Abstract
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
Az olvasás, szövegértés képessége az egyén és a társadalom szempontjából kulcsfontosságú tényező, amely fontos meghatározója az oktatásban és később a mindennapi életben is a sikerességnek, boldogulásnak. A Programme for International Student Assessment (PISA) vizsgálatai által mért másik két fő területtel, a matematikával és természettudományokkal összehasonlítva a legfontosabb jellemzője ennek a képességnek, hogy az iskolarendszerben nem önálló tantárgyként jelenik meg, viszont minden tárgyhoz kapcsolódik, hiszen az olvasás mindig tanulás is egyben, a tantárgyakhoz kapcsolódó szövegek megértése pedig azok tartalmának elsajátításához megkerülhetetlenül és egyre mélyebben, strukturáltabban szükséges.
A PISA 2015 eredményeinek megjelenése után több publikáció is született a jelentősen romló magyar eredményekről, amelyek az olvasás, szövegértés szempontjából is lesújtó adatokat mutatnak. Az következőkben áttekintjük a PISA tartalmi kereteit, részletezzük a gyenge eredmények hátterében rejlő lehetséges okokat. Végezetül pedig vázlatpontokba rendezve bemutatjuk azt a 15 pontot, amely javaslatunk szerint a társadalmi elvárásoknak megfelelően jelentős fejlődést eredményezne a középiskolások szövegértési képessége terén.