Műhely

Szeptemberi számunkban kezdtük közölni Hunya Márta elemzését, amely a vitakultúra fejlesztését célzó nemzetközi projekt eredményeit mutatja be. Az első rész arról szól, hogy milyen lehetőséget adnak a NAT egyes műveltségterületei a nemzetközi értelemben vett vitakultúra fejlesztésére. A most közreadott második rész a kerettanterveket veszi górcső alá ebből a szempontból. Az elemzés a középiskolai magyar és történelem kerettantervekre terjed ki. Felhívja a figyelmet azokra a tantervi elemekre, amelyek jól szolgálják a vita, az érveléstechnika fejlesztését.

A különböző nemzetközi összehasonlító mérések eredményei arra utalnak, hogy a magyar diákok problémamegoldó gondolkodásának fejlettsége elmarad a nemzetközi átlagtól. A tanulmány összegzi, milyen gondolkodási műveletek gyakorlásával lehet fejleszteni a tanulók problémamegoldó képességeit a középiskolai biológiatanítás során. Konkrét módszertani eszközöket is bemutatnak a szerzők egyrészt a problémamegoldás szintjének mérésére, másrészt a képességek fejlesztésére.

A vitakultúra fejlesztésének lehetőségeit elemző sorozatban a szerző a NAT és a kerettanterv műveltségterületeiben, tantárgyaiban a vitázást, érvelést igénylő tartalmakat mutatja be.

A cím látszólag egyszerű megfordítás. Azt kérdezi, mennyiben érettek iskoláink arra, hogy a gyerekekkel jó hatásfokon^[1] foglalkozzanak. A kérdést „fordítatlan” változatban jól ismerjük: iskolaérett-e a gyerek? Ez utóbbit mérni is tudjuk az iskolák által készített

Kamarás István, a hetvenes években indult olvasótábori mozgalom egyik vezéralakja a táborok művelődésben, személyiségfejlesztésben játszott szerepének felidézésével reflektál egy korábban Csoma Gyula– Lada László által írott és a felnőttek olvasási problémáival foglalkozó tanulmányra. Kamarás István írásából képet kaphatunk arról, hogy az olvasótáborokban milyen módszerekkel keltették fel a zömében nagyon hátrányos helyzetű fiatalok igényét az olvasás iránt.

A gyakorló középiskolai tanár szerző a saját iskolájában végzett nevelési eredményvizsgálatáról számol be írásában. A budapesti középiskola, mint cseppben a tenger mutatja azokat a jellegzetes értékrendbeli, személyiségfejlődésbeli sajátosságokat, amelyek általában jellemzőek a mai 14–18 éves korosztályra. A tanulmány egyik legérdekesebb része azoknak a diákválaszoknak az összegzése, amelyben a tanulók elmondják, hogy ők maguk mivel tennék a mainál hatékonyabbá az iskolai nevelést.

A világháló terjedésében jelentős állomás volt a kistelepülések lakói számára internetezési lehetőséget biztosító teleházak megjelenése. A tanulmány az iskola és a teleház összekapcsolódásának lehetőségeit mutatja be. A két intézmény informatikai infrastruktúrájának és szakmai kompetenciáinak együttes fejlesztése jelentősen meggyorsíthatja a kistelepüléseken az informatikai kultúra fejlesztését. A szerző konkrét javaslatokat fogalmaz meg az összekapcsolódás programjának végrehajtására.

A tanulmány egy konkrét történelmi téma kapcsán mutatja be azt, hogy milyen módon lehet a történelmi programok fejlesztésében megtervezni az új fogalmak elsajátítását és a különböző kompetenciák fejlesztését. A tanulmány arra is rávilágít, hogyan lehet és kell megtervezni egy-egy tananyagrész helyét az adott műveltségterületen belül, illetve milyen módon teremthetőek meg az adott téma tartalmának más műveltségterületekkel való kapcsolatai.

A Deák Diák Iskola egy évtizeddel ezelőtt keltette fel a sajtó érdeklődését, mivel évtizedekig használt épületét az eredeti tulajdonos, evangélikus egyház visszakapta, és az iskolának új épületet kellett szereznie, hogy a pedagógus- és gyermekközösség együtt maradhasson. Erről a sokféle hagyományt ápoló, sajátos belső világot jelentő iskoláról készített esettanulmányt Császár Adrienn, az iskola egyik pedagógusa. A beszámoló kísérletet tesz annak bemutatására, hogy milyen nevelési értékek, módszerek, milyen szervezeti formák teszik vonzóvá az iskolát a szülők, a gyerekek és nem utolsósorban a pedagógusok számára.

A baktakéki Körzeti Általános Iskola Borsod északkeleti részén működik. A baktakéki és a hozzá tartozó többi kisiskola mind olyan településen működik, ahol igen nagy számban élnek halmozottan hátrányos helyzetű roma tanulók. Az írásaiból már jól ismert igazgatónő azt a programot mutatja be, amely eredményesen képes segíteni a hátrányos helyzetű tanulók fejlesztését, szocializációját. Áttekintést ad mindazokról a kezdeményezésekről, amelyeket az elmúlt években dolgoztak ki az etnikai sajátosságokhoz illeszkedő neveléshez.