Olvasási idő: 
12 perc
Author

Lapozni – megtalálni

Bemutatjuk a RAABE Kiadót

A cserelapos szerkezetű könyvek kiadásával foglalkozó RAABE Tanácsadó és Kiadó Kft. 1992-ben alakult Budapesten. Anyavállalatunknak – a stuttgarti székhelyű német Raabe Kiadónak – Magyarországon kívül további érdekeltségei vannak Európában Annecy (Franciaország), Prága, Pozsony, Varsó, Szófia és Bukarest központtal.

 

Kiadónk történetéről

A Raabe Kiadó

Az egyik legnagyobb német tankönyvkiadó, a Klett AG leányvállalata a német Raabe Kiadó, amely első leányvállalatát Magyarországon alapította 1992-ben azzal a céllal, hogy sikeres tevékenységét a kelet-európai piacokra is kiterjessze. Az anyavállalat elsősorban a közoktatás, a közigazgatás és a tudomány területén ad ki cserelapos kézikönyveket, szakkiadványokat. A magyar Raabe Kiadó rövid időn belül piacvezetővé vált az iskolai információs kiadványok területén: iskolaigazgatókat, óvodavezetőket, pedagógusokat lát el rendszeresen információkkal. A magyarországi sikeren felbuzdulva a német anyavállalat sorban alapította leányvállalatait Európában: 1998-ban Csehországban és Szlovákiában, 1999-ben Lengyelországban, 2000-ben Bulgáriában. Terjeszkedése ezzel nem állt meg, 2004-ben Franciaországban bizonyult sikeresnek a piackutatás, és megalakult a francia Raabe Kiadó, 2005-ben pedig a romániai kiadóalapítás is megtörtént.

 

A PannonKlett Kiadó

A német Klett AG stratégiája három fő tevékenységet foglal magában: tankönyvkiadás, információs szakkiadványok megjelentetése és felnőttoktatás.

Az 1990-es évek első felében a stratégiai alapelv az volt, hogy a három tevékenység sem szervezetileg, sem pénzügyileg nem keverhető össze. Ennek megfelelően, amikor az anyavállalat elhatározta, hogy tankönyvkiadót alapít Magyarországon, először nem a már meglévő leányvállalatot kereste meg, hanem egy tőkeerős, nagy piaci részesedéssel rendelkező partnert kutatott fel. 1994-ben a Nemzeti Tankönyvkiadó Vállalattal közösen alapította meg PannonKlett nevű vállalatát. A vállalatalapítás célja elsősorban a magyar könyvpiacon való jelenlét megalapozása, a Magyarországon már ismert és licenccel bevezetett német, mint idegen nyelv témájú tankönyvek terjesztésének és továbbfejlesztésének közvetlen felügyelete volt.

 

A RaabeKlett Kiadó

1998-ban az anyavállalat úgy döntött, hogy kísérletet tesz egy önálló magyarországi tankönyvkiadó működtetésére. A Nemzeti Tankönyvkiadó részesedésének kivásárlása után, 1997-től a PannonKlett Kiadó, ha csak rövid időre is, de önállóan jelent meg a tankönyvpiacon, ez követően 1998-ban egyesült a Raabe Kiadóval. A fúziót a közös ügyvezetés tette lehetővé, az a tény, hogy a Raabe Kiadó vezetője már komoly tapasztalatokkal rendelkezett az iskolai piacon.

A RaabeKlett Kiadó az egyesítés után öt termékcsoportot különböztetett meg. Az első csoportba tartoztak a tankönyvek. Kiadónk gondozta egy ideig – a név talán sok olvasónak ismerősen cseng – a népszerű Matúra sorozatot, – a magyar irodalom, történelem, kötelező és ajánlott iskolai irodalom és magánélettan köteteit –, valamint ide sorolhatóak a nyelvtan, matematika, integrált természettudományok és a humán segédkönyvek is. Szintén a tankönyvekhez, oktatási segédkönyvekhez tartoztak, de más csoportot képeztek a német nyelvkönyvek, angol segédkönyvek és az anyavállalattól érkező import nyelvkönyvek.

Már akkor is büszkeségeink voltak az oktatási jellegű cserelapos kézikönyvek, amelyeket intézményvezetőknek, pedagógusoknak ma is fejlesztünk. Ezekhez kapcsolódtak negyedikként az oktatási témájú CD-ROM-ok, végül az ötödik csoportot a Gazdasági Szerkesztőségen belül ma is készülő, cserelapos jellegű kézikönyvek alkották.

 

A RAABE Tanácsadó és Kiadó Kft.

1999–2000-ben a német anyavállalat úgy döntött, hogy megszünteti a magyar Raabe kiadó tankönyvrészlegét. Az idegen nyelvi tankönyvek, útikönyvek, szótárak adaptációjával és forgalmazásával ma az önállósult Klett Kiadó foglalkozik.

2000-től a Raabe a profiltisztítás eredményeképp tisztán cserelapos kézikönyvek kiadásával foglalkozó kiadóvá vált. Könyveink fejlesztésével ettől kezdve két részleg, az Oktatási Szerkesztőség és a Gazdasági Szerkesztőség foglalkozik. Jelenleg kiadónk összesen 42 kiadvány és a hozzájuk tartozó CD-mellékletek állandó frissítését, megújítását és karbantartását végzi. Az oktatási cserelapos kiadványok területén piacvezetők vagyunk, a gazdasági cserelapos kiadványok területén pedig jelentős piaci részesedéssel bírunk. Dinamikus fejlődésünk titka a szakértelem, a szorgalmas munka és a kitartó lelkesedés, amellyel könyveinket létrehozzuk, aktualizáljuk és gondozzuk.

 

Kiadványaink

Az Oktatási Szerkesztőség kézikönyvei

1993 augusztusában jelent meg első kiadványunk, a Korszerű iskolavezetés, amely mindmáig az iskolaigazgatók nélkülözhetetlen „társa”. Iskolák, óvodák vezetőinek szól a Jogalkalmazás a közoktatásban című útmutató és példatár. A Tanári LÉTkérdések 1994 óta segíti a gyakorló pedagógusok, osztályfőnökök munkáját. Az óvodavezetők, óvónők munkáját az Óvodavezetési Ismeretek és az Óvónők kincsestára könnyíti meg. Iskolákban is forgatott kiadvány az Érdekképviselet felsőfokon, amelyben a szakszervezeti vezetők és tisztségviselők találnak a munkájukhoz nélkülözhetetlen, hasznos információkat.

2000-től folyamatosan jelentek meg és jelennek meg ma is a szaktanárok munkáját segítő módszertani segédanyagok. A sorozat szakmai tanácsadója Szebenyi Péter volt. A tanári kincsestárakról már az alcím is sok mindent elárul: Segédanyagok és ötletek a tanórához. A sorozat keretében megjelenő módszertani kiadványok már tíz tantárgy: irodalom, történelem, angol, német, matematika, természetismeret, fizika, kémia, biológia, földrajz oktatásához nyújtanak segítséget. A sorozat a nagy sikerű Helyi tantervépítő kézikönyv hagyományait folytatja, megtartva elődje hatékony szerkesztési irányelveit és nagy megbecsülésnek örvendő szerzői gárdáját. A Kincsestár kötetek egyediségét az adja, hogy többféle iskolatípusban – általános iskolában, gimnáziumban, szakközép-, szak- és szakmunkásképző iskolában – használhatóak. A kötetekben közölt anyagok differenciáltak, figyelembe veszik a tanulók eltérő tudásbeli és képességszintjét.

A 2003-ban megjelent Szónoklatok nagykönyve iskolaigazgatóknak című kézikönyv nagy sikert aratott. A könyv – a hazai piacon egyedülálló módon – az igazgató „szónoki” feladataihoz ad segítséget: mintabeszédeket kínál az iskola életében leggyakrabban előforduló ünnepi alkalmakra, rendezvényekre, segíti a diákokkal, a nevelőtestület tagjaival, az iskola fenntartóival, a szülőkkel való együttműködést. Hasonló kiadványt készítettünk polgármestereknek is.

2005-ben öt sikeres kiadvány fejlesztésével büszkélkedhetünk. A Kisgyermekek, nagy problémák című kézikönyv óvónőknek, tanítónőknek szól, a problémás gyerekek kezeléséhez nyújt segítséget. A pedagógusok tájékozódhatnak a gyermekkori viselkedési zavarokról és ezek megelőzési, illetve kezelési lehetőségeiről. Játékokat, feladatokat, tippeket találnak benne a fejlesztéshez, és segítséget a gyermekekkel és a szülőkkel folytatott beszélgetésekhez. A Szabadidő-kalauz című kiadvány szabadidő-szervezőknek, osztályfőnököknek készült. Megtalálhatóak benne a rendezvények teljes forgatókönyvei az első ötlet megszületésétől az értékelés lezárásáig. Ez a könyv közösségi játékok gazdag gyűjteménye, kiegészülve tanácsokkal különböző szabadidős tevékenységek – táborok, túrák, kirándulások – szervezéséhez.

A Korszerű könyvtár c. kézikönyvünkkel a gyakorló könyvtárosok, könyvtáros-tanárok szakmai tájékozódását és mindennapi munkáját kívánjuk segíteni. Az írások foglalkoznak a települési és az iskolai könyvtárak jogszabályi hátterével, fenntartásával, gazdálkodásával, fejlesztési kérdéseivel, az olvasószolgálattal, a könyvtári rendszerhez és az alkalmazott pedagógiához fűződő számos kapcsolódási ponttal, elméleti-gyakorlati kérdésekkel.

Az Iskolai Jogfutár és Óvodai Jogfutár című havi információs lapunk 2005 szeptemberében jelent meg első alkalommal, azzal a szándékkal, hogy tömör, lényegre törő írásaival megkönnyítse az intézményvezetők munkáját és a jog világában való eligazodását. Lapunk célja, hogy időben felhívja az intézményvezetők figyelmét az újonnan megjelenő rendeletekre, módosításokra, illetve a jogszabályváltozások lényegére, az abból fakadó teendőkre.

 

A Gazdasági Szerkesztőség szakkönyvei

Az első gazdasági szférának szóló kiadványunk a Kft. vezető kézikönyve volt, amely 1994-től található meg a piacon. Ezt követték a különböző ágazatoknak szóló szakkönyvek (mezőgazdaság, vendéglátás). A titkárságvezetők, menedzserasszisztensek munkáját segítő kiadványunk 1998-ban jelent meg. A vezetői munka legkülönbözőbb területeinek gyors fejlesztését személyügyi kiadványunk és az Ügyvezetői felelősség kézikönyve, valamint controlling témájú kiadványunk is segíti. A híres német precizitást és magas szakmai színvonalat közvetítik műszaki szakkönyveink is, valamint rendszergazdáknak, fogorvosoknak készült cserelaposaink is, hogy csak néhány példát említsünk.

 

Mi is az a cserelapos kézikönyv?

A cserelapos kézikönyv – amelyet olvasóink „gyűrűs könyvnek” is emlegetnek – egyesíti magában a kötött könyv és a folyóirat előnyeit. A kapcsos szerkezetű kézikönyv megvásárlásakor egy kb. 400 oldalas alapművet kap kézhez az olvasó, amely felépítésében tartalmazza a teljes, több évre elkészített koncepciót, azokat a témákat, amelyekkel a kézikönyvet bővíteni, aktualizálni fogjuk. Az alapmű megvásárlásával az olvasó előfizetővé válik. A kiadó évente 4–5 alkalommal szállítja az úgynevezett kiegészítő köteteket, amelyek 100–120 oldal terjedelemben 5–10 témával bővítik, aktualizálják az alapkötetet. A kiegészítő kötetek – az alapműhöz hasonlóan – lapokból állnak, és lukasztásuk lehetővé teszi, hogy az olvasó az egyes írásokat a könyv megfelelő helyére befűzze.

A kapcsos formából adódóan a könyv lapjai cserélhetők, ami lehetővé teszi az elavult információk cseréjét, az új információk megjelentetését. A cserelapos kézikönyv nagy előnye továbbá, hogy társítható hozzá egyfajta interaktív szolgáltatás, azaz az előfizetők folyamatosan elmondhatják, megírhatják problémáikat, véleményüket, amelyekre a kiegészítő kötetekben gyorsan lehet reagálni. A kiadó így akár napi szinten értesülhet az előfizetői célcsoport problémáiról, és olyan kiegészítő kötetet tud összeállítani, ami a célcsoport körében a lehető legnagyobb hasznossággal bír.

 

A jövőre vonatkozó elképzeléseink

Kiadónk hosszú távú célja, hogy a magyar pedagógusoknak a számukra legalkalmasabb formában kínáljuk a tanítási, nevelési segédanyagokat, amelyek között modulonként válogathatnak a gyerekek képességeinek és a téma feldolgozására alkalmas médiumnak megfelelően. Az összes érzékszerv bevonását segítő anyagok (például fóliák, kép- és hanganyagok) hozzájárulnak ahhoz, hogy a pedagógusok élményszerű foglalkozásokat tartsanak. A megfelelő formájú anyaggal együtt a gyakorlatban bevált didaktikai módszerekkel is segítjük munkájukat.

Továbbra is segíteni fogunk az intézményvezetőknek abban, hogy munkájuk során ne szegjék meg a törvényekben, rendeletekben, szabályozásokban, tantervben előírtakat, és biztosak legyenek a dolgukban. Támogatjuk őket abban is, hogy ne kelljen annyit az előírásokkal vesződniük, és ezáltal a valóban fontos feladatokra koncentrálhassanak munkájuk során.

Ennek érdekében úgy ültetjük át a kiadványainkba a bonyolult jogszabályokat, hogy azok könnyen érthetőek legyenek. A legújabb törvényeket, ítéleteket és előírásokat rögtön a szerint „fordítjuk le”, hogy azok mit jelentenek az igazgatók, óvónők, tanárok napi gyakorlatában.

Lapozni – megtalálni. Ez a célunk a jövőben is.