2011/4. szám mellékletének cikke

Varga Katalin^[1]

Büszke vagyok rá, hogy Horváth Tibor tanítványának és követőjének mondhatom magam. Az élethez és a munkához való viszonyulásom mind a mai napig két meghatározó személyiség hatására alakult: az édesapám és Horváth Tibor hatására. A Tanár Úrtól többek között a

Adhat-e többet egy tanár, mint gondolkodásmódot, kulcsot a világ tárgya keretében feldolgozott szeletének megértéséhez, átlátásához? Aligha. Horváth Tibor több kulcsot is kínált, amelyek közül talán a legjellemzőbb a rendszerelméleti megalapozottság, az egészben látás – a holisztikus szemlélet – képessége és kényszere volt. A következőkben megpróbálom kissé láthatóbbá tenni, hogyan is működik és fog mindig is működni ez a szellemi kapcsolat.

A magyar könyvtárügy történetében a különböző intézmények közötti együttműködés szakmai kérdéskörének megoldása közel másfél évszázados múltra tekinthet vissza. Ugyanakkor az együttműködés magasabb szintű formáját jelentő rendszerszerű működés és a rendszerszemléletű megközelítés igénye, továbbá az ezek megteremtésére irányuló szakmai törekvések már fél évszázaddal ezelőtt megjelentek hazánkban is. Az utóbbi létrehozására tett szakmai lépések ellenére a mai magyar könyvtári hálózat még mindig inkább csupán az egyes területeken meglévő együttműködés szintjén áll, jóllehet a törvényi szabályozások láthatólag a rendszerszemlélet meghonosodását, meghonosítását tükrözik. Az ily módon tapasztalható ellentmondások feloldására tett elméleti és gyakorlati próbálkozások – a mai magyar könyvtárügyünket jellemző állapotok tükrében – csupán kisebb részben bizonyultak eredményesnek. Írásunkban e fenti ellentmondás kialakulásának könyvtártörténeti vázlatát, továbbá e szemléletmód változásait mutatjuk be, azzal a célkitűzéssel, hogy rámutassunk könyvtári intézményhálózatunk néhány, korunkat jellemző működési zavarára, továbbá, hogy kiemeljük a problémakörrel koncepcionálisan és operatív szinten is foglalkozó Horváth Tibor munkásságának egyes elemeit, felelevenítsük a véleményünk szerint mában is kiválóan adaptálható terveit.

„Hej, iskolai könyvtárak!”

(Horváth Tibor)

Előadásom első újraolvasásakor szembesültem a számomra nyugtalanító tapasztalattal, hogy Horváth Tibor emlékezetéhez mily méltatlanul száraz, szikáran tárgyilagos a választott címem. Mindenképpen oldani akartam, legalább egy elevenebb mottóval. Ki más segíthetett volna, mint akire most emlékezünk:

A hazánk könyvtári gépesítésének előmozdításában élen járó, s a közelmúltban elhunyt Dr. Horváth Tibornak a könyvtári munkafolyamatok magyarországi gépesítésének kiépítése érdekében tett lépéseit, megfogalmazott szándékait, elképzeléseit és célkitűzéseit úgy érthetjük meg igazán, ha először egy nemzetközi kitekintés keretein belül is képet kapunk az informatika és a könyvtár összekapcsolódásának és mindinkább szerves egybefonódásának kezdeti időszakát jellemző folyamatokról. Minderre a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) volt elnökének, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (OPKM) nyugalmazott főigazgatójának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Könyvtártudományi Tanszéke, az Eszterházy Károly Főiskola Informatika Tanszéke professzorának, a nevelés- és informatikatudomány kandidátusának, dr. Horváth Tibornak gazdag életpályája és munkássága előtti tisztelgésként 2011 júniusában megrendezett „Törzs és az ágak”, Könyvtár – információ – tudomány című emlékkonferenciáján elhangzott Veterán könyvtáros – Z-generációs szellemmelcímű előadás tükrében került sor. A konferenciakötetben megjelent alábbi előadáson elmondottak közreadásának legfőbb célja – kapcsolódva az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban az intézmény egykori főigazgatója tiszteletére összehívott emlékkonferenciához és az ott elhangzott előadások anyagaiból összeállított emlékkötethez – a könyvtártudomány és a xx. századi magyar könyvtárügyünk közelmúltban elveszített kiemelkedő egyéniségének munkássága előtti tisztelgés és emlékezés.

A nyugati kultúrában az ismeretmegőrző intézmények, s kiemelten is a könyvtári hálózat és az általa nyújtott szolgáltatások minősége alapvető értékmérőnek számít. A ma könyvtárügyét három diszciplináris paradigma határozza meg: a xix. században létrejött könyvtártudományi, az 1930-as évekre kidolgozott dokumentációs és az 1950-es években megszülető információtudományi. A magyar szakmai közéletben a könyvtári, bibliográfiai tevékenység elméleti alapjainak korszerűsítése az 1960-as évektől kezdődően ment végbe.

A hazai könyvtártudomány megújításában, illetve az információtudomány eredményeinek megismertetésében és percepciójában meghatározó szerepe volt Horváth Tibornak (1935–2011). A feladat magában foglalta a klasszikus dokumentáció elméletének és gyakorlatának (pl. a lyukkártyás és mikrofilmes technika) újbóli megismertetését. Majd a digitális számítógépekhez kötődő információkezelés könyvtári alkalmazásának átültetését. A teljességre törekvés igénye nélkül szeretnénk arra rávilágítani, hogy Horváth Tibor kiket és milyen eszméket, gondolatokat tekintett meghatározónak az információtudomány területén.

Előadásomra készülve ébredtem rá arra a kissé groteszk sorrendre, hogy tapasztalatlan pályakezdőként az egyetemi tájékoztatási gyakorlatokat vezetve az információkereső eszközök, rendszerek rejtelmeibe vezettem be a hallgatókat; ezt követően szegődtem el a kurrens irodalomtudományi bibliográfia praktikumokat nyújtó szerkesztőségébe, hogy aztán végleg megállapodjam az irodalmi múzeum

„Horváth Tibor személye szorosan összefonódott a könyvtárossággal. Egyszerre volt elhivatott, felelősségteljes és komoly, de ugyanakkor derű, megértés és örök kihívás csillogott a szemében. Egy-egy jó beszélgetés, vita bármikor felvillanyozta, és hatalmas energiákkal töltötte el. Hihetetlen erővel, lendülettel élte az életet. Tanárunk volt. Mindig és minden helyzetben tanított bennünket a

Az egyik történelmi összetevő. Az információkereső-nyelvi helyzet

A mai értelemben vett tárgyszavas információkereső nyelvek használata Magyarországon a xx. század elejétől fogva természetesnek számított. Kezdettől fogva együtt élt a tárgyszavaknak a Cutter-féle hagyományon alapuló, összetett formája, és az egyedi tárgyszóhasználati gyakorlat.

Bevezetés

Kiről?

Sokat tudunk Horváth Tiborról és keveset. Nincs összegyűjtött tanulmánykötet írásaiból, s ha nem tévedek, még publikus bibliográfia sem érhető el. Vannak tennivalóink.

De most ne arról szóljak, mivel tartozunk neki, inkább arról, mit üzen ez a négy és fél évtizeden át folyamatosan épülő és mind szélesebb körben sugárzó életmű a