Könyv és Nevelés, 2011/2

A sors fintorának köszönhetem, hogy könyvtárostanár lettem. A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola biológia-kémia szakára jelentkeztem. Helyhiány miatt elutasítottak, majd a fellebbezés után felajánlották a biológia-könyvtár szakot.

A düh és harag után az első gondolatom ez volt: „Mit lehet ott tanulni? Mit kell ott tanulni?” Majd belevágtam. Bár aggasztott az a tény, hogy egész nap egy bezárt szobában teljenek a napjaim, hisz akkor már jól ismertem magam. Az izgő-mozgó, pörgő temperamentumú személyiségemet vajon be tudom-e kényszeríteni a zárt falak közé. Gyerekkori élményeim alapján úgy képzeltem, hogy majd én is öreg néniként fogok ücsörögni az asztal mögött. Ettől a sztereotípiától azonban hamar sikerült megszabadulnom.

Szinte pályakezdőként, csekély szakmai tapasztalattal a hátam mögött kerültem jelenlegi munkahelyemre, a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium könyvtárába 2001 szeptemberében. A könyvtár az azt megelőző tanévben költözött nagyobb helyiségbe, ahol a látogatókat 36 férőhelyes olvasóterem várta viszonylag modern felszereléssel.

Egyik országos alapkönyvtárunk történeti monográfiájának bevezetőjében akadt a recenzens néhány éve arra a mentegetőző mondatra, amely szerint a tárgyalandó mű szerzőjének már csak azért sem volt könnyű dolga, mert egy közgyűjteménynek – legyen bár egy-két évszázados alapítású is – tulajdonképpen nincs megragadható, fordulatosan leírható története. Ha azonban az ez alkalommal bemutatandó mű recenzensét követve vállalja a kedves olvasó, hogy áttekintse az országos pedagógiai könyvtár, illetve a vele szimbiózisban létező pedagógiai múzeum dióhéjba zárt történetét, alighanem szabályt erősítő kivételként fog hozzá a – homéroszi állandó jelzővel élve – „sokat tűrt” intézmény történetének elolvasásához.

„Bölccsé és vitézzé formál az olvasás,

mert nagyon is más ízt, titkosabb tanítást találtok benne.”

F. Rabelais

Az olvasóvá nevelő program ötlete

Az olvasásnépszerűsítési kampány ötlete évek óta foglalkoztatta az IBBY vezetőségét. Konferenciákat,

Nem tudjuk, vajon az információs műveltség lesz-e az új tudásmenedzsment, abban az értelemben, hogy olyan divatos témává válik, amelyre sokan úgy tekintenek, mint számos probléma megoldására, míg mások egyáltalán nem értékelik.^[1] Tény – teszi hozzá David Bawden, a téma egyik legprominensebb

E folyóirat egyik szerkesztőjének talán jogos elfogultságából adódik a cím módosítása, hiszen az ismertetett könyv pontos címe Az öröm művészete. Szerzője, a Kolozsvárról származó Csíkszentmihályi Mihály, a Chicago-i Egyetem pszichológiai karának professzora, aligha tiltakozna e „pontatlanság” ellen, hiszen mondanivalójának egyik lényeges megállapítása, hogy az értelmes szabadidő eltöltésének

„A magyar nyelven íródott, háromkötetes nyelvi füzetek azoknak a csángó családoknak állnak a rendelkezésére, akik vállalják «a terhes mivoltában is kovász természetű anyanyelv» (Sütő András) megtartását, a sajátos csángó kultúra továbbvitelét, akik gyermekeiket is a magyar nyelv tanulására és ápolására biztatják” – írja bevezetőjében a kötetek szerkesztője, Duma

Egy nagy pesti kiadó-cégnek tizenöt esztendővel ezelőtt az a bogara támadt, hogy megpróbál írókkal íratni tankönyveket. Ha Kipling nem tartotta magához méltatlannak iskolai történelmet írni az angol gyermekek számára, tán magyar író ujjáról se esik le az aranygyűrű, mikor hasonló mesterségre adja magát.
–    A történelmet szívesen vállalom – mondtam a kiadónak.
–    Érdekes –