Kritika-figyelő

Bizonyára sokan emlékeznek még Kovács András hatvanas évekbeli filmjére, a Nehéz emberekre. Kovács ebben a dokumentumriportban öt-hat olyan embert mutatott be, akik részben a társadalom, a szűkebb környezet értetlensége, gáncsoskodása, részben pedig saját személyiségük, konokságuk, alkalmazkodásképtelenségük folytán kerülnek állandóan konfliktusba a környezetükkel, s nem tudják igazán befutni

Évtizedeken át viták folytak arról, hogy szüksége van-e a pedagógiának az olyan „segédtudományra”, mint a szociológia. A vita valójában arról szólt, hogy mit is kezdjen a pedagógus azokkal az adatokkal, illetve az iskolaszociológus által levont következtetésekkel, amelyeket egy-egy téma kutatása után közread a kutató. Ezek a viták abban a korszakban kezdődtek, amikor a politika a korábban

Pethő László tizenhat tanulmányt gyűjtött össze munkáiból a felnőttoktatás és művelődésszociológia egymáshoz illesztett tárgykörében. Közülük kettő, saját fordításában, az andragógia élő klasszikusának számító Franz Pöggeler, valamint a finn Seppo Sivonen munkája. Mindkét fordítás része a gyűjtemény tág, nemzetközi horizontokra tekintő szemléletének. (A Pöggeler

Évtizedek óta tudjuk, hogy a magyarországi cigányság sorsának jobbrafordulásához milyen nagy szükség lenne arra, hogy minél nagyobb számban legyenek olyan roma értelmiségiek, akik hiteles személyiségként képesek e népcsoport gondjainak szentelni életüket. Akik képesek tanárként, orvosként, szociális munkásként, lelkészként, közigazgatási szakemberként dolgozni úgy, hogy gondolkodásukban, a

A tudomány, a technika, a társadalmi, a politikai és a gazdasági élet területén végbemenő, minden korábbinál gyorsabb változások által létrehozott terminológiai dömping, az elektronikus adathordozók, az informatika és a telekommunikáció megjelenése paradigmaváltáshoz vezetett a lexikográfiában. Nemcsak a szótár és a szótárírás alakul(t) át gyökeresen, hanem a szótárhasználat is. A köz- és

E sorok írója két-három jelenet erejéig szereplője a Kertész utcaiak című pedagógiai regénynek. Írásomban ezért előfordulnak szubjektív elemek is. Nem véletlen ez, hiszen amikor a „túlkoroskísérlet” elindult, sok – a tanári pályához elkötelezett – fiatal pedagógus, egyetemi hallgató, a nevelés erejében hinni tudó ifjú kötődött a túlkoroskísérlet létrehozójához. A Kertész Utcai

Alkotó és gyakorló tanárként látom és érzékelem, mennyire hiányos a nemzetiségek, etnikumok eredetére, történelmük alakulására vonatkozó ismeretanyag. Az általános iskolai tankönyvekből nem derül ki világosan, hogy az ország már a középkorban is soknemzetiségű közösség volt, s nemcsak napjainkra vált azzá. Nagy hiányosság, hogy a népismeret tanítása (beleértve a magyar népismeretet is) hosszú

A kilencvenes évek közepén jelent meg magyarul Francis Fukuyama világsikerű könyve, A történelem vége és az utolsó előtti ember, amelyben a jeles amerikai történész kifejtette, hogy a liberális demokráciák kiteljesedésével fennáll annak a lehetősége, hogy lezárul a társadalmi-történelmi evolúció. Sokan úgy értelmezték Fukuyama hipotézisét, hogy a 20. század végén a történelemből

A minőségbiztosításról először egy továbbképzésen hallottam, amelyet érdeklődéssel figyeltem, de nem hittem, hogy átültethető a gyakorlatba, és esetleg kötelezővé válik a nevelő-oktató munkában. Azóta részismeretekkel bővült a tudásom, folyóiratokból, hírlevelekből, a jelenlegi felnőttképzéstől is több információt kaptam.

Az általam forgatott minőségbiztosítási kiadványok sokszor

Tanárnak tanultam, de nem emlékszem, hogy valaki az egyetemen a pedagógiával kapcsolatban szokásrendszerről beszélt volna nekünk. A könyv, amelyet most olvasok, „a társaslélek akarati működésén”belülre helyezi el a „szokásrendszert és pedagógiát”. A társaslélek akarati működését meg „a pedagógia társaslélektani alapjai” között szerepelteti.

Nyilvánvalóan