai felszerelését a Lengyel Polgári Bizottság vásárolta és fedezte a nyomdai költségeket. A könyvkiadás szerkesztője Jankowska Mária – Tadeusz Belczyński ezredes felesége – Pelczyńska álnéven, dr. Stefan Grzybowski professzor a háború után a Jagelló Egyetem rektora, valamint Stefan Jankowski és Antoni Brosz tanárok. Már 18943 végéig – más-más példányszámban – 29 lengyel tankönyvet adtak ki, például Baliczki: Lengyel nyelvtan I.; Chrzanowski: Lengyel irodalomtörténet; A. Lewicki: Lengyel történelem; H. Pawlowski: Földrajz című munkáit; és ezen kívül latin, biológia, fizika és matematika tankönyveket. Megjelentetett több lengyel és világirodalmi művet is: Mickiewicz, Słowacki, Krainski, Norwid, Tetmajer, Wyspiański, Wincez munkáit, Homérosz Odüsszeáját is. Kiadták továbbá Ady Endre költeményeit, Áprily Lajos, Tamási Áron műveit, Wincez és J. Kot, Herczeg Ferenc novelláit, Antoni Brosz és Komáromi József Zúgnak a fenyvesek című könyvét Klafanczynski fordításában.

A könyvtár alapításának gondolata katonai és politikai körökben született: itt sokszorosították a különböző katonai és más iratokat, kiadványokat, valamint a hamis iratokat, igazolványokat, a Magyar Külügyminisztérium lengyel nyelvű felhívásait. A kiadványokat Mészáros István külügyminisztériumi főtanácsos ellenőrizte és engedélyezte. A Lengyel Könyvtár sorozatában jelentek meg a balatonboglári Lengyel Gimnázium és Líceum ifjúsági lapjai is, így a Młodzież (Ifjúság) havi folyóirat, amelyet a tanulókból álló szerkesztőbizottság állított össze és a Rocznik Polaka na Węgrzech (Magyarországi lengyel évkönyv).

A Lengyel Gimnázium és Líceum iskolai könyvtárát az igazgatói és a tanári szoba melletti helyiségben rendezték be, és az iskolai asztalosműhelyben készített polcokon helyezték a közel 5.000 ezer kötetes gyűjteményt. A könyvtár felügyelő tanára Stefan Grochowski, a lengyel nyelv és irodalom tanára volt, segítői pedig kijelölt diákok voltak. A könyvtár rendelkezett leltárkönyvvel és katalógussal, s a kölcsönzésről szabályos nyilvántartást vezettek. Az igazgatói és a tanári szobában is voltak könyvek, ez a gyűjtemény az oktató-nevelői munkát segítő pedagógiai művekből állt. Az iskolai cserkészcsapatnak is volt saját – néhány száz kötetből álló – könyvtára, amelyet a Magyar Cserkészszövetségtől kaptak.

Sajnos a könyvtár a német megszállással és a lengyel iskola felszámolásával szétszóródott: az iskola épületét és az internátusokat átkutató német biztonsági szolgálatos katonák – fegyvereket keresve – a könyvtárat szétszórták, a gazdátlanná vált könyveket a helyi lakosság vitte el, s használta „alágyújtósnak”. Amikor az épület visszakerült a római katolikus plébániához, az egykori lengyel gimnázium felszerelési tárgyaiból már nem maradt semmi. Az épületet az 1950-es évek legelején művelődési házzá és könyvtárrá alakították át, de az átvételi leltárban nem szerepeltek könyvek.

Barátok a bajban. Lengyel menekültek magyar földön 1939–1945. Válogatta és az utószót írta Jerzy Robert Nowak és Tadeusz Olszański, 1985). Európa, Budapest.

Budzinski, Francisek (1989): Lengyel gimnázium és lyceum Balatonzamárdiban és Balatonbogláron. Boglárlellei Városi Tanács V.B. Balatonboglár.

Kapronczay Károly (2009): Lengyel menekültek Magyarországon 1939-1945. Mundus, Budapest. 2009.

Kapronczay Károly (1991): Akkor nem volt Lengyelország. Budapesti Ismeretterjesztő Társulat, Budapest.

Kapronczay Károly (1995): Lengyel katonák magyar földön. 1939–1945. Zrínyi K. Budapest.