Beköszöntő

Egyetemi éveim alatt számtalanszor futottam bele abba a problémába, hogy nem értettem egyes szavakat, amelyek az előadás magját alkották. Könyvtáraztam napestig, mígnem rájöttem, hogy az a szó, amit az előadó mondott, valamiféle régi kifejezés, amit tudományos berkekben ma is használnak. De ifjú magyar szakosként örültem, ha sikerült Bod Péter írásait megérteni, nemhogy még ki tudja, miféle

Nyolcadikos diák voltam, amikor Békéscsabán laktam, ám Gyulára jártam iskolába. Minden reggel busszal utaztam egyik városból a másikba, s minden reggel összefutottam egy idős hölggyel, aki a gyulai piacra vitte magával a kézzel font kosarait. Temérdek szebbnél szebb kosárka gyűlt össze körülötte, s mindet egyedül cipelte magával. Ügyesen lavírozott a hatalmas kosarakkal a tömegben, ám egyszer

Magyarok a nagyvilágban: magyarok, akik külföldön élnek, s szakterületükön kiemelkedő tehetségnek számítanak. Vagy közismert magyarok a nagyvilágban. Mint például a Nobel-díjas írónk, Kertész Imre. Vagy a Nobel-díjas tudósaink, Karikó Katalin és Krausz Ferenc. Magyarok mindenütt vannak a világon.

Volt, hogy németországi utazásaim során egyszer, egy telekocsiban utazva a sofőr elmesélte

Folyóiratunk mostani lapszámával kezdi meg történetének nyolcvanadik évfolyamát, s tessenek látni, mivé ért e lap?

Amikor 2013-ban az Új Köznevelés valóban megújult, még csupán első, apró gyökereit engedte bele földjébe. Megannyi lapszám, számtalan szerző, a frontvonal tanárai, a háttérben munkálkodó kollégák, emberek mind, akiknek – ahogy Móricz Zsigmond fogalmaz – egy a 

Talán az egyik legmarginálisabb, legkevésbé fókuszban lévő szegmense az oktatásnak az, hogy miként tudunk a tanulásban segíteni azoknak, akik eltérő szociális háttérrel rendelkeznek, vagy olyan érzékszervi vagy értelmi fogyatékkal élnek, mely megnehezíti számukra a tanulást. Éppen ezért éreztem fontosnak, hogy ezt a területet is kicsit jobban körüljárjuk.

November-december havi

Általános iskolás koromban osztálytársaimmal együtt sokáig nem értettük, mi értelme lehet úgy megírni egy „dolgozatot”, hogy arra nem kapunk érdemjegyet. Hogyan szerzünk így visszajelzést a teljesítményünkről? Miért van erre szükség egyáltalán? Ráadásul olyan kérdésekre kellett választ adni, amik kicsit különböztek a megszokottaktól, mintha nem is azt kérdeznék, amit tanultunk. Később persze

Évezredek óta bennünk van a versenyszellem, az, hogy összemérjük tudásunkat, erőnket, állóképességünket. Már az őskorban is megfigyelhető volt ez a magatartás, de gondoljuk csak az ókori olimpiákra, vagy akár a hatalomért folytatott évszázados harcokra.

A versenyzés tehát belénk van kódolva, ennek pedig kiváló terepe az iskolai környezet, ahol a klasszikus mester és tanítványa

Ó! IÓ! CIÓ! ÁCIÓ! KÁCIÓ! AKÁCIÓ! VAKÁCIÓ!

Országszerte kerül fel az a bizonyos hét betű a táblákra, mellyel kezdetét veszi a várva várt nyári szünidő. Ez az időszak nem csupán a gyerekek, de a pedagógusok számára is egyet jelent a regenerálódással, az aktív vagy pihentető kikapcsolódással. Ilyenkor megtelnek gyerekzsivajjal a vonatkocsik, beindulnak a nyári táborok.

Mostani, év

Több mint tíz éve dolgozom csapatban, és ez idő alatt azt láttam, hogy csakis úgy eredményes a munka, ha rendszeresen megosztjuk egymással gondolatainkat, problémáinkat, javaslatainkat, hiszen egy-egy ötletmorzsából bármikor szárba szökkenhet egy olyan megoldás, ami előbbre visz bennünket. Nincs ez másként a pedagógia területén sem, ahol szintén kiemelt jelentősége van az együtt gondolkodásnak

Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sír is fölöttem.

Azt hiszem, egyik legismertebb és legelismertebb magyar költőnk Az alföld című költeményének ezen versszaka is kiválóan illusztrálja, hogy Petőfi hogyan tudott hatni az érzelmekre. Költeményei között mindenki