Reziliens hallgatók és szakkollégiumi felvételi szelekció

Bevezetés, kérdések

^[1] Tanulmányunk fő kérdése, hogy a szakkollégiumokba való bejutást befolyásolja-e, s ha igen, miképpen a társadalmi háttér. A szakkollégisták társadalmi összetételét vizsgáló korábbi kutatások arra hívták fel a figyelmet, hogy a szakkollégiumok áteresztőképessége szűkös a társadalmi háttér alapján – vagy annak valamely közvetett hatásán keresztül – (a kutatási eredmények összefoglalását lásd: Ceglédi & Fónai 2012). A jelen tanulmányban elemzett Tehetségek Útja Kutatás szakkollégiumi adatbázisa alapján a bekerült szakkollégistákra, közülük pedig azokra vonatkozóan tehetünk megállapításokat, akik önkéntes alapon kitöltötték a kutatás kérdőívét. Nem tudhatjuk, hogy a válaszolók összetétele a szakkollégisták valós összetételét tükrözi-e, vagy ezt átírja a válaszadási hajlandóság társadalmi rétegzettsége. Arra azonban alkalmat adhat az adatbázis, hogy összehasonlítsuk a válaszoló bekerülteken belül a különböző társadalmi csoportokat, és ez alapján vizsgáljuk meg a szakkollégiumi felvételi szelekció létezését és természetét. Vajon az alacsonyabb társadalmi rétegekből érkezőknek a bejutáshoz többet kell teljesíteniük? Ha igen, akkor miben? Mi jellemzi a hátrányaik ellenére sikeres felvételin túljutott, úgynevezett reziliens hallgatókat? Kiknek az ösztönzésére, milyen hozománnyal érkeznek? Mely területeken szorulnak leginkább fejlesztésre a bekerülés után?

Társadalmi meghatározottság a szakkollégiumokba való bejutásban

Egy korábbi elméleti munkánkban áttekintettük^[2] a felsőoktatási társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődésének kánonját és az újraértékeléséhez kapcsolódó szakirodalmat. Az egyik oldalon az egyenlőtlenségek csökkenése kap hangsúlyt az elsőgenerációs értelmiségiek növekvő száma és aránya, a továbbtanulási lehetőséget a szakmaszerzés után is megteremtő szakközépiskola, a származási hatás életkor vagy más szereplők általi csökkenése, a szelekciós folyamat vagy a saját iskolai végzettség munkaerő-piaci megtérülése oldaláról megvilágítva. A másik irányzat képviselői az egyenlőtlenségek továbbéléséről beszélnek az alacsony státusúak továbbgyűrűző önkirekesztése, a felsőoktatás belső rétegezettsége, az üres státusok elérhetőségének növekedése, a területi egyenlőtlenségek, a szelektív elvándorlás, a származási hatás felfelé kúszása, a differenciált szelekció vagy az örökölt hátrányos helyzet büntetése kapcsán. A társadalmi meghatározottságokról szóló elméleteket, kutatási eredményeket úgy is értelmezhetjük, mint a félig megtöltött pohár különböző értelmezéseit. Az egyik oldal azt hangsúlyozza, hogy csökkennek, a másik pedig azt, hogy vannak még egyenlőtlenségek. Jelen írásban ez utóbbit megerősítő eredményekre jutottunk.

A szakkollégiumokba való bejutás és a belőlük való kimaradás a felsőoktatás belső szelekciós struktúrájának egyik szegmenseként is értelmezhető. A bekerülésben megfigyelhető törésvonalak a társadalmi egyenlőtlenségek leképeződései és azok továbbmélyítői is egyben. E törésvonalak létezését bizonyították azok a kutatási eredmények, amelyek rámutattak, hogy a szakkollégiumok hallgatói bázisának társadalmi háttere kedvezőbb, mint a felsőoktatás hallgatóié általában (az erre vonatkozó kutatási eredmények összefoglalását lásd: Ceglédi & Fónai 2012).^[3]

Ez részben a hátrányosabb helyzetűek önkirekesztésére vezethető vissza, ami több tényezőben gyökerezik. Erőteljesen befolyásolja az önkirekesztést a jelentkezők családi háttere, a tagság hasznosíthatóságának és költségeinek mérlegelése vagy a kortársak hatása (pl. Andor 2002; Róbert 2000a; Nyüsti 2012a; 2012b; 2013). A szakkollégiumi felvételit meg kell, hogy előzze a tájékozódás a szakkollégiumról, a felvételiig eljuttató információk sora, a szakkollégiumi tagsággal járó előnyök és kötelezettségek megismerése és mérlegelése. Egy interjús kutatás arra mutatott rá, hogy a szakkollégiumok népszerűsítése, a toborzás inkább informális, mint formális csatornákon valósul meg (Ceglédi 2015a), amely csatornák kevésbé jól láthatók a hátrányosabb helyzetű hallgatók számára. Az informális tájékozódásban ugyanis a hallgatótársak és az oktatók szerepe kimagasló. A hátrányosabb helyzetűek inter- és intragenerációs kapcsolatai azonban eltérő mélységűek és mintázatúak, mint jobb helyzetben lévő társaiké (Pusztai 2010; 2011; Ceglédi 2015b; 2015c), ezért ezek jótékony hatásaiból kevésbé részesülhetnek. Bár korunkban még mindig tömegek kerülnek be a felsőoktatásba, mégis nehéz e hallgatók számára, hogy felhívják magukra a figyelmet (Szendrő & Cziráki 2009; Pusztai 2011; Ceglédi 2012). Ha ez mégis sikerül, egy-egy oktatói bátorítás sokat lendíthet a hezitálók döntései esetében (Pusztai 2010; Ceglédi 2015d).

A szakkollégiumról való értesülést, a felvételi követelményekkel való szembenézést követően születik meg a jelentkezés eldöntése. Azonban nem elég csupán az, hogy az absztrakt elvárások szintjén foganjon meg a hallgatóban a szakkollégiumi felvételi lehetősége. A konkrét attitűdök és cselekvések szintjén döntéssé kell realizálódnia ennek a vágynak (vö. Mickelson, idézi Sugland et al. 1993). Egy interjús kutatás rámutatott, hogy a potenciális jelentkezők számára nem ismeretlen az, hogy a legtöbb szakkollégium esetében deklaráltan elit intézményekről van szó, ahol fontosak az előzetes teljesítmények, és már a jelentkezésnél is sokat számítanak a kapcsolatok. A „kapcsolatérzékeny kultúrával” rendelkező, a teljesítmény érdemmé válásában kevésbé bízó társadalmunk nyomai a hátrányosabb helyzetű hallgatók döntéseiben erőteljesebben éreztetik hatásukat (Hankiss 2004; Császi 2006; Sik 2001; Róbert 2000a; Nyüsti 2012b; 2013). Az oktatás világában jelen lévő, az érdemtelen, a tisztességtelen előnyszerzés intézményeként működő protekciórendszerét a közvélemény és a politikai publicisztika még erősebbnek mutatja, mint amilyen valójában (Róbert 2000b). A pályaaspirációk társadalmi meghatározottsága így a szakkollégiumokba való jelentkezésnél is megjelenhet.

A jelentkezés után maga a felvételi procedúra következik. Számos kutatás bizonyította a hátrányosabb helyzetű hallgatók lemaradását a szakkollégiumi felvételi esetében mérvadó szakmai teljesítmények terén (pl. Pusztai 2006; 2010; Gáti 2010; Fónai & Márton, 2010; Ceglédi 2012; 2015a, 2015b, 2015c; Nyüsti 2012a, 2013; Veroszta 2012; Szemerszki 2009a; 2009b). Ráadásul a szakmai teljesítményt elváró szakkollégiumokba olyan előzetes teljesítménnyel lehet bejutni, amelyet az alulkvalifikált családból érkezők kevésbé tarthatnak fontosnak. Egy korábbi elemzés rámutatott arra, hogy a hátrányaik ellenére kimagasló bemeneti eredményességi mutatókkal rendelkező, úgynevezett reziliens hallgatók is hordozzák társadalmi származásuk azon örökségeit, amelyek gátolják a felsőoktatáshoz fűződő előnyök értelmiségiekre jellemező kiaknázását. Míg a felsőoktatás manifeszt célrendszerével már-már vakon azonosulnak (ami például a maximalizált óralátogatásban, vagy a jó jegyekre való törekvésben nyilvánul meg), addig a kötelező kurrikulumon felüli lehetőségeket kevésbé ismerik fel, és alacsonyabb arányban élnek velük, mint a hozzájuk hasonló teljesítménnyel belépő, de előnyösebb társadalmi helyzetű hallgatók (Ceglédi 2015a; 2015b).

A bekerülés és kimaradás társadalmi törésvonalát azonban nemcsak az önkirekesztéssel magyarázhatjuk, hanem a szakkollégiumok felvételi gyakorlatával is. Ha ez a gyakorlat nem is tudatosan szelektív célzatú, a kapcsolati síkra terelt jelentkezés, a szubjektív szempontok érvényesülése, a társadalmi háttértől függő előzetes akadémiai teljesítmény, vagy az értelmiségi kritériumok preferálása miatt a társadalmi törésvonalak leképződnek, sőt továbbmélyülnek a szakkollégiumi felvételik során (Ceglédi & Fónai 2012; Ceglédi 2015a).

Az újabb kutatások azt sejtetik, hogy a felzárkóztató típusú szakkollégiumok megjelenésével egyre több hátrányos helyzetű hallgató juthat hozzá a szakkollégiumi tehetséggondozó forma jótékony hatásaihoz^[4] (Demeter 2012; Forray R. & Marton 2012; Kardos 2013). Egy kelet-magyarországi reziliens hallgatókat vizsgáló elemzés pedig arra mutatott rá, hogy a kimagasló teljesítményt felmutatókon belül már nagyon halványak, sőt jelentéktelennek mondhatók a társadalmi törésvonalak a szakkollégiumokba való bekerülések tekintetében (Ceglédi 2016). Az a tény azonban, hogy ők nem rekesztődnek ki, nem jelenti azt, hogy a gyengébb teljesítményűek körében ne számítana továbbra is a társadalmi háttér. A szakkollégiumokon belül meginduló, társadalmi törésvonalakra rímelő differenciálódás pedig nem biztos, hogy e törésvonalak elhalványítására szolgálnak. Lehetséges, hogy csak átszínezésükre.

Ebben az elemzésben arra nyílik lehetőségünk, hogy a hátrányosabb helyzetűek alulreprezentáltságát felsorakoztató és a felvételi szelekciós mechanizmust interjús technikával vizsgáló kutatási eredményeket kibővítve a jelenség mögött rejlő tényezőket újabb kérdőíves adatokon teszteljük. Az önkirekesztésről továbbra is csak közvetett információkat kaphatunk, de sokat elárulhat a szakkollégiumi jelentkezést ösztönző személyekre vonatkozó kérdéssornak a különböző társadalmi kategóriák szerinti elemzése. Arra is fény derülhet továbbá, hogy a bekerülteken belül az egyes társadalmi csoportok különböznek-e a felvételkor birtokolt teljesítményekben.

Elemzésünkben különös figyelmet szentelünk a reziliens társadalmi csoportoknak, akiket a sikeres szakkollégiumi felvételt nyertek közül azokkal azonosítunk, akik legfeljebb szakmunkás végzettségű szülőkkel rendelkeznek vagy községből érkeztek.

Adatok

A Tehetségek Útja Kutatást a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége végezte 2015-ben az Országos Tudományos Diákköri tanács (OTDT) és a Szakkollégiumok Egyeztető Fórumának közreműködésével. Az adatfelvétel egy online (CAWI) kérdőív segítségével történt, melyet a 2015-ös XXXII. OTDK résztvevői és szakkollégiumi hallgatók töltöttek ki 2015. március 25. és április 2. között. Jelen tanulmány a kérdőívre önkéntesen válaszoló 427 szakkollégista válaszait elemzi. A minta az alapsokaság semmilyen ismérve szerint nem reprezentatív.

Eredmények

A szakkollégiumi belépést előmozdító személyek

Meglepő, hogy a legmagasabban iskolázott családokból érkezők számoltak be a legalacsonyabb arányban oktató vagy szakkollégiumi oktató ösztönzéséről, amely hiányt a családtagok bátorítása és saját elhatározásuk ellensúlyoznak (1. táblázat). Ez jelentheti azt, hogy nem annyira kiszolgáltatott a szakkollégium melletti döntésük az akadémiai világ képviselőinek (az oktatóknak), mint az alacsonyabban iskolázott családokból érkezők esetében. Az oktatók és szakkollégiumi oktatók támogatását leginkább a középfokú végzettségű szülők gyerekei tudhatják magukénak, de a legfeljebb szakmunkás végzettségű anyáktól származók esetében is sorsdöntőnek bizonyultak a „népi tehetségekre” érzékeny oktatói tanácsok. Szükségük is van ezekre, hiszen az érettségivel sem rendelkező szülői kategóriákban a legalacsonyabb a hallgatóbázison belüli ösztönzés, és a családi bátorítás sem kimagasló a körükben. Ezek az eredmények meglepőek, hiszen a szakirodalom alapján azt feltételeztük, hogy a magasabban kvalifikált családokból érkező, a felsőoktatásban való eligazodás mintáját otthonról hozó hallgatók könnyebben teremtenek kapcsolatot oktatóikkal. Azonban úgy látszik, hogy a szakkollégiumokra való rátalálásban ettől eltérő tényezők játszanak szerepet. Az eredményeket átszínezhette esetleg az a tény, hogy miután a szakkollégiumok egy részébe még a felsőoktatásba való bejutás előtt kell jelentkezni, az említett oktatói bátorítás egy részét valójában még a közoktatásban kapták meg a hallgatók, ahol még élénkebben élhet a „népi tehetségek” felkarolásának pátosza. A másik lehetséges magyarázata ennek a várakozásoktól eltérő eredménynek, hogy a kimagasló eredményekkel belépő, de hátrányos helyzetű, úgynevezett reziliens hallgatók jobban engedelmeskednek azoknak a tanácsoknak, amelyek a felsőoktatás manifeszt, formális síkján (tehát oktatóikon) keresztül jutnak el hozzájuk, hiszen igen magas az akadémiai körökbe vetett bizalmuk. Ugyanakkor a hallgatókkal kialakított kapcsolatok által, informális úton érkező, az óralátogatást és jó jegyek megszerzését esetleg fenyegető extrakurrikuláris lehetőségekre kevésbé fogékonyak (Pusztai 2011; Ceglédi 2015b; 2015c). Emellett az is lehetséges, hogy a magasan kvalifikált családok gyermekei körében terjedő szkepticizmus és kiábrándultság miatt (Veroszta 2010; Pusztai 2011; Ceglédi 2015c) ezek a hallgatók a formális kereteket leginkább megkerülve, családi és hallgatói kapcsolataikra építve és az oktatók véleményét ignorálva keresik a számukra kevésbé vonzó felsőoktatáson belül azokat a lehetőségeket, például a szakkollégiumokat, amelyek által „elit” mivoltukat érvényesíthetik.

A lakóhely szerinti bontásból az derül ki, hogy a fővárosiak támaszkodhatnak legkevésbé oktatók vagy szakkollégiumi oktatók előmozdító tanácsára a felvételit illetően. Lemaradásuk többszörös ezen a téren. Ami mégis a szakkollégiumba vezeti őket, az leginkább a kimagasló saját elhatározás, de családtagjaiktól, hallgatótársaiktól vagy szakkollégista hallgatóktól is átlagos arányban kapnak ösztönzést. Érdekes, hogy a városiak és megyeszékhelyiek körében a legmagasabb a családból hozott bátorítás.

1. táblázat:
A szakkollégiumi jelentkezést ösztönző személyek az apa, az anya iskolázottsága^[5] és a lakóhely településtípusa^[6] szerinti csoportokban (oszlopszázalék, zárójelben az adott személy adott iskolázottsági csoporton belüli rangsorszáma)

Forrás: Tehetségek Útja Kutatás 2015, szakkollégisták (N=427)

A belépéskori hozomány

A belépéskori hozományon belül hat dimenziót alakítottunk ki, amely dimenziókat egy-egy indexpontszámmal láttunk el. A dimenziók kialakításához korábbi interjús kutatások és az eredményességről szóló szakirodalom tapasztalatait vettük alapul (Pusztai 2013; Ceglédi 2015a).^[7] 1) A céltudatos választás komponensei a határozott karrierterv és a szakkollégiumról való előzetes tájékozódásra vonatkozó itemek voltak. 2) A saját hozomány dimenzióban összegződtek az olyan személyes tulajdonságok, amelyek kevésbé függnek a társadalmi hovatartozástól (ahogy arra a szakirodalom rámutatott), mint a felelősségteljesség, jó munkabírás, szakmai elkötelezettség vagy közéleti aktivitás (Ceglédi 2015b). 3) Az értelmiségi hozomány indexébe tartozik a társadalmi háttérrel összefüggő felsőfokú nyelvvizsga, a határozott megjelenés és az, hogy a megkérdezettek könnyűnek ítélik-e meg a szakkollégiumokba való bekerülést. Korábbi eredményeink alapján fontosnak tartottuk különválasztani 4) az extrakurrikuláris és 5) a kurrikuláris követelményeknek való megfelelést, hiszen ezekben jelentős társadalmi törésvonalakat fedeztünk fel. A kurrikuláris megfelelés inkább a reziliens hallgatókra jellemző (akik sikeresen léptek be a felsőoktatásba hátrányaik ellenére), míg extrakurrikuláris aktivitásuk alulmarad a kedvezőbb hátterű sikeres belépőkhöz képest (Ceglédi 2015b; 2015c). A kurrikuláris megfelelést a 4,5 feletti tanulmányi átlag alapján azonosítottuk, az extrakurrikuláris tevékenységek között pedig a konferencia szereplést, a publikációkat, a kutatási tapasztalatot, a kutatási tervet és a más felsőoktatási tehetséggondozásban való részvételt összegeztük. 6) Az utolsó a közösséghez való tartozás indexe, amelyet a szakkollégiumi kurzusok felvétel előtti látogatása és a közösség értékeivel való azonosulás iteme képviselt.

A pontszámokat dimenziónként arányosítottuk, így egy dimenzióban 0 és 3 pont közötti értéket, összesen pedig 18 pontot érhetett el mindenki.^[8] Ezt a többdimenziós bemeneti hozományt vizsgáltuk meg a legalapvetőbb társadalmi háttérmutatók^[9] mentén.

Az összesen elérhető pontszám esetében 1-2 pontnál nincs nagyobb eltérés az apa, az anya iskolázottsága és a lakóhely településtípusának csoportjai között (1., 2. és 3. ábra). Ezek alapján óvatos következtetésként levonható, hogy ha a szakkollégiumok országos összképét nézzük, akkor a felvételinél a társadalmi háttér nem (vagy nem önmagában) jelent szelekciós kritériumot. Ugyanakkor abban már eltértek az egyes társadalmi csoportok, hogy hogyan érik el ezt a közel hasonló összpontszámot.

1. ábra:
A szakkollégisták belépéskori hozományának mintázata az anya iskolázottsága szerinti csoportokban (arányosított indexpontszámok)

Forrás: Tehetségek Útja Kutatás 2015, szakkollégisták (N=427)

A belépéskori hozomány retrospektív önjellemzését illetően eltérő mintázatot láthatunk az egyes társadalmi csoportokban a hat dimenzió szerint. Szembeötlő például azoknak a hallgatóknak a céltudatos választásban, az extrakurrikuláris aktivitásban vagy a jó tanulmányi átlagban tapasztalt előnye, akik középfokú végzettségű anyával rendelkeznek (1. ábra). Lehetséges magyarázat erre, hogy ebben a hallgatócsoportban Bourdieu (2003) kispolgár típusa ismerhető fel, akiket a középosztályi aszkézis jellemez. A felsőfokú végzettségű anyák gyerekei mindebben inkább sereghajtóként vagy átlagos teljesítményt nyújtókként tűnnek fel önjellemzésük alapján, s összpontszámuk is valamelyest alulmarad a középfokú bizonyítvánnyal rendelkező anyáktól származókhoz képest. Lemaradásukat egyedül kimagasló értelmiségi hozományukkal kompenzálják, ami – úgy tűnik – mégis segíti őket a szakkollégiumokba való bejutásban. A reziliensekkel azonosítható legfeljebb szakmunkás végzettségű anyákkal rendelkező hallgatók esetében a saját hozomány (elkötelezettség, felelősségteljesség, munkabírás, közéleti aktivitás) a legkimagaslóbb, de figyelemre méltó a céltudatos választásra vonatkozó önértékelés átlag feletti értéke is. Összességében mégis ők érték el a legkevesebb pontszámot, ami a legalacsonyabb értelmiségi hozományukra, a közösségbe való betagozódás vagy értékazonosság előzetes felismerésének hiányára és a gyenge kurrikuláris megfelelésre vezethető vissza. Ez az eredmény ugyanakkor arról is árulkodik, hogy bár árnyalattal kevesebben vannak a szakkollégiumokban összhallgatói átlagukhoz képest, nem kell többet teljesíteniük a bekerüléshez.

2. ábra:
A szakkollégisták belépéskori hozományának mintázata az apa iskolázottsága szerinti csoportokban (arányosított indexpontszámok)

Forrás: Tehetségek Útja Kutatás 2015, szakkollégisták (N=427)

Az apa iskolázottsága szerinti csoportok esetében is jól látható, hogy a legmagasabb társadalmi kategóriában az értelmiségi hozomány a leginkább hasznosítható a felvételik során (mintegy pótolja a többiben tapasztalt lemaradást), emellett a közösségiség indexe is náluk a legmagasabb az önjellemzésük alapján, míg például extrakurrikuláris aktivitásuk inkább átlag alattinak mutatkozik (2. ábra). Figyelemre méltó továbbá, hogy a céltudatos választással is kevésbé jellemzik felvételkori önmagukat, valószínűsíthetően amiatt, mert kevesebb téttel járt számukra, hogy kipróbáljanak egy-egy idő- és energia-befektetéssel járó tevékenységet. Továbbá ez annak is lehet a jele, hogy a szakkollégiumokban rejlő lehetőségeket kevesebb tájékozódással is felismerték, és gyengébb háttérteljesítménnyel is nekivágtak a felvételinek, mint mondjuk a legfeljebb szakmunkás végzettségű apáktól származók. Míg ez utóbbi csoport körében valószínűleg nagy energiákat emészt fel a felvételi előtti mérlegelés (céltudatos választás) és a jó jegyek mellett nehezen teljesíthető extrakurrikuláris tevékenység átlagos szintre hozása, addig a legmagasabb végzettségű apák gyermekei a közösségbe való bedolgozásra koncentráltak. A középfokú végzettségű apáknál már kevésbé látszik az a fölény, amit a középfokú anyáknál tapasztaltunk. Egyedül az extrakurrikuláris tevékenységben magaslanak ki. Az apa végzettsége szerinti csoportokban halványabbak a különbségek, a középfokú végzettségű apák gyermekeinek teljesítménye kevésbé kiugró, s a „szokásos” lépcsőzetesség érvényesül inkább.

3. ábra:
A szakkollégisták belépéskori hozományának mintázata a lakóhely településtípusa szerinti csoportokban (arányosított indexpontszámok)

Forrás: Tehetségek Útja Kutatás 2015, szakkollégisták (N=427)

A településtípusok szerinti bontás (3. ábra) alapján elmondható, hogy a budapestiek nem különösebben eredményesek, sőt, inkább sereghajtók retrospektív önjellemzésük alapján a belépéskor a jó jegyek vagy az extrakurrikuláris tevékenységek tekintetében, és abba se fektetnek sok energiát, hogy a szakkollégiumban rejlő lehetőségekről és kötelezettségekről információkat szerezzenek (céltudatosság indexe). Ezt a lemaradásukat azonban ellensúlyozza az értelmiségi hozomány és a közösségbe való betagolódás, illetve az ez utóbbi értékeivel való azonosulás, amely két mutató az ő körükben a legmagasabb. Figyelemre méltó, hogy ennek ellenére a községben élők érték el a legmagasabb összpontszámot. Ők céltudatosságukkal, személyiségjegyeikkel (saját hozomány) körözik le/hozzák be a többieket, de átlag fölötti körükben a közösségiség indexe, s átlagos az extrakurrikuláris aktivitás és a kurrikuláris megfelelés is. Érdekes, hogy a városban és megyeszékhelyen élők számoltak be a legtöbb olyan tevékenységről, amely a kötelező kurrikulumon túlmutat, ugyanakkor a jó jegyek tekintetében is ők az elsők, tehát több fronton is megállják a helyüket. Ezen erőfeszítéseik ellenére alulértékelik az olyan személyiségjegyeiket, mint a munkabírás, felelősségteljesség, szakmai elkötelezettség (saját hozomány).

Összegzés és diszkusszió

Az az eredmény, hogy a belépéskori hozomány retrospektív önjellemzésen alapuló összértékében közel hasonlóak az apa és az anya iskolázottsága, valamint a lakóhely településtípusa mentén felállított csoportok, arra enged következtetni, hogy a szakkollégiumokba való bejutás során a teljesítmény az elsődleges szempont. Ugyanakkor ezt a közel azonos teljesítményt eltérő módon érik el a vizsgált társadalmi kategóriákba tartozó hallgatók. Különböznek a szülői iskolázottsági és lakóhelyi csoportok abban, hogy kinek az indíttatására és milyen bemeneti hozománnyal vágnak neki a szakkollégiumi felvételinek és nyerik el a tagságot.

A reziliens társadalmi csoportok (legfeljebb szakmunkás szülőkkel rendelkezők, községből érkezők) szakkollégiumi bejutását a következőképpen jellemezhetjük: Önjellemzésük alapján ők voltak a legkimagaslóbbak a kötelezettségek és lehetőségek alapos mérlegelését, valamint a határozott karriertervet tekintve. Ez annak lehet a jele, hogy ezekben a társadalmi kategóriákban nagyobb tétje van a felsőoktatás manifeszt célrendszerének való megfeleléssel konkuráló extrakurrikuláris tevékenységek elvállalásának, például a szakkollégiumi tagságnak. A család felé látványosabban elkönyvelhető eredmény például a vizsgák sikeres letétele, mint egy ezzel konkuráló, esetleg a család számára ismeretlen tevékenység (Ceglédi 2012; Bocsi & Ceglédi 2016). Ezért is számoltak be arról ezek a hallgatók, hogy fontos számukra az oktatói bátorítás a jelentkezéshez, hiszen az oktatók a családok által is tiszteletben tartott akadémiai világ megtestesítői, míg hallgatói kapcsolataikon és családjukon keresztül kevésbé kapnak erre vonatkozó ösztönzést (vagy kevésbé fogékonyak ezekre). Önbizalom is szükséges ahhoz, hogy ezek a reziliens hallgatók jelentkezzenek és bejussanak, hiszen azt láttuk, hogy a felelősségteljességet, a jó munkabírást, a szakmai elkötelezettséget és a közéleti aktivitást tömörítő mutató tekintetében is a legmagasabb értékekkel jellemezték magukat. Átlagosnak vagy azt megközelítőnek mondható a kurrikuláris és az extrakurrikuláris feltételeknek való megfelelésük, ami arra vall, hogy nem kell többet teljesíteniük a bekerüléshez. Egyértelmű ugyanakkor a lemaradásuk az értelmiségi hozományra vonatkozó retrospektív önjellemzésük tekintetében, s a közösségbe való bedolgozás vagy értékazonosság is csak a községből érkezőknek tűnik fontosnak vagy megvalósíthatónak.

Mindezt a hétköznapi gyakorlat nyelvére fordítva elmondható, hogy valamely mutató tekintetében nyújtott pluszteljesítmény képes felülírni azokat a hátrányokat, amelyek a társadalmi háttérből adódnak. Például a nyelvvizsga és a határozott megjelenés terén tapasztalt lemaradást képes ellensúlyozni a szakmai elkötelezettség és a szorgalom. A hallgatói és családi bátorítás hiányát pedig pótolhatja a tehetségeket fürkésző oktatók ösztönzése.

Tanulmányunk módszertani tanulságokkal is szolgált. Újabb megerősítést nyert, hogy az anyai iskolai végzettség nem egyszerűsíthető le diplomás-nem diplomás vagy érettségizett-nem érettségizett dichotóm változóra, hiszen az érettségizett anyáktól származó csoport kiugró értékeket mutatott fel bizonyos eredményességi mutatók terén. Ezzel együtt az is látható, hogy az érettségizett szülőkkel nem rendelkező, a szakkollégiumi felvételit sikeresen teljesítő reziliens hallgatói csoport a származás mélyebb és egyedi tartalmú nyomait viseli. A budapestiek „alulteljesítése” és a községekből érkezők sajátos arculata pedig arra vall, hogy a szakkollégisták esetében a három alapvető településtípus szerinti felosztás sem a szokásos lépcsős módon differenciálja az eredményességet.

Az az eredmény is továbbgondolást érdemel, hogy a felsőfokú végzettségű szülők gyermekei és a budapestiek a várthoz képest alulteljesítenek a felvételin. Egy korábbi, Hajdú-Bihar megyei felvételizőket vizsgáló munkánkban azt gondoltuk, hogy ez a „lefölözöttség” regionális sajátosság, amelyet a szelektív elvándorlás okoz (Ceglédi & Nyüsti 2011). Mostani elemzésünk alapján ugyanez az összefüggés országos szinten is igaznak bizonyult a szakkollégisták belépéskori eredményessége tekintetében. Az alulteljesítés mögött az a szakirodalomban leírt jelenség rejtőzhet, hogy a felsőoktatásból való kiábrándultság, szkepszis terjedőben van a legmagasabban kvalifikált szülőktől származó hallgatók körében (Veroszta 2010; Pusztai 2011; Ceglédi 2015a; 2015b). Elemzésünk érdekes eredménye, hogy egy-egy szakkollégiumban mégis találnak olyan értékeket ezek a fiatalok, amelyekkel azonosulhatnak.

1. Melléklet:
A belépéskori hozomány indexeihez tartozó kérdések

Footnotes

1. ^{^} Köszönjük Cziráki Szabinának a kutatás megvalósításában nyújtott segítségét.
2. ^{^} Az elméletek szintetizáló áttekintése részletesen olvasható: Ceglédi & Fónai 2012.
3. ^{^} Az itt felsorolt kutatások egyfajta összképet tárnak elénk, de az egyes szakkollégiumokban különböző szelektivitási mintázatok érvényesülhetnek.
4. ^{^} A szakkollégiumok jótékony hatásairól összefoglaló írás pl.: Ceglédi et al. 2016
5. ^{^} Az apa és anya iskolai végzettségét az alábbiak szerint kategorizáltuk: Legfeljebb szakmunkás: 8 osztály vagy annál kevesebb; szakmunkásképző. Középiskolai érettségi: középiskolai érettségi. Legalább felsőfokú technikum: főiskolai diploma, felsőfokú technikum, egyetemi diploma; posztgraduális.
6. ^{^} A lakóhely településtípusának kategorizálásakor a megyeszékhelyet és a várost vontuk össze, a többi kategória eredeti formájában maradt. A külföldi lakóhelyet megjelölők körében a településnév utólagos kódolásával soroltuk be a településtípust.
7. ^{^} Az indexképzés a hallgatók retrospektív önjellemzésére vonatkozó kérdéssoron alapul (lásd 1. melléklet). Az adatredukcióra az interpretálhatóság megkönnyítése és a dimenziók megragadása, körvonalazása miatt volt szükség. Kísérletünk nem tekinthető objektívnek. Az itt bemutatott dimenzióképzés csak egy a lehetséges tömörítési, tipizálási módok közül, egyfajta tesztelése a korábbi, elsősorban interjúkra épülő szakirodalomban felbukkanó dimenzióknak. Magában hordozza a kutatói szubjektivitást, amelyet igyekeztünk a korábbi szakirodalmi tapasztalatokra építés által minimalizálni.
8. ^{^} Az egyes dimenziókhoz tartozó kérdéseket az 1. melléklet tartalmazza.
9. ^{^} Klaszterelemzésekkel társadalmi csoportokat kíséreltünk meg azonosítani az apa és az anya iskolázottsága, valamint a lakóhely alapján (a jövedelem bevonásától eltekintettünk a válaszmegtagadók magas aránya miatt), de nem találtunk kellően homogén csoportokat. Ennek oka lehet a szakkollégiumok speciális merítési bázisa, a társadalmi hátterükhöz képest atipikusnak és tipikusnak tekinthető csoportok elaprózódása, a települési és szülői iskolázottsági hierarchia fokainak heterogén kombinációi.