Eger várával először az általános iskolában, történelem- és irodalomórán találkozhattunk. A vár története sokkal több annál, mint amit e két tantárgyból megismerhetünk róla, alapvetően mindenkinek az 1552-es ostrom és az azt megelőző események jutnak eszébe róla. A történelemkönyvekben is javarészt ezt tanítják, és 1552 kiemelkedő eseményét tette halhatatlanná Gárdonyi Géza is az irodalomban, legismertebb művében, az Egri csillagokban. Gárdonyi történelmi és egyben ifjúsági regényét azok is olvassák, akik nem feltétlenül tartoznak a fent említett két tantárgy kedvelői közé, ez a mű ugyanis az általános iskola hatodik osztályában kötelező olvasmány. Természetesen, aki vagy az egyik vagy a másik, jobb esetben mindkét tantárgyból (történelem és irodalom) megszerette a témát, ha tehette, meglátogatta a várat is.