Értelmezések - viták

Kedves Hallgatóink!

Itt állunk a pedagógus-életpályamodell virtuális startjánál. A mai napon a harmincöt felettiek^[1] versenyeznek. Kicsit nagy a tolongás a százezer feletti induló miatt.

^[1]Augusztusban jelent meg a Nemzeti Pedagógus Kar Etikai Kódexének „végleges tervezete”.^[2] Törvénybe foglalt kötelezettségnek tett eleget a Kar, amikor nyilvánosságra hozta e dokumentumot. A

„Az első osztályban hét tanuló van. Ha születési súlyukat összeadjuk, az eredmény hat kiló. El tudják képzelni, milyen lehetőségeket tudunk biztosítani számukra?” Az idézet egy speciális iskola több évtizedes gyakorlattal rendelkező angol nyelvtanárának billentyűzetéről

Ha van olyan kérdés, probléma, mely az elmúlt öt-tíz évben feltűnően nagy közfigyelmet kapott, akkor az olvasás, az iskolai irodalom, a kötelező olvasmányok kérdése biztosan ilyen. Nem meglepő hát, hogy A netgeneráció olvasási attitűdje címmel megjelent írásunk^[1] élénk visszhangot

Az iskolai irodalmi kánon kérdését évek óta heves viták kísérik mind a közéletben, mind a szülők, tanárok, tanulók körében. Egyre többen úgy gondolják, az idők változásával újra kell írni a kötelező olvasmányok listáját. A tanárok, a tanulók és az intézmények is szívesen módosítanának rajta, ám a számos törekvés ellenére ez mindmáig igen nehezen megvalósítható folyamat (Gordon Győri,

Bizonyos földrajzi helyek hollétének ismerete vitathatatlanul hozzátartozik az általános műveltséghez. Azok megtanítása pedig legnagyobbrészt a földrajzórák, illetve a földrajztanárok feladata. Dolgozatomban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) rendeletében^[1] meghatározott földrajz-

„…s mint talált tárgyat visszaadja…”

(József Attila)

A kiindulópont talán az az 1970-es évek közepéhez köthető emlék, amely első középiskolai Világnézetünk alapjai órámhoz fűződik. Az óra elején jelentkezett, majd felállt az egyik osztálytársam és a következő kérdést intézte a tanárhoz:

„

AZ IMPULZUS

E cikk megírásához a Magyar Tudományos Művek Tára (a továbbiakban: MTMT) értékrendszerének ismeretében Bárdos (2012) tanulmánya adta az impulzust. Cikkének és munkássága egészének szándékaival, céljaival egyetértek. Nem osztozom azonban abban a hitében, hogy itt-ott már csatát nyertünk: „Szűkebb szakterületünk, a nyelvpedagógia tudományos diszciplínává fejlődésének

^[1] Gombocz János és Hamar Pál megszólítottak, intellektuális párbeszédre invitáltak. Szívesen teszek eleget ennek a meghívásnak, mégpedig annak reményében, hogy párbeszédünk a választóvonalak elmélyítése helyett egy pedagógiai probléma kezelését mozdítja elő. Közös