Még nem voltam barátságban a betűkkel, amikor Matild nénit megismertem. Nagy kertjük diófája alatt, fonott karosszékében ülve, olvasással töltötte a délutánokat. Fiatalon maradt özvegy, se gyereke, se kutyája, barátja csak a könyv. Egy napon a labdám véletlenül berepült a veteményesébe, s minden bátorságomat összeszedve zörgettem a kapuján. Megtudva, hogy szeretem a meséket, odahívott a karosszékéhez és két izmos combja közzé állított úgy, hogy a maga elé tartott könyvet én is láthassam. Így olvasta nekem a Néha bárányt. Mikor végzett, kértem, olvassa újra. Ettől kezdve, gyakori vendég lettem Matild néni kertjében. Combjához, öléhez állva, támaszkodva hallgattam a meséket: Mórát, Tersánszkyt, Móriczot, de nekem legjobban a Cuki bárány tetszett. Azt kértem tőle mindig búcsúzóul. Egyszer aztán behívott a szobájába, ahol szemem, szám elállt a csodálkozástól, mert a szoba egyik fala könyvekből állt. Annyi könyv volt ott, amennyi csillag az égen, de talán eggyel több is, ahogyan a mesékben mindig olvasható. –Ez mind a Matild nénié? – kérdeztem bután. – És minden betűjét ismeri? – folytattam az oktondi kérdést abban a hitben, hogy ahány könyv, annyi betűféle. Türelmesen megmutatta, hogy a betűk nem, csak a történetek, a leírások, a könyvcímek, a szerzők változnak. Habár van olyan könyv is, amelyikben régiesen kanyarítják a betűket. Cifrázzák, hogy szebb legyen. Olykor színezik is. - De jó lenne nekem is ennyi könyv, vagy legalább egy. – Nincs könyved? – nézett rám meglepetten Matild néni. – Nincs, de hiszen olvasni sem tudok. – Az nem baj – jött a válasz, az a fontos hogy könyved legyen. No, melyiket szeretnéd, mutatott a hatalmas könyvfalra. – Azt, amelyikben az a cuki kis bárányka van – vágtam rá. Hát így lett az én első könyvem Mikszáth remeke.
Author