Olvasási idő: 
40 perc
Author

Egy parasztfiú útja az irodalomig

Nick Cartertől a népi írókig

Karácsonykor megint nem volt

karácsonyfa az asztalunkon.

De  a sok ünnepi kalácson és

sütemények kívül ott volt 28

Milliók könyve, különböző magyar és

külföldi  írók munkái.

 

(Részlet Csizmadia Imre önéletírásából)

 

 

Az OFI-OPKM  honlapján található „Gondolatok az olvasásról” címen 300 író önéletírása és számos ma élő tudós, tanári  visszaemlékezése olvasható.  A visszaemlékezők többsége az olvasással, irodalommal kapcsolatos "alap" élményéről számol be.

A fentieket kiegészítve az alábbiakban egy folyamatot mutatunk be. Csizmadia Imre két kötetes önéletírása (Pirkadattól delelőig. Bp.: 1982., és  Delelőtől alkonyatig. Bp.: 1987.)     lehetőséget ad arra, hogy nyomon kövessük egy  szegény paraszti környezetben felnövő, tanyán élő fiatal olvasási igényeinek alakulását a ponyvától az értékes  irodalomig.

A rendkívül érdekes összeállításból természetesen nem lehet egyértelműen, a pedagógia, a szociológia számára következtetéseket, törvényszerűségeket levonni.

 

Csizmadia Imre élete semmilyen vonatkozásban nem volt tipikus.

Egyetlen, ami életére  jellemző  volt az a szegénység. Környezete szemében a könyv, az olvasás fölösleges luxus,  számára viszonyt alapigény volt.

Édesanyja, felesége, nagyszüleinek egy része tiltakozott a könyvek vásárlása ellen. Ugyanakkor egyik öregszüléje – ahol a kis Imre évekig élt – minden este olvasókönyvvel a kezében feküdt le.

Talán ez volt életére meghatározó?

Sajnos nem tudjuk, hogy mi tette őt szenvedélyes, igényes olvasóvá. Genetika, öregszüléje példája, környezeti hatás vagy az iskola? Ez utóbbiról tudni kell, hogy az osztatlan tanyai iskolába járó Imre nemcsak jól tanult, hanem számtanból és olvasásból kitűnő volt.

Annyira jól tanult, hogy tanítója mindent megtett, hogy Imre polgári iskolában tovább tanuljon.

Bizonytalanok vagyunk, mert nem tudjuk, hogy a többszázezer hasonló körülmények között felnövő társával szemben, miért pont ő lett olvasó értelmiségi. Hogyan jutott el, minden külső irányítás nélkül Nick Cartertől a magyar klasszikus irodalom remekeihez.

A mindent megmagyarázókkal szemben, még a „véletlent”, a sok irányú érdeklődést sem hagyhatjuk ki, hiszen Imre szenvedélyes moziba járó és újságolvasó is volt.

A kérdés tehát összetett, így írásunkban Csizmadia Imre fejlődéstörténetét tudatosan nem értékeljük, nem elemezzük. Csak tényeket mutatunk be, s az olvasóra bízzuk a továbbgondolást.

Életéről bevezetőként annyit, hogy 1902-ben született az Orosháza környéki tanyavilágban. Szülei, nagyszülei szegényparasztok voltak. Apját elveszítette az első világháborúban, ettől kezdve „családfenntartó”, azaz látástól, vakulásig mezőgazdasági munkát végzett.

 

Tehát a „körülmények” adottak voltak ahhoz, hogy  Imre az olvasás iránt érdektelen, közönyös és szinte törvényszerűen műveletlen legyen. Életrajzából azonban felbukkan egy nehezen magyarázható epizód. Öregatyja – szintén tanyasi parasztember – nagyon szeretett olvasni. Kanapéján mindig volt könyv, amit kéthetente hozott egy rokonfiú az Olvasókörből. Imre így számol be gyermekkori élményéről:

Este lefekvés előtt oda kellett vinnem a csizmahúzó kutyát az ágy alól a karosszékhez, amelyen öregatyám ült, meg kellett nyomnom a csizma orrát, aztán visszavinnem a kutyát a helyére. Öregatyám levetkőzött, a karosszéket állított az ágy elé, két könyvet tett a székre meg a pipáját, dohányzacskóját. A petróleumlámpát is a székre tette, lámpaernyőnek ollóval kerekre nyírt papirost tett a lámpaüvegre. Lefeküdt, az orrára helyezte a pápaszemét, és olvasott sokszor éjfélig is.

Én is szerettem könyveket lapozgatni, és a képekben gyönyörködtem. Másodosztályos koromtól kezdve este,  miután a leckémet megtanultam, megengedték, hogy lefekvés előtt egy félórácskát olvasgassam, nézegessem a könyveket. De a félóra hamar letelt, és már hallatszott is öregszülém figyelmeztetése: „Gyerëk, a cigánygyërkëk eetarisznyázzák a iccakát, lëfeküdni má, mer’ rëggee nem ibrecc föl”. És én fájó szívvel szót fogadtam."

Cs. Imre karácsonykor már tudott írni és szótagolva olvasni a kalendáriumból. Visszaemlékezése szerint  a tanyán lévő kanász lányának, „Kismacának” leírta a nevét és felolvasott a  Regélő Naptárból.  Kismaca viszont megmutatta az ő Szentcsalád Naptárukat.

A naptár – akkor leginkább  – kalendárium a legszegényebb családoknál is megtalálható volt.

Imre a tanyasi osztatlan iskolában jó közepes tanuló volt, olvasni  „nagyon jól” tudott. Amennyiben leckéje elkészült olvasgatta a „köri könyveket” és a kalendáriumot. „Mindig egyfajta Komáromi Képes Kalendárium volt öregatyáméknak. Kisalakú kék táblája volt, a hátúlján lévő kép alá az volt írva „Őskomárom vára a kőszűzzel”. Volt egy másik kalendárium is, de azt kivitték a tanyára Antal bátyámék. Az szép, nagy, színes táblás könyv volt. Rá volt írva: „Pityi Palkó, búbaj szalajtó, végrehajtó szomorító, figurás kalendárium.”

A kalendárium tehát meghatározó olvasmányélményt jelentett a 7-8 éves Imrének. Leírja, hogy karácsonykor játékot nem kapott: „De mit bántam én a játékokat. Volt már új kalendárium. A Rózsa Kálmán-féle Regélő Naptár. Két folytatásos regény is volt benne. Az egyik: Az agyonlőtt császár, vagy Miksa mexikói császár élete és halála. A másik: A Bastille rejtelmei vagy ártatlanul halálra ítélve. El is olvastam még a tavalyi, tavaly előtti kalendáriumokból is a folytatásokat.  Négyesiékét nem találtam érdekesnek, mert mindig Szent Család Napjáturjuk volt, abban csak szentképek voltak, regények nem.”

Bizonyára szerepe volt  a nagyapának, „öregszülének”, hogy Imre másodikos korában ír, s nem csak olvas, hanem olvasási igénye van: szeret olvasni. Öregszüléje még 83 éves korában rendszeres olvasó volt.  Két napilapon kívül télen kétszer is kölcsönzött a Polgári Kör könyvtárából.

Harmadikos korában már nem a tanyasi iskolában tanul, hanem Orosházán. Itt a március 15-i ünnepély után a Pesti utcai kirakatokat nézegette és két könyvesboltot  és  Wigner féle nagytrafikot fedezte fel. Az előzmények után aligha csodálkozhatunk, hogy számára „mennyi boldogságot jelentett” hogy a kirakatban sok – "eddig nem ismert” fővárosi újságot talált. Eddig csak a Kis Újságot ismerte, mert öregatyám  minden nap megvetette velem. Ettől kezdve a templom után megbámulta a három kirakatot.

A harmadik osztályos jeles vizsga után Krudy Gyula Letűnt századok című könyvét kapta jutalomként. Élete  első könyvének természetesen „nagyon örült.” Sajnos nem tudjuk, hogy az általánosan elterjedt jutalomkönyvek milyen forrásból származtak, de aligha lebecsülendő azok hatása.

A negyedikes Imre 10 éves korában érdeklődő, olvasni szerető, saját könyvvel rendelkező  gyerek volt. Szorgalmasan tanult, nem nagyon játszott a többiekkel, inkább visszavonult olvasni. Negyedikes amikor a karácsonyi szünetben az  iskolai könyvtárból két könyvet a Dörmögő Dömötört és a Mackó Mukit kölcsönözte. Tehát az iskolai jutalomkönyv mellett megjelent az iskolai könyvtár is.

Hatodik osztályos – tehát 12 éves – amikor már környezetében nyilvántartja  az olvasó embereket. Önéletrajzában említi, hogy örült, ha elmehetett barátja szüleihez, ahová a sublótfiókban betyártörténetek, históriás könyvek, régi naptárak voltak és külön megjegyzi „mind tisztán”.

Érdekes, a XXI. században szinte elképzelhetetlen, hogy az újságos az előfizető szülők gyerekekeinek a tanyasi iskolában adta át az újságokat, így azok este jutottak a szülői házhoz. Így Imrének is minden este volt olvasnivalója.

Az iskolát kitűnő eredménnyel fejezte be, de a szülőknek tanítói rábeszélés ellenére sem volt módja Imrét polgáriba íratni. A jó bizonyítványért járó jutalomkönyvet már kanászként olvasta.

A Boldogság a boldogtalanságba című  fejezetben leírja igen nagy szerencse érte:  egy szomszédasszony megkérte, hogy legeltesse az ő tehenét is, cserébe ellátta olvasnivalóval. „Másnap – írja – már eggyel több  tehenem volt. A hónom alatt pedig a Cári Téli Palota rejtelmei című 150 füzetből álló ponyvaregény  első három füzete. Madarat lehetett volna velem fogatni.” Ezek után megindult egy sajátos kölcsönzési rendszer. Minden reggel a tehénnel együtt 3 ponyvaregényt kapott, az előzőeket pedig visszaadta.

Imre édesapját  behívják katonának, ez fokozza terhelését. Amikor azonban várva édesapja levelét  bement Orosházára, „legelteti szemét” a könyvesboltok kirakatain, de „fájó szívvel„ távozik, mert nagyon kevés pénze volt. „De ha huszonnégy fillér volt a zsebemben, megvettem a Világháború Képes Krónikája című folyóiratot, és azokból figyelemmel kísértem a  frontok állását a keleti, déli és nyugati harctereken. De ezzel is csak a szívem fájdult meg, mert minden számban volt egy tizenhat oldalas ív, Jókai A jövő század regényé-ből és jó lett volna minden héten megvenni, hogy az egész regényt magaménak mondhassam. De ez csak ábránd maradt számomra.”

13 éves és számára az olvasás jelenti a legnagyobb örömet.  Nehéz anyagi helyzetükben is kezébe kerülnek a hetilapok, sőt időközönként a pesti és az orosházi újság és természetesen minden év végén a kalendárium.

Ugyanez év januárja „sorsdöntő” számára. Komájával Orosházára megy jószág eleségért. Barátja cigarettát vett a már említett Wigner féle trafikban. Imre szokott módon a kirakatot nézegette. Itt fedezte fel  Farkas Pál Egy önkéntes naplóját,  Szomaházy István Mesék az írógépről és A. Conan Az üldözőcímű könyvét, darabonként huszonnégy fillérért. Mivel összes vagyona harminc fillér volt, arra gondolt, hogy csodának kellene történnie, hogy a könyveket megvegye. És a csoda megtörtént, mert mindkét nagymamáját „megszállta a Szentlélek, és mindkettő adott egy-egy tízfillérest. Boldogan csókoltam nekik kezet. Alig vártam, hogy Wignerékig érjünk, már ötven fillérem volt, és megvehettem két regényt a három közül. Meg is vettem az Önkéntes naplóját és az Üldözőt. Kifelé menet Sándorra bíztam a lovakat, én meg belemélyedtem kincseim tartalmába.. Körülöttem megszűnt a tér, az idő és az egész világ.”

Amikor elolvasta a két könyvet, megfogadta, hogy kéthetente megveszi a Milliók könyve sorozatot.

28 darab könyve volt, amit lakosztályában, az istállóban helyezett el egy fadobozban. „Ez a kis faláda volt  legelső könyvszekrényem, – írta – és ereklyeként ma is őrzöm még.” Az első „könyvszekrényt" egy évre rá  követte a második, mely egy méhkaptárból állt.

A könyvszekrény elkészítése, az „alkotás” Imrét örömmel töltötte el, s mint írta „Még egy kis lakatot is tettem az ajtóra, hogy be tudjam zárni, ha nem leszek  a tanyán. Este lefekvéskor egy darabig a mécsest sem fújtam el, hogy gyönyörködhessek könyvszekrényemben..”

Különben az istállóban lévő „olvasótermével” kapcsolatos sajátos élménye volt, hogy fekvőhelyét meg kellett osztania  egy náluk dolgozó orosz hadifogollyal Ivánnal. A megosztott lakosztályban Iván feje alá kerültek a könyvek.  A XXI. század olvasója számára szokatlan történést szó szerint kell idézni: „Az első este átadtam az ágyamat Ivánnak, én meg átcihelődtem az istálló másik felébe. Jó helyem lett volna ott, csak az volt a baj, hogy a borjak a lábam feje alól mindig kihúzták a szalmát, és nyalni kezdték a lábamat. Mivel könyveim Iván ágya fölött, az istállóban voltak egy ládában, bizony féltem, hogy elhasználja őket cigarettapapírnak. De hozzá se nyúlt soha, egyhez sem.”

A szenvedélyes kis kamasz  látástól vakulásig dolgozott és egyetlen öröme az olvasás volt.

Amint láttuk a fentiekben, alapvető gondja volt a könyvek beszerzése. De mint az életben annyiszor, a felfokozott igény a reménytelennek látszó helyzetben segített. Pulykatojást talál a mezőn, majd a kikelt három pulykát értékesítette és így „jó pár hónapig nem volt gondom, hogy honnan teremtem elő a könyvekre és a képes újságokra a pénzt.”

1916 karácsonyán Imre könyvtárában már megvolt Lázár István A kém című háborús regényén kívül, Verne Utazás a föld körül 80 nap alatt, Kipling A Dzsungel  könyveÚjabb dzsungeltörténetek, GorkijCsudra Makar, Jókai Népvilág – Tallérossy Zebulon levelei Mindenváró Ádámhoz, és természetesen az 1917-es Regélő Naptár. Az már „természetes”, hogy a vagyon birtokában megvette a Tolnai Világlapja, az Előre és az Érdekes Újság karácsonyi számát is.

Jellemző Imrére, hogy 1917 telén amikor  meglátta édesanyját a nagy hóban  „elébe sietett, mert tudta, hogy hozza a legújabb Milliók Könyvét."

Egy másik jellemző epizód életéből; haját, nyílván a szegénység miatt, mindig az édesapja nyírta. Ő viszont a fronton volt, így 17 éves korában először Orosházára borbélyhoz ment. A borbélyról semmit nem írt, arról viszont igen, hogy a Wigneréknél „rám mosolygott a Milliók Könyve, Farkas Pál: Kuthy Etelka című regénye."

Külön tanulmányt érdemelne, hogy miként alakult igényessége a könyvekkel szemben. Sok esetben másnál azt tapasztaltuk, hogy az  igénytelen irodalomtól  egyenes út vezet az igényesig.

Csizmadia Imre Nick Cartertől indult, semmilyen indítást nem kapott  az igényes irodalom felé, mégis amint láttuk lassan-lassan meg-megjelentek a valódi  irodalmi értékek; Jókai, Csehov, Turgenyev.

Ebben a korában hozzájutott  Turgenyev A tavasz hullámai és L.I. Vance A sziget kincse című könyveihez. Erről így számolt be „a két új könyvemmel, kimentem a tegnap rakott boglyák közé, az egyik árnyas oldalnál leheveredtem, és belemerültem a Tavasz hullámai tanulmányozásába. Nagyalakú, kéthasábos, negyednyolc oldalas füzetszerű könyv volt, elöl a borítékján a címkép: kékruhás, magas, cilinderes férfi fogja egy sárgaruhás, bőszoknyás szalmakalapos fiatal lány kesztyűs kezét. Így állnak egymással szemközt, a háttérben sárga, kétfelé nyitott fatábla-ablakos, fehér ház látható, alul címirat: Turgenyeff Ivén: Tavasz hullámai. Első oldalán négysoros vers:

Ifjúság álmai, / Ti boldog reggelek, / Tavasz hullámai, / Óh, hová tüntek?

Alatta zárjel közt: egy régi románcból.

(…Ez a könyvecském, ma,több, mint hatvan év után is megvan még, sokszor kezembe veszem, és amikor elnézem a címképet rajta, amikor beleolvasok – tudom nem hiszi el nekem senki –, mindig érzem a szénaillatot, amit akkor éreztem, amikor azon a meleg, júniusi csütörtök kora délutánján olvastam Dimitrij Pavlovics Szanin és Gemma Roselli szívfájdítóan szép történetét.)

Annyira elfeledkeztem mindenről, hogy csak akkor zuhantam le a mennyből a  valóságba, amikor Vuca hangját hallottam: Imre, már  Vitor néni keresi tenéked, vigyázz, ne meg lássa, hogy még nem csinálod a dolgod. Hoztam hidegvíz, igyál, van nagy meleg.”

A könyv olvasását munka után este folytatta és reggel a kakas kukorékolásakor fejezte be.

A folyamatos gazdasági munka és az olvasás szenvedélye gyakran járt kisebb-nagyobb konfliktussal. A boglya melletti  olvasásért nagyapjától olyan pofont kapott, hogy a „szalmakalapom jó három lépésre repült a fejemről”.

A munkát, tennivaló rendszeresen összekapcsolta az olvasással. Ez természetesen gyakran konfliktusokkal járt.  Egy alkalommal egy szilaj, tanyai borjút kellett Orosházára vinni. Imre örömmel vállalta a nehéz munkát, mert régen volt Wigneréknél. A borjút egy fához kötötte s kevés pénzéből két Nick Carter füzetet vett. Hazafelé  a borjút kötélen vezetve olvasni kezdte új szerzeményét, de a borjú megbokrosodott. Az eredmény szakadt ruha, vérző sebek és egy kutyák rágta Nick Carter  lett.

Mint már említettük a detektívregények és az értékesebb irodalom esetlegesen keveredett. A Milliók Könyve sorozat többsége detektívregény volt, de 16 éves, amikor felfedezi a Légrádi testvérekLegjobb könyvek című sorozatát, melyben már igényesebb könyvek is megjelentek. A sorozat első száma például Móricz Zsigmond Az isten háta mögött című regénye volt. Imre természetesen megvette, ez volt az első Móricz regénye, mert eddig csak folytatásokban olvasott Móriczot. Rövidesen az Athenaeum is indított olcsó sorozatot Olcsó regény címen. Természetesen kevés pénze nem tette lehetővé, hogy a sorozat valamennyi könyvét megvegye. Szomorúan írta, hogy „Azt sem tudtam, hogy mikor  melyiket vegyem meg, mert sehogy sem győztem pénzzel.”

Napjai munkával teltek el, „de este mindig egy más világba csöppentem, elmerültem a könyvek olvasásában”.

Új fejezetet jelentett életében, hogy 1918-ban eljutott Hódmezővásárhelyre. Addig csak Orosházán, Szentetornyán és Gádoroson volt. Természetesen most sem kirándult, hanem beteg édesanyja helyett hadisegélyért ment. A városban „jól kibámulta” magát, de  természeten megbámulta a könyvesbolt kirakatát.

Mikszáth Mácsik a nagyerejű könyvét a vasútállomás rikkancsától vette meg. A vonaton természetesen „megszűnt   létezni számomra a világ, csak olvastam, és mikor a kalauz Pusztakakasszéket kiáltott, alig volt annyi időm, hogy leugorjak.”

Imre, az újságokon keresztül és édesapja frontról küldött leveleiből nyomon követte a háború eseményeit.

A békéről is az újságból tájékozódott. 1918-ban éppen az orosz hadifogollyal  Vaszillal  szántott, amikor kivette zsebéből az Előre című újságot, „megmutattam  neki  a rajtuk lévő képeket, Lenint és Trockijt, Altvator  tengernagyot és a Kamaneffet, akik Breszt  Litovszkban tárgyalnak a békéről.”

Közben – ha pénz hiányában lassan is – de könyvtára az istállóban  a kaptár „könyvszekrényben” szépen szaporodott. Igaz – írja visszaemlékezésében – a könyvek többsége  olcsó filléres könyv volt. Büszkén említi, hogy „A körülöttünk lévő tanyasorban együttvéve sem volt annyi, még olcsó irodalmi termék sem! A tanyai parasztember legtöbbjénél a kalendáriumon kívül legfeljebb Énekeskönyv és Biblia, esetleg egy álmoskönyv volt csak.”

Imre igényei kamaszkorára lassan-lassan alakulnak. Az újságok mellett megjelennek Jókai, Mikszáth, Rákosi Viktor  művei. 1918-ban leltárt is készített könyveiről. E szerint volt:

 

  • Jókai 8
  • Mikszáth 8
  • Móricz 4
  • Lázár István 2
  • Detektivregény 8
  • Verne 2
  • Milliók Könyve 78
  • Legjobb Könyvek 30
  • Olcsó regény 16
  • Athenaeum  Könyvtár 4
  • Kipling: A dzsungel könyve
  • Viktome Ponson de Terrial
  • Nick Carter  82
  • Ezen kívül két évfolyam Előre
  • Egy évfoylam Képes újság
  • Sok példány Érdekes ÚjságTolnai Világ Lapja, Világháború Képes Krónikája, Koronás regények és Regélő kalendáriumok 1910-től 1918-ig.

 

Könyveire büszke  volt. Látogatóinak megmutatja az istállóban található könyvszekrényét, sőt – mint minden könyvet szerető ember – örömmel kölcsönözte is azokat.

Amint többször említettük Imre rendszeres újságolvasó fiatal volt. A hazai forradalmi mozgalmakról is újságokból értesült, a forradalmi változásokat az újságok megszűnésén keresztül tapasztalta. Az Orosházi Friss Újságból Néperő lett,  a fővárosból Vörös újság érkezett.

A Tanácsköztársaság  bukása utáni politikai helyzet Csizmadia Imre könyvtárát is elérte. Egy  csendőr átnézte a „könyvszekrényt”. Imre naivitására vagy tájékozatlanságára jellemző, hogy azt gondolta, hogy a csendőr szeret olvasni. Nem gondolta, hogy azok politikai tartalmát ellenőrizte.

A lassan felnőttkorba érkező Imre 1921 körül elhatározta, hogy minden Buffaló Bill könyvet megvesz, de kivitelezékor „próbára került pénztárcám teherbíró képessége”. A ponyva mellett 1922-ben szaporodtak az értékes olvasmányok. Jókain, Mikszáthon, Móriczon kívül megjelentek Gárdonyi, Móra, Dumas művei. Gárdonyi halála megviselte: „Nem akartam hinni a szememnek, hogy az én legkedvesebb íróm nincs többé.”

Imre 22 éves korában megházasodott, de a könyvek, az olvasás iránti szeretetén ez semmit nem változtatott. Pontosabban „csak annyi”, hogy egy-egy könyv megvásárlásához meg kellett szerezni felesége „engedélyét”. Ez azonban legtöbbször kedvező volt. Ezt onnan is gondoljuk, hogy a vásárolt könyvből időközönként feleségének is felolvasott.

1922-ben  megvásárolta a hetente megjelenő Tolnai Világlapját, havonta egyszer a Legjobb Könyveksorozatregényeit, hetente kétszer az Orosházi Friss Újságot, vasárnap pedig a Pesti Hírlapot. Mindezek jelentős anyagi terhet is jelentett számára.

1925 újév első napján a Pesti Hírlapból tudta meg, hogy Jókai születésének 100. évfordulóján Jókai-centenáriumi év lesz. Talán ez is jellemző Imrére, hogy Gárdonyiról, Jókairól és Rákosi Jenőről is az újságból szerzett információt. Természetesen tudjuk, hogy ekkor még Imrének  rádiója nem volt. A politika és a közélet híreit, melyek gondolkodását meghatározták, az újságokból szerezte. Újságból tudta meg a biatorbágyi merényletet, a frankhamisítást, Sándor szerb király meggyilkolását, Endresz Magyar óceán átrepülését, Hitler uralomra jutását. Ahogy írta a alapvető híreken „túllépett”. A XXI. században természetesen gondolnunk kell  arra, hogy egy alföldi szegény, tanyasi fiatalembertől  mennyire távol esett  a frankhamitás, vagy a Szerb király meggyilkolása. Érdekes viszont, hogy alapműveltségének hiányosságai ellenére felfigyelt arra, hogy Hitler bekebelezte Ausztriát.  Bölcsen úgy fogalmazott, hogy „ezt már nem lehetett figyelmen kívül hagyni”. Autodidakta műveltségéből, olvasmányaiból (vagy paraszti műveltségéből) szerzett bölcsesség tükröződik írásában, amikor megállapítja: „Ettől kezdve még jobban bújtam az újságokat, éreztem, hogy most már másként szól a nóta, másmilyen szelek fújdogálnak nemcsak a nagyvilágban, de  a határaink közelében is.” A bécsi döntést éjfél után olvasta. „Világos – írja önéletrajzában – mint a nap, hogy ilyen hírek foglalkoztatták nemcsak az újságot  olvasó tanyasi polgárokat, hanem az olyanokat is, akik nem olvasnak újságot. De az újságolvasóknak rosszabb,mert nekik kell elmagyarázni az utóbbiaknak, hogy mi a helyzet az országban.” Bár törvényszerű, de mégis megemlítjük, hogy a világpolitikai események figyelemmel kísérése  alárendelt volt a mezőgazdasági munkák elvégzésének.

A már többször említett sorozatokon kívül Imre érdeklődése folyamatosan tágult. 1928-ban kemény, hideg tél volt, így olvasásra   bőven volt idő. A Pesti Hírlapban megjelenő folytatáson regényeket olvas. Így például olvasmányai között szerepelt Rider Haggard, Conan Doyle, Farkass Jenő, Elvestad Sven, Benda Jenő, Valentine Williams, Richard Washburn, Dax Rohmer, Lázár István, Louise Gerard, Frank Heller, Sinclair Gluck és Wilke Collins. Ha a fenti szerzők nem is a világirodalom klasszikusai mégis egyfajta szélesebb kitekintést bizonyítanak.

Az 1930-as évek gazdasági világválság nehezítette Imre olvasási lehetőségeit. A Tolnai Világ Lapja60 fillér volt, s ez majdnem egy kiló cukor ára volt. A lap olvasottsága csökkent, ezért a  kiadó a 60 fillért 24-re mérsékelte. „Ezután – írja –  minden héten meg tudtam venni kedvenc képeslapomat. És meg is vettem.” Ebben a folyóiratban olvasta folytatásokban Val Lewton Sasok éneke című munkáját, amit „minden kultúrnyelvre” lefordítottak. Imrének rendkívül tetszett a könyv, esténként a feleségén kívül még a gyerekeknek is felolvasta.

Könyvszeretetének, számos példájának egyike, hogy 1932-ben egy orvosi várószobába várakozva  „elmélyülve gyönyörködött” a könyvszekrényben elhelyezett könyvekben.

A váratlanul megjelent orvos megkérdezte őt:

– Szeret olvasni fiam?

– Nemcsak olvasni, de könyvet magát is rajongásig szeretem – feleltem.

Szeresse is mindig fiam. A könyvek megszépítik az életet! Magának szép életet jósolok  fiam.

 

Sokoldalú intellektuális érdeklődésére jellemző, hogy nem volt rádiójuk, de megvásárolta a Rádió Újságot. Az ok:  "a 12 oldal mélynyomású mozi és színházképekért.”

Olvasási szenvedélyének újabb bizonysága, hogy 1942-ben  fuvarozott a tanya és a falu között. Közben – aligha véletlen – egy plakáton felfedezte, hogy március hónapban Markó Imre könyvesboltjában 20-40-60 százalékos árleszállítás van. Imre „nem tudott ellenállni” azon vette magát észre , ’”hogy már bent is volt a boltban”. A pénze kevés volt, csak egy könyvre futotta, de azt már este el is olvasta.  Éjfélre végzett vele, de a felesége nem dicsérte meg, mert jegyre adták a petróleumot. Olvasás közben döbbent rá, hogy a megvásárolt könyvnek további három folytatása van. A további kötetek árától libabőrös lett a háta. Tudtam – írta  –, hogy a költségvetési egyensúly erősen megbillen ekkora pazarlás elkövetése folytán, sőt a családi békesség is kirepül az ablakon.

A könyvek vásárlásáról és annak következményeiről öregkorában így emlékezett vissza: „négy kötet még megvan. Több mint negyven év alatt háromszor elolvastam. Ha megpillantom őket a szekrényben, eszembe jut, milyen keservesen szeretem meg őket. Kiveszem a szekrényből, magam elé állítom asz asztalon, és elfog a nosztalgia. Elmélázva nézegetem, emlékek torlódnak fel bennem. Látom magamat,  amint kabátom levetve hányom fölfelé a szalmát a marhakupacvevő padlására. Mire felhánytam, hátamra izzadt az ingem. Rám veszem kabátjaimat, megkapom az öt pengőt (akkor még nem volt divat a borravaló). Mire Markó úrral végeztem, már fázott a hátam a hideg, vizes ingtől. Mire most már az üres kocsival  végigúsztattam a tengerré változott Makói úton, már vacogott a fogam. Hetekig tartó köhögés lett belőle, vegyítve  sok szemrehányással, amiket a feleségemtől kaptam. Jogosan, mert az  év legpénztelenebb hónapjában 7 pengőt fecséreltem el könyvekre. Boldogtalanságomban is boldog voltam, mert 40 évesen az ember könnyen elfelejti a szenvedéseket. Arra is emlékszem, hogy jó darabig nem mentem moziba, hogy a veszett fejszének legalább a nyelét visszaspóroljam.”

Csizmadia Imre intellektuális fejlődésére már  korábban is többször utaltunk. 1943-ban azonban már sorozatban veszi meg a népi írók műveit. Ez már határozott olvasói tudatosságra utal.

Így számolt be erről: „Komoly könyveket is vettem azon az őszön. Akkor ismerekedtem meg a népi írók műveivel. Darvas Józsefnek addig csak a Fekete kenyér és a Vízkereszttől Szilveszterig című könyveit ismertem. Októberben megvettem a Harangos kut-at    és az Egy parasztcsalád történeté-t. Majd Sinka István Fekete bojtár vallomásai-t és a Harmincnyolc vadalmá-t, Illyés Gyula Puszták népé-t, Szabó Pál Őszi vetés, Bakó József Kapaszkodók, Lakatos Vince Hat rongyos, Kádár Lajos Tyukász Péter című könyvét.”

Amint azt már korábban említettük Csizmadia Imre nyomon követte a világpolitikai eseményeket.  A második világháború eseményeit nem csak passzívan követte, hanem önálló kritikus véleménye is volt az eseményekről, illetve az újságok híreinek valóság tartalmáról. A hírekből, eseményekből levonta a következtetést: a németek elvesztik a háborút. Lépést tartottam az eseményekkel – írta.

A front átvonulásakor két hónapig természetesen nem jutott újsághoz. Csak 1945 tavaszán jut ismét újságokhoz. Az első a Vásárhely Népe. Ebből tudja meg, hogy a szovjet csapatok elfoglalták a Keleti pályaudvart, a főváros elestét, és a február 10-i számból, hogy Szabó Dezső meghalt.

Az újságok természetesen már nem a régiek.

Ebben az évben azonban kölcsön kapta  Margaret Michel Elfújta a szél című közel 1000 oldalas könyvét. Általában nem szerette a kölcsön könyveket, de erről a könyvről már hallott és „nagy buzgalommal” olvasta. Ez volt az első „szellemi táplálékom, amióta a háború szele áthaladt felettünk". A hat elemi osztályt végzett ember  irodalmi érdeklődésére jellemző, hogy a könyv romániai magyarnyelvű kiadását is megvette, mert kíváncsi volt, hogy megtudja  miért kellett a Kosáryné fordítását átnézni és részben újrafordítani vagy szerkeszteni. „Három napom és három fél éjjelem ráment, de egy jottával sem lettem okosabb. Ma sem tudom, miért volt rá szükség, mert az első fordítás is van olyan jó, mint az utolsó”. 1945 júniusára lassan visszazökkent az élet a rendes kerékvágásba. Imre örömmel rögzíti „Az én kultúrára áhítozó természetem is ki lett elégítve. Júniusban már nemcsak az újságok jelentetek meg naponként, de megjött  a Ludas Matyi című élclap és a Képes Világ című nagyalakú képes hetilap is. Már nagyon hiányoztak nekem, vak is voltam, süket is voltam nélkülük. Meg is vettem mindig, csak olyankor nem, mikor a sok dolog miatt nem tudott közülünk senki a faluba menni A Képes Világ, a Nemzeti Parasztpárt hetilapja 12 oldalas volt, és Darvas József, Erdei Ferenc, Illyés Gyula, Kovács Imre és Veres Péter szerkesztette."

1946 nyarán a legnagyobb szegénység idején Imre tyúkot és tojást vitt a piacra, de mint máskor, a könyvesbolt  előtt kötött ki. A háború utáni első találkozását a könyvesbolttal így írta le: …”megálltam a könyvesbolt előtt, hogy a  kirakatüvegen keresztül nyalogassam a mézet, más szóval legeltettem a szemem az új könyvek között. Egyszer csak nagyot dobbant szegény, könyvsóvár szívem. Egy vaskos kötet mosolyog rám a kirakatból. Olvasom a címét: Gerland Roark A vörös boszorkány. Hünnye, de jó lenne ezt megvenni! Gyors fejbeli számolás, de a végén az jött ki, hogy még rágondolni sem lehet ilyen könnyelműségre, mert fontosabbakra kell a pénz.” Ugyanezen a napon egy másik kirakatban a Kámaszutra dobogtatta meg a szívét, de természetesen ezt sem tudta megvenni. Mindkét könyvet 15 év után sikerült megszereznie Egy másik piacnapon a kirakatban Ch. E.  Ganter Nána Sahib című munkáját fedezte fel. Érdeklődésének érzékeltetésére  e könyvvel való találkozásának élményét szó szerint idézzük:

„Bemegyek megérdeklődöm az árát. Már nem tudom, hogy mennyi, de nagyon sok millpengőt mondott Mikó úr.

–       Megnézhetem közelebbről? ­– kérdezem.

–       Ó, hogyne, kérem tessék!

Kezembe veszem, kinyitom, és olvasom a cím alatt: Egy indiai felkelés története. Indiáról olvasni nálam mindig mennyei gyönyörűségszámba ment. Nó, ezt még ha eleven cigánygyerekek potyognak is az égből, akkor is megveszem!”

A vásárlás mégsem ment könnyen, mert azalatt még megszerezte a szükséges millpengőt a könyvesboltba telefon érkezett, hogy csak forintot szabad elfogadni. Imre nem adta fel. Egy ismerőstől szerzett 51 tojást és így megkapta a könyvet. Felesége nem volt nagyon boldog, mert egyetlen könyvért 51 tojást adni abban az időben nagy pazarlásnak számított. Csizmadia Imre 37 év után is megsimogatja a könyvet, s ez olyan számára „mintha 51 tojást simogatna a kezem”.

A könyvek iránti érdeklődés a lassan már  idős Csizmadia Imrében  változatlanul megmaradt. 1955-ben az orosházi ócskapiacon Gárdonyi és Jókai könyveket talál. Megismerkedik a könyv eladójával és attól kezdve könyv vásárlás céljából rendszeresen felkeresi a lakásán. Felesége nem örül ugyan, de a szép kötésű könyvek miatt „megbocsátott”. Több, mint érdekes, inkább jellemző Csizmadia Imrére, hogy az eladásra kínált könyvek között felfedezte Evelyn Eaton Várj rám! történelmi kalandregényét. A könyvet  Kosáryné Réz  Lola fordította. A könyvtől nehezen válnak meg, nem akarják eladni, de Imre addig erőltette, még végül megszerzi azt..

A könyveket eladó család megvételre felkínálja  a könyvszekrényt is. A kísértés nagy, hiszen az istállóbeli „könyvszekrények már rég megteltek, s a könyvek lassan a fehérneműt is kiszorítják a szekrényből." Otthon csak a lefekvéskor meri feleségének előhozni a vásárlás lehetőségét. Mind annyiszor vita,  érvek, ellenérvek, majd  győzelem. Libákat kell eladni a szekrény megvásárlásához. A vásárlás létrejött. És Imre számára „Életem legboldogabb percei, órái voltak azok, amikor még akkor este helyet csináltunk neki a szobában, és én egyenként raktam a polcokra a ruhásszekrényből kiszedett kincseimet. Külön polcra a Gárdonyi-, külön a Jókai-köteteket, egy harmadikra és negyedikre meg a többit. Örömömbe azért jó adag üröm is vegyült, arra gondolva, hogy fájhat most a szíve szegény párosckámnak, hogy sajnálhatja libáit, amelyeknek árán ő egészen mást akart venni.”

Csizmadia  Imre napi politikai kérdésekkel ritkán foglalkozott, de feltűnő, hogy az 1955 körüli években újságot csal ritkán vett. Ez azért feltűnő, mert mint olvashattuk gyerekkora óta szenvedélyes újságolvasó volt. A Rajk László rehabilitálása idején azért összehasonlítja a per idején megjelentSzabad Népben megjelent írásokat a rehabilitáláskor megjelentetekkel.

A magyar és a világirodalmat akkor már jól ismerő, olvasó kultúrember csak 1956 után jutott fel Budapestre. Így emlékezett meg a nagy eseményről: „Réges-régi dédelgetett álmom volt meglátni Budapestet. Annyit olvastam róla már gyermekkoromtól kezdve. Szent fogadalmat tettem, hogy ha egyszer  teljesül az álmom, először Jókai sírját látogatom meg.” Érkezése napján  a Kerepesi temetőbe Jókain kívül Arany. Szabolcska Mihály és más  nagyjaink sírját is megtekintette. A kétnapos látogatás során természetesen nem maradtak ki  az antikváriumokat sem.

Mint a fentiekben láttuk az olvasó Csizmadiai Imre a napi politikától távol tartotta magát, de mint  gondolkodó  újságolvasó már Rajk esetében is észrevette a politika ellentmondásait, úgy az ötvenes években is felfedezi, hogy a termelőszövetkezetekkel és a beszolgáltatással kapcsolatban az olvasottak és a valóság nem találkoznak. Csak zárójelben írja, finoman fogalmazva: „Mindezeket nem sértő szándékkal írtam le, csak emlékezetből.”

A történelmi változások természetesen meghatározták Imre életét. Városba költöznek és a változások között elsőként említi: „A könyvesboltban és a szögénypiacon is böngészhettem könyvek után.”

A 60 fölötti Imre beteg lesz, nyugdijazzák, így boldogan írja, hogy: „Olvasgattam rendületlenül. Többkötetes, nagy kaliberű könyvet is. Korlátlanul volt rá időm.”

Eljár a szegedi kirakodóvásárra, gyűjti – most már az igényes könyveket.

Öregség, betegség, termelőszövetkezet – bajok, gondok sora, de 1969-ben honkongi betegség után, mégis a legfontosabb eseményként rögzíti egy könyvszekrény vásárlását.

Láttuk az eddigi könyvszekrénnyel kapcsolatos örömét, most azonban, amikor egy tanár házaspár„áruba bocsátotta a szép, üvegajtós és beüvegezett oldalú, keményfa vitrinjét is. Ezt megvenni számomra még álomnak is szép lett volna, hát még a valóságnak. Ezt még vérkönnyeket sírva is, de nem lehet elszalajsztani! Meg is egyeztünk, még néhány könyvet is kaptam ráadásul, és egetverő boldogságomban szállítottam hozzánk, és állítottam be a csempekályhán túl, a hátulsó fal mellé új könyvszekrényünket. Most nem libákat kellett feleségemnek feláldozni, mint az első vételkor, most hízó árából fizettük ki az árát. Azóta a két rendes, közönséges szekrényen kívül két üvegszekrény is áll a szobánkban teles-tele – sőt még a tetejük is – szebbnél szebb könyvekkel. Még most is, amikor ezeket a sorokat írom, 82 éves fejjel is – pihenés közben – egyik szememmel a két könyvszekrényt, a másikkal  a leányom által 1956-ban megfestett, rég lebontott, de akkor még fennálló tóparti tanyámat nézem, ami a falról tekint le rám.”

Az öregedő Imre bácsi  a hetvenes években már ismert ember a környéken, megismerkedik Darvas Józseffel is.

Ismertségének bizonyítéka, hogy hódmezővásárhelyi múzeum igazgatója felkéri egy paraszti tárgyú könyv lektorálására, majd ő beszéli rá életútjának megírására.

A könyvek vásárlása és olvasása hetven éves kora fölött is  megmaradt. Mikor felesége megkérdezi tőle, hogy mikor lesz már elég, ő csak annyit válaszol: „Majd, ha a sárga földet rám húzzák!”

Önéletírásával párhuzamosan verseket is ír, újságokban írásai  jelennek meg, melyek életrajzi  regényének egyes epizódjai.

Önmagában a könyvek vásárlását még vitathatnánk is, ha nem tudnánk, hogy a vásárlás szenvedélye gyerekkorától együtt járt az olvasás szenvedélyével. Szomorúan írja, 77 éves korában hogy 1979-ben mér  nem Szegeden, hanem Dorozsmán tartják a kirakodóvásárt. Hajnali 3-kor kell  kelni, a piacon nincs fedél „esős időben ürge lesz az ember. Fél tizenegyig nyargalászás a vásárban az elérhetetlen vágyálmok után….De  ha csak két keresettet találtam, akkor is megérte!”

Felolvasó esték, rádió riport, könyvbemutató, író-olvasó találkozó, portréfilm.

Munka és elismerés, de a legnagyobb siker, hogy Csizmadia Imre az olvasáson keresztül megtalálta az élet értelmét.

A XXI. században, a fogyasztó igények túlburjánzása idején tudnunk kell, hogy boldogan lehet olvasni, örülni a könyvnek  a borjú mellett éppúgy, mint az istállóban vagy a  szénaboglyában.

Könyve végén, 82 évesen Csizmadia Imre köszönetet mond a jobb kezének, hogy ezt a rengeteg betűt papírra vettette, mi viszont köszöntet mondunk, hogy ezt a könyvet  az olvasás gyönyörűségéről számunkra hozzáférhetővé tette.