A tündérmesék mindent tudnak az emberről. A családi szerepekről, belső konfliktusokról is többet elmondanak, mint akármilyen korszerű pszichológiakönyv. Igaz, mindenről a maguk képi nyelvén, történetekkel, reális (virtuális) helyzetekkel beszélnek, szinte észrevétlenül, hiszen a középpontban sohasem ez áll, hanem a hős (hősnő) beavatódása, belépése a felnőtt világba. Ehhez képest látszólag mellékesen, látszólag véletlenszerűen variálódva jelennek meg a bennünket most érdeklő konfliktusok. De minél inkább a háttérbe húzódnak, annál mélyebben rögzülnek a mesehallgató (gyermek) emlékezetében. Mégpedig nem is annyira értelmi, mint inkább érzelmi emlékezetében, hogy azután (akár öntudatlanul is) meghatározzák későbbi viselkedését, magatartását, szerepválasztásait.
