Beköszöntő

Ha valaki azt hiszi, hogy szeptember 1-jén csak a gyerekeknek és a pedagógusoknak kezdődik el a tanév, akkor téved. Mert ez a nap legalább olyan meghatározó a szülők, a tanszerforgalmazók, a menzán dolgozók, a közlekedési vállalatok menetrendkészítői és nekünk, oktatási lapot szerkesztők számára is.

Hogy miért járunk hasonló cipőben? Ahogy önök a nyár folyamán tervezik meg a következő

„A középszerű tanár magyaráz. A jó tanár indokol.
A kiváló tanár demonstrál. A nagyszerű tanár inspirál.”

(William Arthur Ward)

Szöveg: Sipos Imre, az EKE OFI főigazgatója, az EMMI a pedagógusképzés,
pedagógus-továbbképzés, köznevelési ágazati-szakmai stratégiák fejlesztésével kapcsolatos koordinációs feladatokért felelős miniszteri biztosa

„Az ünnep a különbözés.
Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.”

Nem szeretjük a kötelező dolgokat. Van valami zsigeri ellenállás az emberben, amikor azt hallja, hogy valamit meg kell tennie. Egyszer azt olvastam egy szülői honlapon, hogy sokkalta előbb célt érhetünk az egészséges táplálkozás irányában, ha a gyereknek nem megtiltjuk az édességet, és kötelezővé tesszük a zöldséget, hanem desszert idején felkínáljuk számára a választás lehetőségét a sárgarépa

A Tamás, a Frici, az Andris és az én anyukám nyolc éven keresztül volt SZMK-tag. Nem, ez nem a Szigorú Mamák Klubja volt, hanem azoknak a szülőknek a munkaközössége, akik vállalták, hogy a szülői értekezleteken túl is intézik az osztály életével kapcsolatos teendőket. Segítettek a kirándulások szervezésében, intézték az ajándékozásokat, és ha valami rendkívüli történt, és gyorsan kellett

Ma már értem, miért szerettük Angyal Mária matekóráit. Ez az alacsony, gömbölyded, olykor fáradtnak tűnő nő maga volt a matematika: következetes és kiszámítható. Határozott jelenléte, őszinte kisugárzása és kissé erőteljes hangja mindig csöndet teremtett az osztályteremben. Magyarázatai rövidek voltak, amelyeket sokszor fanyar humorral színesített: „Most már sínen vagyunk, csak nehogy jöjjön a

„Kaland Játék Kockázat” – ezen a címen futott egy könyvsorozat a kilencvenes években. „Félelmetes fantáziajáték” volt az alcíme – ami ma már kissé megmosolyogtató, hiszen a mai gyerekek számára megszokott rémisztő kép- és hanghatások híján, a könyvet előre-hátra lapozgatva kellett a történetben haladni (s közben a dobókockával kiszámolt ügyesség, életerő és szerencse erejét a papírra vetni),

Kedves Olvasóink!

Az elmúlt hónapokban annyi pedagógiai jó gyakorlatot és pozitív példát küldtek nekünk, illetve ajánlottak figyelmünkbe, hogy úgy gondoltuk, csokorba szedjük és a tanév végén átnyújtjuk őket Önöknek. Mindezt azért, hogy lássák: mindig születnek újabb és újabb ötletek, módszertani javaslatok, mindig van valaki, aki kidolgozza, projektté szervezi, végigviszi,